Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-09-01 / 9. szám
14 TESTVÉRISÉG ROOSEVELT ELNÖK GYASZA Egy százötven milliós nagy nemzet, sőt az egész müveit világ őszinte részvéte mellett temették el a Hudson - parti Hyde Parkban e hatalmas ország elnökének majdnem kilencven évet élt édesanyját. Százezrek lehettek volna a ravatal körül vagy a gyászmenetben s nem voltak talán százan sem. Az elnök mély gyászát épen ez a legszűkebbre szorított nyilvánosság méri fel. Egyedül, csak legbensőbb családjának tagjaival akart lenni akkor, midőn Isten legnagyobb megpróbáltatásának, az édesanya elvesztésének keresztjét kellett elviselnie. Megérti ezt mindenki, akinek valaha őszinte gyásza volt. Az ország első embere gyászában is példát mutatott a hivalkodás nélküli keresztyén érzületre és viselkedésre, Az a puritán egyszerűség, ami öt hivatala méltóságának viselésében jellemzi, megnyilatkozott magán életének e puritán aktusában is. A nemzet megérezte, hogy a csapás, mely nagy fiát a világtörténelem talán legtragikusabb korszakában érte, néma tiszteletet parancsol. Mi magyarok, akiknek népköltészetében a világ minden népe. között legnagyobb helyet foglalja el az édesanya iránti szeretetnek gyöngédsége, meghajtott fejjel osztoztunk a gyászban s imádkoztunk enyhültért az anyját vesztett egyetlen gyermek számára. POZSONYI ECKHARDT TIBOR A névnek határozottan ismerős hangzása van. Egy óhazai magyar államférfit jelez, aki becsületes népi politikájának következtében és legutóbb azon a réven került tudatunkba, hogy bátorságot vett magának felszólalni a magyar képvdselőházban a tengely hatalmakkal kötött katonai szerződés aláírásakor. És azt elhamarkodottnak, veszedelmesnek, sőt Magyarország állami függetlenségére s a magyar nép belső szabadságára katasztrőfálisnak minősítette. A sarokba szorított magyar kormány tettei s az elnémított magyar közvélemény kényszerű tojástánca láttán nem is tudott tovább otthon maradni. Nyakába vette a világot s Szerbián, Bulgárián, Görögországon, Egyiptomon, Dél-Afrikán keresztül, öt hónapos kálvária után megjött az Egyesült Államokba. Úgy tudjuk, hogy nem pihenni, hanem dolgozni jött ide. Jelenleg ő az egyetlen olyan képviselője a magyar nemzetnek külföldön, aki választás alapján nyerte megbízatását a magyar néptől s aki a külföldi mgyarság megnyilatkozása után joggal hangot adhat az elfojtott óhazai közvéleménynek. Erre a hangra őszintén kiváncsi is az amerikai magyarság s ha ez a hang — mint reméljük! — a meg nem Ölhető magyar lélek kiáltása lesz, — nincs kétség felőle, hogy nem talál siket fülekre táborunkban, de megnyitja az mindazokat a kapukat is, miken keresztül épen most kilencven esztendeje Kossuth Lajos vezette be e nagy ország ro- konszenvébe a magyar nevet. Isten hozta a “bátrak hazájába, szabadok földére!” KÖVET ÉRKEZETT Augusztus hónap folyamán, hosszú és Indián keresztül átszenvedett viszontagságos ut után érdekes és értékes vendég érkezett az amerikai magyar reformáíusság- hoz Dr. Szabó István ungvári lelkész személyében. A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje küldötte őt, mint Amerikai Bizottságának tevékeny titkárát, azoknak a függő kérdéseknek a lehetőség szerinti megoldására, melyek hosszú évtizedek, de különösen az u. n. Tiffini Egyezmény létrejötte óta nyugtalanították itt az egyházi életet. A lelki Édesanyának, az Anyaszentegy- háznak szeretetét hozta s szeretettel is fogadtatott. Köztünk való forgolódásának első eredménye az a “Közlemény,” mely arról ad hirt, hogy a többfelé tagolt refor- mátusság hivatalos egyházi vezetői már is bizonyos megállapodásra jutottak az együttműködés irányában. Feltehető, remélhető, sőt elvárható, hogy a megpróbáló idők hatása alatt végre megteremthető lesz az az egység egyházi téren Is, amely társadalmilag, a testvérsegités mezején, mint példa mutatkozik Református Egyesületünkben. Mindenek lehetségesek a hívőknek! Itt pedig egyre többen hiszünk abban, hogy a hitben, fajban s közös sorsban testvéreknék egyszer csak meg kell találniok és érteniük egymást. VALAKI HAZATÉRT Aránylag fiatalon magához szólította Teremtöje a Borsod-megyei, damaki születésű, de már Amerikában nevelkedett clevelandi ügyvédet, Birinyi K. Lajost. Neve akkor lett általánosan ismert és becsült közöttünk, mikor a trianoni csapás után, egész addigi életének anyagi eredménye árán megjelentette “Justice for Hungary" (Igazságot Magyarországnak!) cimü hires könyvét, amit később több hasonló kiadványa is követett. Magyar volt és kálvinista. Ez a predesztináltsága ékes volt mindazokkal a tulajdonságokkal, amit ez a két fogalom jelent, de ugyanakkor foltos is mindazzal a hibával, ami a helytelenül értelmezett hivatás-tudat tulll ajtósának következménye s ami különösen az utóbbi időkben olykor elviselhetetlenné tette megnyilatkozásait. De értékes volt még botlásaiban is, mert kétségtelenül őszinte hév fütötte. A szélsőségeknek mai harcaiban nem lehetett sok csodálkozni való egy olyan ember egyensulyozatlanságán, aki valamit nagyon szeretett, tehát nagyon féltett is. A szeretet és féltés olykor nagyon vak, sőt nagyon kegyetlen is tud lenni. Birinyi elmúlta következtében egy szinnel alighanem kevesebb lesz az amerikai magyar közélet képén. “UJFENT MOROGNAK SALABAKTERÉK” Ezt a sort néhai jó Ady Endre irta egyik versében azokról, akiknek semmi sem elég, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, akik mindenkinél okosabbak és becsületesebbek, Az olvasó könnyen eltalálhatja, hogy azokról esik itt szó, akik két-három évtizeden keresztül mocskoltak itt mindent, ami magyar, de mocskolták azt is, ami nem csak felszínesen, hanem mélyen és igazán amerikai s akik ma — változatosság és bizonyos guruló holmik kedvéért! — ujfent saját magukat akarják kijátszani a legjobb, legszatoadságszeretőbb magyarnak és leg- tőrölmetszettefob amerikainak. Marxnak és hol vörösebb, hol rózsaszínűbb társainak ezek a legnagyobb részt new yorki naplopói legújabban az Amerikai Magyar Szövetség ellen ordibálnak s tandtgatják annak vezetőit magyarságra és demokráciára. Mondjuk-e, hogy borsót hánynak a falra? Nem mondjuk, mert az ók maguk tudják a legjobban, hogy nem jöhet erre a világra olyan vihar, mely a tisztességes amerikai magyarság választott vezetőit ada sodonhatná az ő züllött soraikba. Bocsánatot kérve Ady emlékétől, hogy egy idézetet ezekre a kaméleon léhütőkre pazaroltunk, csupán annyi megjegyzés kívánkozik még ide, hogy ha az amerikai magyarságnak lőhet valami tanulni valója hősiességből és demokráciából, akkor ezt nem Marx és utódainak papir-barrikádosaitól, hanem a Kovács Mihály ezredesektől, Lincoln magyar hősedtől és Kossuth Lajostól fogja megtanulni.
