Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-04-01 / 4. szám
4 TESTVÉRISÉG 3. “Életünket — Vérünket!” “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja”, mondotta Jézus. Református Egyesületünk EGYEZER TAGJA ÁLL A ZÁSZLÓ SZOLGÁLATÁBAN, VÉDELMÉBEN! Az ezer katonatagunk között ott van ősz titkárunk, Molnár Istvánnak fia. Nt. Vasváry számvevőnknek fia, ki a legveszdelmesebb harctéren, Guadalcanal szigetén harcolt. Alelnökünk- nek, Fiók Albertnek fia. Kováchy M. György Vt.-i tag fia. Dr. Nánássy Lajos árvaatya két fia. Volt főorvosunk, Dr. Marcus Lajos, ki már második éve Iceland-on teljesit szolgálatot... Ott van sok, sok édes apa, édes anya féltve őrzött gyermeke. Nem üres szólam hát, hanem szivünkbe elevenen vágó igazság az, amikor azt mondjuk: “Életünket és Vérünket” adtuk oda katonáinkban. Hűséggel hordozzuk őket szeretetünkben. Mind az ezer katona részére a lehető legnagyobb kedvezményt adtuk meg. Tudjuk, hogy ezzel igen nagy felelősséget és terhet vettünk magunkra, de érezzük és tudjuk azt is, hogy a megpróbáltatásban kell megmutatni az igaz testvéri szeretetet. Ők ott harcolnak a zászló védelmében, mi itthon harcolunk értük segitő szerete- tünkkel, imádságunkkal, Istenbe vetett hitünkkel! Érzik ezt ők, tudják és ez a tudat erőt ad nekik. Egyik főhadnagy egyesületi tagunk irta nekem: “A láthatatlan Isten áll őrt és vigyáz a gyülekezet felett, melynek tagjai lehajtott fejjel, alázatosan imádkoznak fiaikért, leányaikért, a férjekért, testvérekért, imádkoznak értünk... kik harcolunk. Talán nekünk is jobb, könnyebb volna otthon lenni, szeretteinkkel templomba menni, az istentiszteleten, a templom félhomályában énekelni, imádkozni. Jó volna. De nekünk nagy és nehéz feladatunk van. És mi harcolni fogunk golyó és bomba járta testünk utolsó csepp véréig, mert tudjuk, hogy miért harcolunk: ti értetek, Isten drága szabadságáért! Mi nem megyünk, mi nem mehetünk haza addig, mig munkánkat egészen és tökéletesen el nem végeztük!” Ezer katonánk közül egy. De a többi is, közlegénytől fel a főtisztirangokig, minden fokozaton át, mind hűséggel harcolnak. 1942! Zászlós esztendő! Elkötelezés, megindulás volt az Isten és Haza által rendelt feladatunk betöltésére. Főhadnagy tagtestvérünkkel mondjuk, fogadjuk mi is, misem nyugszunk addig, mig munkánkat egészen és tökéletesen el nem végeztük. Segitő szeretetünkkel, imádságunkkal, mindenünkkel, “mint fészkéről felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti szárnyait felettük, hordozza őket,” oly féltő, munkás szeretettel vagyunk mi Isten és múltúnk adta hivatásunk betöltése iránt: szabadságot, testvériséget, szerétéiből fakadó egyenlő igazságot biztositani mindkét drágakincsünk: édesanyánk, testvéreink — szülőhazánk, magyar nemzetünk —, és befogadó hazánk, — az Egyesült Államok — részére! Mi nem szégyeljük, sőt bátran valljuk, még ha mások másként gondolkoznak és cselekszenek is, mi bátran valljuk: nem tudjuk, nem akarjuk feledni édesanyánkat, szülőhazánkat s annak népét sem. Sőt: “Minél tépettebb rongy lesz szép ruhád, Minél csapzottabb tiszta homlokod, Nagypéntekednek égő kinjait Minél fáradtabb vállal vonszolod, Minél árvább s lenézettebb leszel, Hogy érted ujjal mutatnak reám: Annál pogányabb daccal hirdetem, Hogy az a koldusasszohy az anyám!” Aki édesanyjáról elfeledkezik, nem becsüli, megveti, az meg fogja vetni, nem fogja becsülni élettárását sem. Mi mindkettőt szivünk őszinte szeretetével vesszük körül. Mindkettő — befogadó és szülőhazánk — szabadságáért harcolunk, imádkozunk, “rosszindulattal senki iránt, de mindenkihez jóaáarattal, követeljük az igazságot, amint Isten adja látni az igazságot, azon dolgozunk, hogy bekötözzük a nemzet sebeit, hogy a harcból hazatértek, hogy az özvegyek és árvák ügyét felkaroljuk, és meg tegyünk mindent, hogy igazságos és tartós békét biztositsunk hazánknak és minden nemzetnek!” Ezt munkálta Zászlós Esztendőnk! Ez a mi meggyőződésünk és hitvallásunk! Akinek van, annak adatik. Akinek van hite, bátorsága, aki mer adni, áldozatot hozni, annak adatik. Református Egyesületünk adott, sokat adott az elmúlt évben. Megadta a tagoknak mindazt, ami járt, katonatagjainknak még azon felül is, ami jár. Megadta tagjai magasabb iskolába járó gyermekeinek a diáksegélyeket, megadta a hazának, az egyháznak, a köz jótékonyságnak a tőlünk telhető legtöbbet és viszonzásul nekünk is adatott. “Aki másokat felüdit, maga is felüdül”, mondja a szenitrás. Isten és buzgó munkások segítsége, tagjaink hűsége által, taglétszámunkhoz — mindenek leszámításával — 1199 uj tag adatott, és igy taglétszámunk 23,241-re emelkedett. Megadatott az, hogy osztálybevételünk, történelmünk folyamán,
