Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 11 lás- és közoktatási miniszter: Eötvös József báró. Földmivelés és iparügyi miniszter: Klauzál Gábor. Igazságügyminiszter: Deák Ferenc. A diszes, habár nem egyöntetű névsor a nádornak és a rendeknek egyformán tetszett. A párhuzamosan létesült törvényekkel változatlanul fölment tehát az is szentesités végett Bécsbe. “A király a fölterjesztett törvényjavaslatokat egyenként fontolóra vette, s nem a magyar minisztériummal, mely, a törvények még nem lévén szentesítve, tettleg életbe nem lépett, hanem saját udvari kancellárjával, saját rokonával, az ország nádorával, továbbá Magyarország főbb hivatalnokaival, mint például az országbíróval, tanácskozva adta ki a törvényjavaslatokat magyar királyi udvari kancelláriájának ellenjegyzése mellett. Néhány nap múlva, április 10-én (mert a szentesitést ő felsége április 11-ikére tűzte ki) ő csász. királyi felsége Bécsből, senki és semmi által nem kényszerítve, mi amúgy is senkinek se szándékában, se hatalmában nem volt, önként és szabad akaratból fényes kísérettel Pozsonyba érkezett. S másnap a fölterjesztett és ő felsége által is elfogadott törvényeket szokott módon, a legnagyobb ünnepélyességgel szentesítette.” Apponyi és Metternich csúf bukása nem ölhette ki a szellemet, mely háromszáz év alatt kiirthatlanul befészkelte magát az uralkodócsalád gyakorlatába és tradícióiba. A miniszteri névsor, s a felelős kormány hatáskörét megállapító törvénycikkek március 23-án küldettek föl Bécsbe. Másnap Batthyány és Deák szintén fölrándultak, élvén a gyanupörrel, hogy szükség lesz ott rájok. Nem csalódtak, ügy volt! V. Ferdinánd legközelebbi rokonsága és környezete március hó közepe óta folyvást tüzelt a magyar “túlkapások” ellensúlyozására. Március 16-án Lajos főherceg elnöklete alatt meghányták vetették, miféle eszközökkel és intézkedésekkel némitható el legkönnyebben a pozsonyi diéta, igazabban a magyar ellenzék? S István főherceg azon vallomása, hogy becsületszavát kötötte le a fölirat tárgyában a rendeknek, annyira kivette sodrából a gyülekezetei, hogy az udvari etikettel nem egészen egyező kemény ki- fakadásokat vagdostak ott árva fejéhez a csász. főhercegnek és magyar nádornak egy személyben. “Neked fogjuk köszönni, ekként förmedt rá unokaöcscsére Lajos főherceg, ha Magyarországot elveszítjük.” “Mint praesumtiv trónörökös, én sem adhatom beleegyezésemet!” toldotta a fönebbi szemrehányáshoz kissé enyhébb hangon a szelidebb lelkületű Ferenc Károly. Hiában veregette melléit, szánva-bánva nagy bűnét, István főherceg. Hiában esedezett bocsánatért “kedves nagybátyjának és ő felségének” megható alázatossággal. Megállapodás csak éjfél tájban jött létre. S korántsem azért, hogy egy főherceg becsületszaván folt ne essék; csak “tekintettel a fönforgó veszélyes körülményekre” mondották ki, hogy “a kívánt kézirat kibocsátása ajánltassék ugyan ő felségének, de ha a dolgok fejlődése módot nyújt rá, az engedmények egészben vagy legalább részben okvetlenül visszavonandók”. Március 25-én ismét összeült az udvari tanács Lajos főherceg elnöklete alatt teljes számban. A Windischgratzek, Hartigok, Münch-Bellinghause- nek, Majláthok, Jósika Samuk hírhedt csoportjából nem hiányzott senki. A jelen “tanácskozást”, az elnöklő főherceg nyílt bevallása szerint, Jósika Samu kívánta. S ugyancsak ő, a magyarnak született, de minden izében osztrákká fajult erdélyi mágnás ajánlotta és sürgette itt a forradalom fegyveres elnyomását, a pozsonyi diéta szétugrasztását, Jellasich báró ezredes horvát, bánná neveztetését. Batthyány és Deák Ferenc rémülve tapasztalták, mennyire más világ van az udvarnál, mint ők találhatni véltek. S ami tőlük függött, mindent elkövettek, hogy az ellenséges határozatok papíron s az amúgy is fölizgatott magyar közvélemény előtt titokban maradjanak. “Pénteken (márc. 24.) fölmentem Batthyány Lajossal — írja Deák 1848 márc márc. 28-án sógorának — Pozsonyból Bécsbe, eszközölni a felelősség körének meghatározásáról szóló törvény felsőbb helybenhagyását s onnan csak ma délben jöttünk vissza. Sokat futkostunk, kértünk, okoskodtunk, fenyegetődztünk a főhercegeknél, — sikere fáradozásainknak nem volt ugyan tökéletes, de mégis reményt nyújt s a holnap érkezendő válaszból lehet, úgy hiszem, valami jót csinálni.” A királyi választ, melyből Deák “valami jót * csinálhatni” reménykedett, márc. 29-én hozta Pozsonyba a nádor. A Zsedényi udv. tanácsos által aláirt okmány mindent visszavont, amit a bécsi kormány március 17-én megadott, illetőleg Ígért. Csak a miniszteri címeket hagyta meg kegyelmesen — a régi helytartótanács jog- és hatáskörével. Az egész ország fölzudult e merényletre. Pesten és Pozsonyban nyilvánosan megégették a leiratot, az alsótábla pedig magáévá tette Kossuth merész nyilatkozatát. Kossuth azt, ami Bécsben történt, könnyelmű játéküzéspek nevezte, a trónnal és a hazával.
