Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-06-01 / 6. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Manag. Editor: GEORGE KEREKES BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMOND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage. Act of February 28, 1925, authorized August 13. 1936. VOLUME XXII. YEAR OF FAITH JUNE, 1944 ELNÖKI JELENTÉS AZ ELMŰLT ÖT ÉVRŐL — 1939 — 1943 — Irta és a Ligonierban, Pa. 1944 junius 5-én kezdődött közgyűlésen felolvasta: DR. ÚJLAKI FERENC elnök Tisztelt Közgyűlés! Kedves Testvérek! A világot végigsöprő legnagyobb vihar, az igazság, szeretet legázolásának, a testvériség megcsúfolásának idején a testvériség Konvenciójára jöttünk össze. Milliók szenvednek, milliók pusztultak el. Az emberiség történetében nem volt még nemzedék, amelyik olyan lelki feszültségben élt volna, mint élünk mi. A viharban oly jól esik ebben a csendes, nyugalmas fészekben, Ligonier-ben, találkozni, a fájdalom, könny és vérözönben biztató szivárványt keresni, látni. Bár összejöhettünk volna az elmúlt évben. De akkor rendelkezésünkön felül álló erők tették kívánatossá a Konvenció elhalasztását. Bizonyára Isten is úgy akarta, hogy a világháború legmagasabb feszültségű esztendejében jöjjünk össze testvéri találkozóra, hogy a sötét háttérből világosabban, még meggyőzőbben ragyogjon elő az Isten irántunk való gondviselő szeretete. Az ékszerkereskedők a gyémántot, drágagyöngyöt fekete bársonyra teszik, hogy a fekete környezetből annál szebben emelkedjék ki a drágagyöngy szelíd sugárzása, a gyémánt szikrázó ragyogása. így tesz most Isten is. Az 1944-ik esztendő sötétségébe odateszi Református Egyesületünket, hogy a sötét háttérből annál világosabban sugározzák felénk annak meglátása, hogy azok, akik 48 évvel ezelőtt Református Egyesületünket megszervezték, azok, kik az évek hosszú során át fenntartották, Isten akaratából, Isten rendelkezéséből cselekedtek mint Isten eszközei és munkatársai. Amint a bibliai hét bő esztendő idején Isten József által raktárakat és magtárakat építtetett, azokba eleséget, bőséges élelmet gyüj tetett össze, hogy a megpróbáltatások idején, ők maguk, az ország népe és rajtuk kívül mások is erőforrást, segítséget nyerhessenek, úgy építette meg Isten a mi életünkben a Református Egyesületet. Ma még nagyobb meggyőződéssel kell érezniink és vallanunk: “Isten van ezen a helyen, a Református Egyesületben. Nem egyéb ez, mint Istennek háza!” Ma, amikor Református Egyesületünk életéből, munkájából azt látjuk, hogy méltóvá tétetett arra, hogy elsősorban tagjainknak, de ezen felül befogadó és szülőhazánknak éppen úgy, mint az amerikai összmagyarságnak életében erő és áldás forrása lehetett Egyesületünk békében úgy, mint háborúban, szent felelőségérzettel kell látnunk, hogy az atyákon, ősökön át, de egyenesen Istentől adott szent örökség ez, melyet megbecsülni, ápolni, építeni legszentebb kötelességünk. Nem igaz az, hogy kisértések, megpróbáltatások teszik az embert és az emberi közösségeket. A megpróbáltatások próbák, amelyek világosságra hozzák, hogy milyen alapra építettünk: kősziklákra, vagy homokra? Eljönnek a szelek, beleütköznek az épületbe, esik az eső, mossa a fundamentumot. És a szélviharban, az elsodrással fenyegető árban látszik meg, kik vagyunk és mik vagyunk! A százados tölgyfa ott áll büszkén. Jön egy nagy vihar és kettétöri. Megnézzük közelebbről és látjuk, hogy belülről rothadt volt. Nem a vihar tette romlottá.
