Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG A GLARUSI SZABADTÉRI PARLAMENT Turistabakancsaink alatt csikorogva recsegett a rossz glarusi utcaburkolat. Önkéntelenül megtorpantunk, amikor a svájci városka főterére jutottunk. A hatalmas négyzetforma térség közepén amfi- teátrium-szerü faépítmény terpeszkedett. Emeleteinek deszkáin komoly, méltóságteljesen viselkedő emberek szorgoskodtak. Túlnyomórészt a glarusi kanton népeinek érdekes, ősi viseletében. A férfiakon vastag, sötét bő ruhák; fejükön szőrkalap. A nőkön fekete csipkekötények, fekete derék, szalagok, fekete harisnyák, fekete cipők. Minden holmi- jok fekete, fekete, fekete. . . Budapesti szemünknek szinte ijesztő. Glarus főterén a Landesgemeindének középkorból fennmaradt érdekes szertartása folyik, vagyis a kantoni országgyűlés. Ősi szokás, helyesebben kőbevésett törvény, hogy minden év májusának első vasárnapján Glarusban, a kanton fővárosában összegyűl a nép. Gyakorolja legfelsőbb hatalmát: intézkedik egy évre a kis ország ügyei felett. Az országgyűlésen joga van résztvenni a kanton minden polgári joggal és becsülettel biró lakosának. Amikor a térre értünk, akkor kezdődött éppen az országgyűlés. A térség közepén roppant nagyságú emelvény, amelyen a kantoni közigazgatás fejei foglaltak helyet. Középen ült a kanton köz- társasági elnöke. A gyűlés azzal kezdődött, hogy az elnök felállt és az asztalon fekvő óriási kard pengéjére helyezte jobbkezét, és miután három évre megválasztották, esküt tett a kanton alkotmányának hü megtartására. Az eskü után a többi főtisztviselő is esküt tett. Ekkor az országgyűlés minden tagja felemelkedett fapadjáról és kalaple- véve mondta, ismételte az eskü minden kemény, sokatmonló szavát. A havas Klöntal vad szakadé- kai sokszoros dübörgéssel visszhangozták a sokezer ember zugó, hangos moraját. Ezután az elnök programmbeszédfélét mondott. Kitérj eszkedett abban a kanton mindenféle közügyére. Vázolta a lepergett év jelentősebb eseményeit és eredményeit. Megemlékezett a halottakról. Majd bejelentette, hogy az igazságügyi “miniszter” állása megüresedett, be kell tölteni. Óriási meglepődéssel figyeltük a gyűlés további menetét. A minisztert ugyanis mindjárt megválasztotta a jelenlevő nép. Mindenki jelölhetett valakit, s a jelöltek neveit egymásután felolvasták. Minden névre itt is, ott is karok lendültek a magasba: ez a szavazás. Akinek a nevére legkevesebb kar lendült fel, kimaradt a névsorból. Ezt mindaddig ismételték, amig csak egyetlen név maradt a listán. Az igy megválasztott “miniszter” nyomban hivatalba lép. Felmegy az emelvényre, elfoglalja Irta: Péchy Horváth Rezső helyét és rövid esküt tesz, majd pár mondatos munkatervet ad. Az uj “miniszter” most már tagja a kantoni kormánynak és az is marad a három évi kormányzási időszak végéig. A miniszteri állás betöltése után megkezdődtek a parlamenti tárgyalások, amelyen minden polgárnak joga volt felszólalni, kérdést tenni, bírálatot mondani. Az országgyűlés folyamán különös dolgot figyeltünk meg, ami a mi fülünknek felette szokatlanul hangzott. — Következik X. I. kereskedő ur, I. Z. gyáros ur,Z. W. paraszt ur felszólalása, — jelentette a bemondó. Furcsáivá néztünk össze. Paraszt ur? Hát ez meg már micsoda? Ha paraszt, hogyan lehet ur? Hiszen — a mi fogalmunk szerint — ez a kettő úgy ellenzi egymást, mint a tűz a vizet. De aztán egy glarusi ur megmagyarázta, hogy ez náluk nemcsak' lehetséges, hanem egyenesen természetes valami. Az ur és paraszt itt egyáltalán nem ellentét. Itt a paraszt is éppolyan ur a köz előtt, akár az orvos, gyáros, kereskedő. A “paraszt” itt csak más keresetmódot jelent, nem pedig alacsonyabbnak minősített társadalmi állást. A paraszt szó lekicsinylő, sőt sértő értelemben való használata teljesen ismeretlen. A “Landamman” (a kanton elnöke), többórás tárgyalás után berekesztette a szabad ég alatti népparlamentet s a nép megkezdte hazavonuását. Mély megilletődéssel néztük, milyen csendben, méltóságteljes rendben oszott szét a tömeg. Majd magunk is megindultunk a roppant méretű, gyönyör ü és meglepőalaku sziklagula, a 2920 méter magas Glarmisch felé, amely óriás testével éppen a város tövéből emelkedik a kóválygó felhők közé. címek nélkül Nem hisszük, hogy akadna ember, aki ne a legnagyobb megelégedéssel üdvözölné a magyar kultuszminiszter rendeletét, amely megtiltja, hogy az iskolákban nagyságos, méltóságos és kegyelmes címekkel szólítsák az oktató személyzet tagjait. Ezzel, úgy érezzük, helyreáll a tanári és tanítói testület igazi méltósága, amelyet a tanár ur vagy tanító bácsi melegen egyszerű, természetes megszólításával a gyermeki szivek tiszta szeretete adott neki. Helyes és szükséges volt ez az intézkedés azért is, mert a magyar társadalom már unja a cimkórságot és egyáltalán nem szeretné, ha gyermekei is csupán a címek és nem az igazi tekintélyek tiszteletében növekednének fel. A kultuszminiszter kétségtelenül irányt mutatott ezzel a rendeletével, mert végre hatásosan szállt szembe a rangkórság szerencsétlen betegségével. Nem lehet kétség aziránt sem, hogy ennek a rendeletnek kitűnő hatása lesz a most felszabadult területeken, ahol a magyarok már elszoktak a mandarini címzésektől és idegenül, értetlenül álltak szemben az anyaország fényes és alázatos megszólításaival. A címek válaszfalakat emeltek magyar és magyar közé. Növelték a távolságot a dolgozó osztályok tagjai között. A magyar társadalom bízik benne, hogy az okos, hasznos, célszerű rendelkezést még sok-sok hasonló fogja követni.
