Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 21 AZ ŰR POHARA Irta: Szabóné Lévay Margit “Pohár van az Ur kezében” (Zsolt. 75:9.) Nem tudok szebb élőképet, mert nem láttam szebbet soha, mint a magyar református urva- csoravétel. Koszorúként állják körül az áhitatos hívők a megtérített urasztalát; a férfiak először s azután a nők. Az asszonyok koszorúját, mint élő liliomok, testetlenül, ékesítik a tiszta szivü leányok. S a lelkipásztor, Krisztus szolgájához méltón, megyen lépésről-lépésre, egy hivőtői a másikhoz, Krisztus megtöretett testének jele- és zálogával először s utána Krisztus kiontatott vérének jelével és zálogával: az Ur, borral telt, poharával. Mint amilyen gyönyörűséggel szemléli leljem e kép benső mélységének szépségét, éppen úgy gyönyörködik külső, látható szépségében is. Mert bizony nagyon szép ez az elevenkép. Nézni, amint töredelmes szivvel, bünbánat alá hajtott fejjel járulnak az alázatos lelkű hivők az urasztalához. Ahol lelki szemeinkkel nem a szentjegyeket tartó lelkipásztort látjuk, hanem a lelkek Főpásztorát: Jézust. És az Ő hivó szavát halljuk: “Jöjjetek én hozzám mindnyájan.” És az Ő kináló szavaira nyúlunk a pohárért: “Igyatok ebből mindnyájan.” Igen, ez a legszebb élőkép s egyben a legszebb urvacsorázó-kép is, mert hűen szemlélteti Jézus utolsó vacsoráját tanítványaival. Legalább én, abban a templomban, amelyben megkereszteltek és megkonfirmáltak, ilyennek láttam. És itt, Amerikában is csak méginkább meggyőződtem egyedülálló szépségéről. Utazásaim alatt alkalmam volt különféle amerikai protestáns felekezetek templomában lenni és úrvacsorával is élni. De úgy, mint ahogyan mi, magyar reformátusok járulunk az urasztalához és ahogyan mi vesszük magunkhoz az urvacsorai szentjegyeket; azzal a fenséges alázattal, azzal a mélységes áhítattal nem ment végbe seholsem ez a legszentebb szertartás. És ezt az istenes ősi rendszokást, ezt, gz evangélium tanításához legközelebb álló, egyszerűségében fenséges szertartást bolygatták meg és megbolygatni akarják még többen azok a “modern” lelkipásztorok, akik már bevezették és akik bevezetni akarják az “individual” * * Készséggel nyújtjuk a teret az érdekesen megírt véleménynek, anélkül, hogy mi magunk e tisztára egyházi jellegű kérdésben itt állástfoglalni kívánnánk. Tudjuk viszont, hogy olvasóink közül igen sokan érdeklődnek a tárgyalt kérdés felől. (Szerk.) poharakból való urvacsorázást. Majmolva vele az amerikai egyházakat. Pedig nem eltávolodni kellene az Ur Jézus tanításától, hanem közelebb vinni még az eltávolodott “individualistákat” is Jézus példaadásához: “És vévén a poharat és hálákat adván, adá azoknak ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan.” (Mt. 26:27.) Ugyancsak igy látjuk Márk leírásában is, (14:23.) “És vévén — Jézus — a poharat és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan.” Vagyis a poharat vette Jézus és nem a poharakat; és abból az egy pohárból ivának mindnyájan a tanítványok és nem külön egyéni poharakból. Persze, belekapaszkodhatnak a “modern individuális” lelkipásztorok a Lukács szerinti megörökítésbe, mely bizonyos, szavakban való, eltéréssel szemlélteti Jézus utolsó vacsoráját tanítványaival, mint a Máté és a Márk szerinti megörökítés. Mert Lukácsnál igy látjuk és halljuk Jézus igéit: “És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, mondá: “Vegyétek ezt és osszátok el magatok között.” Azonban itten is “ezt,” az egy poharat és nem ezeket, vagyis az egyéni poharakat “vegyétek.” De ha az “osszátok el magatok között” beleakaszkodás lehetne is a “modernek” részéről, még akkor sem dönthetné meg a valóságot. Mert hiszen mi is, mai követői Jézusnak, a poharat vesszük és azt az egy pohárt osztjuk el, egy-egy korttyal, magunk között. Tehát nem képzelhető el Lukács apostol leírása nyomán sem az, hogy a tanítványok, a nékik Jézus által átadott egy pohárból külön kis poharakba töltötték volna ki a bort és aztán együtt, mint ahogyan korcsmákban vagy mulatozó borozások alatt szokták, ürítették volna ki poharaikat. ‘Nem, ilyen abszolút lehetetlenséget nem szemléltet velünk a Lukács szerinti megörökítés sem. Minekutána vacsoráltak volna, vette Jézus a pohárt is és hálákat adván, adta azt a maga tanítványainak ezekkel az igékkel: “Igyatok ebből mindnyájan... és ivának abból mindnyájan.” Sorba adván maguk között a poharat, az Ur poharát. Vagyis a hangsúly, a nyomaték, a lényeg nemcsak a pohárban lévő boron van, hogy: igyatok ebből a borból mindnyájan, hanem ugyanabban az értelemben van a poháron is: igyatok ebből a pohárból mindnyájan. Egyházi életünk több vad kinövése között a legmegdöbbentőbb az “individual” poharakból való úrvacsora vétel. Mert a többi bekúszott világi giz-gazok csak az illető egyházak tagjait fonják körül, mint tölgyet az erdei folyondár; tövisei vagy tülevelei csak önlelkükön ejtenek
