Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1944-08-01 / 8. szám

TESTVÉRISÉG D ■ KOSSUTH LAJOS ÉLETE ÉS PÁLYÁJA Irta Áldor Imre Most, amikor annyi esztendő kitartó és áldoza­tos munkája után amerikai magyarságunk azt a ki­váltságot kapta, hogy amerikai hazánk egyik hajója az egész világ által tisztelt nagy magyar nevével szelheti a tengereket: több oldalról megnyilvánult óhajnak engedve megkezdettük “Kossuth apánk” egyik népszerű életrajzának közlését. Az ő emléke soha el nem halványuló élénkség­gel diszlik magyarságunk lelkében s meg vagyunk győződve arról, hogy az életrajz közlése által jó szolgálatot teszünk olvasóinknak. (Szerk.) (Nyolcadik közlemény) Még ennél is fontosabb mozzanat szemünk­ben, hogy Kossuth a Bach-korszaknak hivatalos stilusa szerint “néplázitó,” “rablókapitány” (Volksaufwiegler, Ráuberhauptmann) ékesszó­lásának nem csupán csodához közel járó hatá­sával, de e hatás nemességével és fönséges tisz­taságával is egyedül áll a világtörténelemben. Ez a tanulatlan nyers tömeg, ez a vagyontalan egyszerű gubás nép, melynek a “jobbágy” cim századok óta egyet jelentett “a rabszolgával” saját hazájában; melynek kezén, szivén nyitva sajogtak még a mély sebek egy sokszázados múlt nehéz láncaitól; melynek ezer oka volt, hogy ne szeresse, millió, hogy leikéből gyűlölje régi gaz­dáit: szabaddá lett karját először is a haza vé­delmére emeli föl... Lelkesedésnek szent láng­jába nem vegyül egy szikrája undok megtor­lás- és bosszúvágynak. S ámbár a főnemesség egy része közönyösen szemléli a nemzet vesze­delmét, más része Windisgrátz zsoldjába szegő­dik, még büntetni sem kiván, nehogy leszámo­lásnak vétessék a múltért, ami csak igazságos fenyitéke volna a közvetlen hazaárulásnak. Kossuthnak, a népszónoknak óriási erkölcsi nagy­sága itt jelentkezik a legszembetűnőbben. Pár napra terjedt mindössze a rögtönzött körút. Húszezer uj harcost állított ki a csata- sikra. Nem csoda, hogy Kossuth nehéz szívvel tudott csak lemondani a folytatásról... De mit tehetett? A képviselőház, mely nélküle mozdulni sem mert és birt, gyors futárral hívta vissza. Ferdinánd király szept. 25-én kiáltványt in­tézett Magyarország lakóihoz, melyben “Lam- berg gróf teljhatalmú királyi biztossá és az ösz- szes magyarországi hadag főparancsnokává;” másnap Majláth György országbíró ideigl. kir. helytartóvá; végre 27-én Vay Miklós miniszter- elnökké neveztetett. Szeptember 27-iki éjjel tartott ülésre érkezett meg Kossuth s indítványára a ház Lamberg ki­nevezését törvénytelennek dekralálta. Attól, hogy neki engedelmeskedjék, mindenkit eltiltott. Másnap a szerencsétlen királyi biztost a nép dühe a Lánchíd közepén fölkoncolta. Batthyány hivataláról és képviselői állásáról lemondott. A bécsi kormány pedig az álarcot végkép félre­lökte. A parlament október 7-iki ülésében, melynek nyitányát az az örömhír képezte, hogy Roth és Filippovics császári tábornokok seregestül el­fogattak, a ház elnöke egyéb iratok közt már olyant is mutathatott be, mely “Ferdinánd ki­rály” és “Récsey miniszterelnök” aláírással kö­rülbelül ezeket tartalmazta: Mély fájdalmunkra a képviselőház Kossuth Lajos által törvénytelen­ségekre vezettette magát. Miért is: 1. Az or­szággyűlést ezennel feloszlatjuk. 2. Általunk nem szentesített határozatait érvénytelennek nyilvánítjuk. 3. Alárendeljük bánunk, Jellasich főparancsnokságának a Magyarországban levő összes seregeinket. 4. Magyarország hadi törvé­nyek alá vetettik. A hatósági gyűlések betiltat­nak. 5. Mind azt, amit a bán parancsol, királyi hatalmunkkal határozottan mi parancsoljuk. 6. Lamberg gyilkosai a törvény teljes szigorával sujtandók. 7. Mi módon legyenek az összes mo­narchia közérdekei kiegyenlitendők, minden ré­szek képviselőinek közremunkálásával fog meg- állapittatni. Schönbrunn 1848 október 3. Kossuth, aki triumphatori diszmenethez ha­sonló újabb kőrútjából épp ekkor tért vissza, e királyi iratot “ocsmány dolognak” nevezte, s kimondta, hogy aki ennek enegedelmeskedik: hazaáruló. A sors hatalmas keze is, úgy látszott, az igaz ügyet pártfogolta. Roth és Filippovics osz­trák tábornokok 7500 emberrel kerültek hurok­ra. Jellasich hanyatt homlok szaladt Bécs felé. A sorkatonák csapatosan a nemzeti lobogó alá esküdtek. Bécsben újra lobbot vetett a forrada­lom s a polgárok meggátolták, hogy katonaság induljon Magyarország ellen. Kossuthot az utóbbi örömhir különösen fel­villanyozta. Sürgetőleg javasolta, hogy az ország kormányzata mostantól a honvédelmi bizottság­ra ruháztassék. S Bécs, ha megszorulna, a ma­gyar nemzet tettleges hálája felől biztosittassék. Nagy hatású beszéde után a ház elhatározta, hogy: 1. Mig az ország normális állapota vissza nem állittatik — a honvédelmi bizottmány mind­azon hatalommal, mellyel az ország kormányá­nak bírnia kell, felruháztatik. 2. A honvédelmi bizottmány elnöke Kossuth.

Next

/
Thumbnails
Contents