Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1944-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG

7

The young Reverend Peter de Alvinczy was the chaplain of the Prince, the pastor of the old historic Elizabeth Church, and as such the head and leader of the new Reformed Church in the liberated country. Persuaded by his fiery preaching, thousands upon thousands rushed under the unfurled flag of the Prince to fight for the two gold-embroidered names, that meant everything in life to them: GOD and LIBERTY.

Professor John Bocacius was the mayor of Kassa and the most trusted scholar and diplomat of the Prince. He had obtained a “laureate” title from the University of Wittenberg and was named “Poet laureate” by Emperor Maximilian himself. After the Diet of Korpona Prince Bocskay sent Bocacius as his special envoy to the Protestant princes of Western Europe in order to secure their help in the fight for the liberty of conscience. On his way he was arrested and Emperor Rudolph threw him into the fortress prison of Prague with a lifetime sentence. It was just a few weeks prior that his heroic wife, dressed as a peasant girl obtained a position in the prison as a kitchen-maid in disguise, and like in the fairy tales, smuggled a rope and a saw baked in the bread into her husband’s prison cell, thus effecting his miraculous escape.

While Prince Bocskay and his young vice-commander, Gabriel Bethlen, were the soldiers of the Sword; Alvinczy and Bocacius were the soldiers of the Word. In the mighty struggle for God and Liberty one could not have achieved victory without the assistance of the other.

“Well, it is almost time for the great banquet to begin, and no sign of any kind that the Diet soon intends to come to an end”, uttered impatiently young Madam Bocacius with a glance toward the church door.

“You don’t mean to say there is danger that the Estates will not codify the Treaty and that the hostilities will continue?” asked Madam de Alvinczy with visible excitement.

“No! No! They couldn’t do that to us. Here we are all dressed up for the great banquet. No! That is inconceivable”, came the quick reply from Madam Bocacius.

“I have a bad feeling! I’m afraid something tragic is bound to happen!” joined old Madam Belsius in a low and mysterious tone.

“Oh, mother! Have you been dreaming again?”

“Yes, Elizabeth! I again had a prophetic dream last night”, continued the old woman looking square in her daughter’s eyes. “And I wish you had more respect for dreams. ‘Nations that have no visions, perish’; that’s what the Bible says; and so do people, who have no dreams. And remember, too, how often my dreams have been verified.”

Then the old woman fell back in her arm-chair and closing her eyes she began to relate her dream in a hushed tone. A ray of starlight fell across her face and stayed there while she spoke:

“The dream I had last night was more like a vision than a dream. A vision it was .. r an omen ...

I may say! The ancient ‘legend of the wonder-deer’ came to life in a form of a vivid dream. I saw the

A fiatal Alvinczy tiszteletes a Fejedelem udvari papja, az öreg Erzsébet Templom parochus lelkésze, s a felszabadított országrészekben az uj reformált hitnek legfőbb vezéralakja volt. Az ő tüzes beszédeinek hatása alatt eZrek sereglettek ezrek után a fejedelmi lobogó alá, hogy harcoljanak azért a két arannyal hímzett drága szóért, mely számukra az életben mindent jelentett: Isten és Szabadság.

Bocacius János professzor Kassa polgármestere volt. Ő volt egyszersmind a Fejedelem tudósa és leg- meghittebb diplomatája. Hordozta a wittenbergi hires egyetem kitüntetését és Miksa császártól elnyerte a birodalom “babérkoszorus költő”-je címet. A korponai országgyűlés után a Fejedelem rendkívüli követségben őt küldötte el a nyugati protestáns uralkodó hercegekhez, hogy azok támogató segitségét megnyerje a lelki- ismeret-szabadságért folytatott véres küzdelemben. Útközben Bocaciust a császáriak elfogták és Rudolf császár életfogytiglanra szóló Ítélettel a fején vetette őt a prágai vár félelmes börtönébe. Csak pár héttel ezelőtt történt azután, hogy hőslelkü felesége paraszt ruhában cselédlánynak álcázva magát a várbörtönben konyhaszolgálatra szegődve, mintahogy a tündérmesék világában történni szokott, kenyérbesütött ráspolyt és zsinórt csempészett be férje cellájába és igy furfanggal azt onnan kiszöktette.

Amig Bocskay fejedelem és az ő fiatal al-parancs- noka, Bethlen Gábor, karddal vívták a harcot: addig Alvinczy és Bocacius az Ige és a Szó fegyverével segítették a nemes küzdelmet. Az Istenért és Szabadságért folytatott fenséges csatában egyik sem győzhetett volna a másik támogató ereje nélkül.

“Immár csaknem hogy ideje a diadalmi lakoma kezdetének és még mindig semmi jele, hogy a rendek gyűlése már a végét járná” — mondotta Bocaciusné asszony türelmetlenül tekintgetve a templom ajtó felé.

“Nem akarod talán azt mondani, hogy fennáll az a veszély, hogy a rendek nem iktatják törvénybe a békét és a háború tovább fog dühöngni?” kérdezte Al- vinczyné tiszteletes asszony félénken látható izgalommal.

“Ments Isten; oh, nem! Az lehetetlen! lm itt vagyunk mind mi nekiöltözve a nagy lakomának. Óh, az képtelenség lenne” — pattant vissza gyorsan az előző válasza.

“Nekem rossz előérzetem van! Én attól félek, hogy valami különös dolog van történő félben” — vágott közbe Belsiusné nagyasszony mély és titokzatos hangon.

“Oh édesanyám! Talán bizony már megint álmodtál valamit?”

“Jól mondád Erzsébet leányom. A múlt éjjel ismét volt egy jóslatteljes álmom” — folytatta a nagyasszony farkasszemet nézve kétkedő leányával. “Különben szeretném ha álmaimat nagyobb tiszteletben tartanád. Amelyik nemzetnek nincsen látomása, elpusztul; azt mondja az írás: és Ugyanúgy azok az emberek is, akiknek nincsenek álmaik. És azt se feledd el hányszor váltak valóra az én látomásszerü álmaim.”

Erre hátravetette magát a karosszékben és szemeit lehunyva elhalkult hangnemben elkezdte mesélni pró- fétikus álmát. Egyik bágyadt csillag sugara épen arcára vetődött és ott tükrözött azon, mialatt ajkán lágyan csengett az álom rejtelmes meséje:

“Múlt éjjeli álmom inkább látomás volt mintsem- hogy álom. Látomás volt... prófécia volt, szinte azt mondhatnám. A csoda-szarvas ősi legendája kelt életre szemeim előtt szokatlanul élénk álom formájában. Lát-