Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1941-09-01 / 9. szám

TESTVÉRISÉG 13 Egy napon Ádám alig nyelte le az ebédjét, már vette elő az iskolai történetkönyvet. — Holnap nagy történelemverseny lesz. A nagy királyok életét kell tudni. Mojmir, Rasztizláv, Szvatopluk, Vencel, Boleszláv életét kell megtanul­nom. Azt hiszem, én nyerem meg a versenyt. Éreztük a feleségemmel, hogy Matisek tanító úr láthatatlanul körülveszi Ádámot. A leikéért harcol. Közénk áll. Velünk, szülőnkkel nem igen érintkezett. Az utcán udvariasan, szinte alázatosan, széles mozdulattal lendítette meg öreg, elfakult ke­ménykalapját, ha találkoztunk. De a városban azt beszélték, hogy a házkutatások, a megidézések az ő feljelentései után igazodnak. A gyermekeink lelké­nek kapuján át lép be elzárt otthonainkba és ke­serű beszélgetéseinket őrajtuk keresztül hallgatja ki. Senki se tudott biztosat Matisek tanító úrnak a csendőrséggel való összeköttetéséről, de mindenki úgy képzelte, hogy a cukrai bajonettszuronyok vé­gére vannak feltűzve. x— Ez a Matisek — panaszoltam a feleségem­nek, — egy második hammelni patkányfogó. Szép furulyaszóval vezeti mindig távolabb a gyerme­keinket tölünk. Mi pedig a gyermekek előtt sok­szor ijedten harapjuk el a megkezdett beszélgetést is, mert úgy érezzük, hogy mögöttük Matisek hall­gatózik. Egy napon Ádám nagy barna papírcsőben hozott egy képet. Ez a Benes bácsi képe! — mondta Ádám, — a tanító úr ajándékozta. Ugye bekereteztetjük, édesapám ? — Időbe került, amíg meggyőztem Ádámot, hogy minálunk Kossuth és Rákóczi képe annyira betölti a falat, hogy az esztétika törvénye szerint közéjük nem fér el egy huszadik századbeli szín­nyomat. Máskor ezt mondta Ádám: — Matisek tanító bácsi kérdezi, hogy a lel- készi hivatalban ott van-e Massaryk bácsi képe? Mert ha nincs, ő szívesen küld egyet. így múltak el az elemi iskolai évek. Titkos háború állt a gyermekek leikéért, jövőjéért köz­tünk és Matisek között. Mi le voltunk fegyverezve, a szavak is bilincseket hordtak. Ellenfelünk pedig a modern állam és pedagógia minden fegyverével küzdött. Mikor a prágai kényszerű kirándulásból megjöttek a gyermekek, azon este beléptem Ádám szobájába. A petróleumlámpa szelíden simogatta a fiú arcát. Éppen néhány napja múlt el kilenc éves. Valamit elmerülve nézegetett, egészen föléje hajolt. Az ajtócsapásra rezzent fel. Amikor meglátott, hirtelen becsapta az előtte lévő Bibliát, mintha va­lamit elrejtett volna benne. Úgy nézett rám, hir­telen a fülecimpájáig elpirulva, mint a tetten ért tolvaj. — Ádám — mondtam szigorúan és rosszat sejtve — te valamit rejtegetsz előlem? Ádám nem felelt. Általában igazmondó fiú volt. a hazugság úgy fájt neki, mintha tüskét hor­dott volna a szívében. — Ádám — mondtam most már parancsoló hangon, — mi az, amit rejtegetsz? A fiú dacosan nézett vissza reám. Először éreztem meg, hogyan állhat szemben egymással apa és fiú úgy, hogy valami mélység nyílik meg lassan közöttük. — Ez — mondta a fiú elszántan, — ez az én titkom. — Neked nem lehet előttem titkod! — kiál­tottam. Rácsaptam az asztalra, hogy az öreg álló petróleumlámpa fehér ernyője is hangot adott és remegni kezdett. A lángja meg ijedt meneküléssel ágaskodott felfelé. — Azt kívánod, Ádám, hogy én magam ku­tassam ki a könyvedet? Mutasd meg! Mi az! Honnan hoztad? Kitől kaptad? A fiú összeszorította az ajkát, szeme könnyes volt. Büszkébb volt, semhogy megengedje, hogy én keressem elő azt, amit elrejtett. Lassan kinyi­totta a Bibliáját. Magától nyílt szét a könyv. Lát­szott, hogy sokat forgatták erre az oldalra. Oda­hajoltam. A kitárt Biblia lapjain ott hevert egy kerek, piros-fehér-zöld színű kokárda. Kicsi, nem- zetiszinü selyemszalag. Amilyent az első 1848 március idusának édes mámorában tűztek fel egy­másnak az emberek. Amilyent diákkorunkban hordtunk, amikor a pataki kollégiumban márciusi ünnepen a Talpra magyar-t szavaltuk. A szívem hirtelen a torkomon dobbant, alig bírtam szólni. Amikor megsímogattam a fiú fejét, a kezem is remegett. Hol vehette ? Hogyan szerezte, ma sem tudom. — Hát ez a titkod, Ádám ?... — Ez. — mondta a fiú. És úgy éreztem ebben a percben, hogy már nem is elemi iskolás gyermek, hanem férfi, aki már mindent tud, mindent ért és mindent a szívébe zárt anélkül, hogy tanították volna reá. — Igazad van fiam, ez a mi titkunk. Egyszer- csak eljön, megjelenik ez a kicsiny háromszínű szalag. Senki sem tudja, senki sem mondja, csak itt van. A fiút megcsókoltam. Kimentem a szobából. Sohase beszéltünk erről többet. Amikor azonban másnap Matisek tanító iír félig gúnyosan, félig alá­zatosan nagyot köszönt az utcán a találkozáskor, én mosolyogva üdvözöltem. Arra gondoltam, hogy van egy titok, amit ezer és százezer Matisek soha­sem fog megérteni, sohasem fog kiirtani és soha­sem fog legyőzni. Egy kicsiny háromszínű szalag egy Biblia lapjai között.

Next

/
Thumbnails
Contents