Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1944-03-01 / 3. szám

8 TESTVÉRISÉG KOSSUTH LAJOS ÉLETE ÉS PÁLYÁJA Irta Áldor Imre Most, amikor annyi esztendő kitartó és áldoza­tos munkája után amerikai magyarságunk azt a ki­váltságot kapta, hogy amerikai hazánk egyik hajója az egész világ által tisztelt nagy magyar nevével szelheti a tengereket: több oldalról megnyilvánult óhajnak engedve megkezdettük “Kossuth apánk” egyik népszerű életrajzának közlését. Az ő emléke soha el nem halványuló élénkség­gel diszlik magyarságunk lelkében s meg vagyunk győződve arról, hogy az életrajz közlése által jó szolgálatot teszünk olvasóinknak. (Szerk.) (Ötödik közlemény) Nyílt sisakkal nem boldogulhattak. Uj hadi­tervet kellett kifőzniük. Megegyeztek, hogy háta mögé kerülnek Kossuthnak. Csellel teszik őt ártalmatlanná. Csellel próbálják kiemelni a pártvezéri magas nyeregből. Az ellenzék néhány árnyalata s egy-két előkelő tagja nem szívelhette Kossuthot. A centralisták heve, a hiúk és üres fejjel nagyra- látók demokratikus hajlamai és roppant nép­szerűsége miatt húzódoztak, vagy féltek tőle. S ha az elv kára nélkül kivihető, Kossuth hát­térbe szorítására örömest fogtak Széchenyivel kezet. Maradhat-e Apponyi? nem-e? főleg az ad­ministratori gravamen eldőlésétől függött. Negyvenkilenc megye közül harminc arra uta- sitá követeit, hogy e kérdésben, ha napirendre kerül, a kormány ellen szavazzanak. S nem sokkal voltak kedvezőbbek a pótutasitások sem, amiket a kancellár utólag csikart ki néhány megyétől. Széchenyi rávette a kormányt, eszközöljön ki egy kir. leiratot, mely a sérelmet e tárgyban töredelmesen beismeri, s jövőre gyökeres orvos­lást ígér. S mikor ezt elérte, kezében volt az aranyháló, amibe Kossuth szellemi fölényének köztudomásos irigyeit belécsalni nem nagy munkába került. A titokban szőtt ármány felől Kossuth és Batthyány Lajos csak január vége felé érte­sültek, Szentiványi Károly révén, akit a kon- zervativpárt bizalmi emberei hiában kerülget­tek. A kir. leirat akkor már útban volt Pozsony felé. A sorok között jámbor megbánással ugyan, de egészben mégis nagyon elütő a kormánypárt: Somssich, Babarczy, Lónyay János Ígéreteitől. Több ellenzéki követ: Szentkirályi, Pázmándy, Lónyay Gábor — rögtön föl is mondta e miatt a barátságot. Mások, Lónyay Menyhért vezér­lete alatt, beérték a veszett fejsze nyelével, s a február 5-iki ülésen Kossuth csodálatosan szép beszéde dacára győzni segiték a Lónyay Meny­hérttől eredő javaslatot: “E kir. leirat a nem­zet aggályait végkép megszüntette”. Kossuth érezte, hogy e súlyos csapást főkép az ő árva fejére mérték. Sápadtan kelt föl he­lyéről. Remegő hangon panaszolta, hogy “a fáj­dalomnak egész tengere zajong keblében”. S noha “23 voks állott 23 ellen, két megye nem szavazott, egy elidálta magát, Horvátország pe­dig a beregi indítványt pártolá”, nyíltan be- vallá vereségét. De ugyanakkor fenyegetőleg fölemelte ke­zét. S mint vészharang kongása röpült vonagló ajkairól az ellentábor felé a kegyetlen hadüze­net: “Vessenek már most számot magukkal a győztesek. E szavazat következtében az ország­gyűlésen béke többé nem lehet... Legyen te­hát harc!... És lesz harc az utolsó percig!” IX. Kossuth íebr. 10-én a szabadelvű párt né­hány kitűnőségével Szemere Bertalan lakásán, egy bizalmas magáértekezleten uj fölirati ja­vaslatot szerkesztett, mely a február 5-iki sza­vazás dacára az ellenzék álláspontját mereven föntartotta. A konzervativek kétségbeesve, késhegyig közdöttek ez újabb fölirat, az eltemetett régi­nek hazajáró lelke ellen is. Szónokaik egyre- másra az indulatok minden hangváltozatával s ezúttal nem is egészen jogtalanul hajtogatták, hogy elég egy sütetből egy lepény! A diétái többség egyszer már határozott s visszautasí­totta e nézeteket!” ... Kossuth nem tágított... “Meg sem merem jósolni, mennydörgőit felé- jök, minő következményei lehetnek a mostani rendszerhez való makacs ragaszkodásnak, mi­dőn egész Európa forr!... egy rendszerhez, melyet az ellenzék az ország közvéleményével kezet fogva, gyűlöletesnek és veszedelmesnek nyilvánított; melyet a legrosszabb esetben is nem tűri szilárd elhatározásunk!” Merész szónoklata az ingadozókat magával ragadta. Az ellenzék 13 szótöbbséggel győzött. Meglepő eredmény az előzményekkel egy­bevetve! Még ennél is feltűnőbb és rejtélyesb meglepetés volt azonban pár nappal rá, hogy a felsőház, mely az alsóházi ellenzéknek eddig konokul ellenszegült, a föliratot szintén elfo­gadta. A rejtélyt az elfogadás ideje oldja meg. Az elfogadás a felsőházban 1848 február 29-én tör-

Next

/
Thumbnails
Contents