Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-12-01 / 12. szám
22 TESTVÉRISÉG sebeket, amit ha ők nem akarnak is megérezni, Jézus látja rajtok. De az “individual poharak” használata az Ur poharának a megszégyenítése. Megcsúfolása az úrvacsorának s azon keresztül magának az úrvacsora Szerzőjének. Tehát a Lélek ellen elkövetett bűn. Sokszor elgondolkozom ezen a “modern” újításon és a mögötte rejlő okon, ami az Ur poharát háttérbe szorította. Az okra nem magam jöttem rá. (Sokkalta mélyebb a hitem, semhogy ilyesmire még csak gondoltam volna is.) Egyik papnétól tudtam meg, aki szintén a külön kis pohárból veszi magához a szentjegyeket. — Miért? — kérdeztem tőle. — Egészségi, tisztasági szempontból. Nem tudhatjuk, hogy kinek milyen betegsége van, esetleg, és elkaphatja egyik a másiktól a közös pohár használatán keresztül. Vagyis esetleges betegségek elkapásától félnek az individualisták ott és attól, az Ur poharától, ahol és ami által csak meggyógyulni lehet, még az igazán betegnek is, ha hittel viszi aja- kához az Ur poharát és ha hittel veszi magához az abba töltött bort: Krisztus kiontatott vérének jele- és zálogát. Amely valósággal lelkünk italává válik és betegség helyett gyógyulást szerez, ád annak, akinek élő hite van. Mert Ő megáldotta és megszentelte és mert Ő mondotta: a te hited megtart tégedet. De az “individualisták” ahelyett, hogy megtisztítanák lelkűket a rájuk tapadt világi bűnöktől az úrvacsorának hittel magukhoz vétele által, éppen akkor követik el a legborzalmasabb bűnt Jézus és önmaguk ellen is. “Ezért van közöttük sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” Megcsufolják azt a szeretetet, amely ezt tanítja: “nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Sajnos, az egyéni poharakból urvacsorázók nem egyek a közös pohárból, az Ur poharából, urvacsorázókkal. Nem, mert ők félnek az esetleges betegségek elkapásától; ők kétségbe vonják egymás szája tisztaságát, mert ők töredelmes szív helyett gyanakvó, pöf- feszkedő szivet visznek az Ur szent asztalához. Pöffeszkedő hitükben elfelejtették azt is, hogy a mi népünk lelki és testi tisztaságban készíti magát az urasztalához. De ha még világi szemmel, egészségi szempontból nézem is az individualisták tévelygését, az alkoholnak fertőtlenítő hatása van; vagyis öli és nem terjeszti a bacillust. De ők ezt is elfelejtették. Végezetül, kérdem tőled, drága református népem, hallottál-e valaha olyan betegről, aki betegségét az Ur poharától kapta volna? Mert, hogy abból rajta kívül mások is ittak? Én soha nem hallottam, nem tudok ilyen betegről sem itt, sem szülőhazámban. Ha van ember, aki ilyen gondolattal járul az úrvacsorához, jobb annak az embernek, ha soha magához nem veszi az Ur szent jegyeit, mert “vétkezik az Ur teste és vére ellen.” Mert ha nem fél a sörös, a boros, a pálinkás poharak tisztátalanságától, amiket mulatságok alkalmával egy dézsa vizében csak éppen hogy megmártanak, poharak százait ugyanabban az egy vízben, akkor ne tartsa és ne higyje tisztátalannak azt, amit az Isten megszentelt és megtisztított: az Ur poharát. Igyatok az Ur poharából mindnyájan. Mert az Ur Jézus azon az éjszakán, melyen elárul- taték, minekutána vacsoráit volna, vette a po- hárt és adta azt a maga tanítványainak ezekkel az igékkel: “Igyatok ebből mindnyájan.” (I. Kor. 11:17-34.) Igyatok az Ur poharából mindnyájan és ne tegyétek kocsmává az Isten házát, söntésasztal- lá az urasztalát; mint ahol tálcákon hordják körül a kispoharakat és mint az áldomást és nem mint áldozást emelik ajkukhoz az “individual” poharakat az individualisták. Mert nemcsak a kép szépségét bolygatjátok meg, felzavarjátok a lélek áhítatát is akkor, amikor az individualista lelkipásztor igy szólal fel: aki az egyéni pohárból kíván ur vacsorázni, az a második csoporttal jöjjön az urasztalához; először a közös pohárból urvacsorázók jönnek. (Még szép, hogy a “közöseké” az elsőbbség.) De a felszólítás lényege mégiscsak ez: akik tisztátalannak tartják a felebarátaikat, akik az esetleges betegségek elkapásától félnek, azok ne jöjjenek a “közösekkel.” Nem egyszer hallottam ilyen felszólítást. Hát nem áhitatrombolás-e ez? — kérdeztem mindannyiszor. És szomorúan éreztem, hogy az. De bűne ez azoknak, akik az individual poharakat Isten házában, az Ur szent asztalán meghonosították. Azért Ti ne azokat, Jézust kövessétek. “Áldott pohár, magasra tartom Gonosztevő, hitetlen senki Sepr ej ét is mohón esengi. Mig hittel zug, zaj dúl a zsoltár, Ragyogni látom ős erődet, — Megrontod a gonosztevőket. Minden csodás fényedben úszik; S én az áhítozó hegyormon Szent borodat cseppig kiosztom.” (Szabó L.)
