Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-06-01 / 6. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA-^.o«2SS»o^> Published Monthly Megjelenik havonta 5) Főszerkesztő—Editor in Chief: STEPHEN MOLNÁR Felelős »szerkesztő—Managing Editor: GEORGE KEREKES BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés $2.00 évente Társszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMOND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage, Act of February 28, 1925, authorized August 13, 1936. VOLUME XIX. KOSSUTH YEAR JUNE, 1941 BETHLEN OTTHONUNK JUBILEUMÁN Második hazánk születésnapján, julius Jj-én ünnepeljük Bethlen Otthonunk születésének huszadik évfordulóját. Jubileumi ünneplésünknek középpontja az lesz, hogy vállaljuk a kevesen való hűségért, Istentől jövő elismerést, a többre való bízatást. a nagyobb szolgálatra való felmagasztalást: felszenteljük a nagyobb szolgálatra alkalmassá tevő eszköz, az új árvaház alapkövét. Egyben magunkat is odaszenteljük Istennek, az amerikai magyar árvák és öregek közötti, hűségesebb szolgálatra. A jubileumok bizonyságtevések. Maga az az egyház, szeretetintézmény, vagy Egyesület, melynek jubileuma van, bizonyságot tesz azokról, akik megszervezték, dolgoztak érte, fenntartották. Bizonyságot tesz arról: miért éltek? mit tartottak értéknek? milyen volt hitük, szeretetük? De a jubileumon bizonyságot tesznek azok is, akik áldást, inspirációt, életcélt, fenntartó erőt nyertek. A pittsburghi egyház 50 éves jubileumi isten- tiszteletén jelentette a lelkész, hogy Aranykönyvet készítettek, melybe mindenki beleírhatja nevét, aki az ötven év alatt áldást nyert az egyháztól. Óh milyen szép volna az, milyen bátorító, ha egyszer összegyüjthetnénk azokat a bizonyságtételeket, melyek arról beszélnének: mit adott a Bethlen Otthon az amerikai magyar élet hajótöröttéinek, az árváknak és még az árváknál is árvább öregeknek?! Az emberiség történetének egyik legszebb bizonyságtétele egy temetésen történt. Annak az embernek temetésén, aki legtöbbet tett a szenvedőkért, szegényekért. Eljöttek mind az epileptikusok, árvák, öregek, börtönből kiszabadultak, szegények. Ezeren és ezeren voltak. Mindenik csoport egy táblát vitt. A táblákon ez a felírás volt olvasható: “Éheztünk!... ö ennünk adott!” Más táblán: “Utonjáró voltunk... Ö befogadott!” A következőn: “Fogoly voltunk... meglátogatott minket!” Ismét más táblán: “Betegek voltunk... Ö gondunkat viselte.” Tudom én, hogy sokat áldoztunk a Bethlen Otthonért. lói tudom, hogy mily sok pénzbe, áldozathozatalba került, hisz a húsz esztendőből tíz éven át én voltam az Egyesület elnöke. De azt is jól, még jobban tudom, hogy soha szebb, nemesebb, istenesebb munkát nem végezhetett a Református Egyesület tagsága, Egyházaink hívő népe és magyarságunk, mint az árvák és öregek gondozását. Ravasz László püspök írja, hogy mikor a hollandok magukhoz vették a magyar gyermekek ezreit, akkor történt ez a kis, jellemző eset: Kämpen városában jelentkezett egy tagbaszakadt kovácslegény is arra, hogy magyar gyermeket vesz otthonába. Mikor a szomszédok haliották, így szóltak: már most is hat gyermeked van. Még hetedik is kell? Azt felelte a kovács: ahol hat gyermek jóllakik, nem marad éhen a hetedik sem!... Egy újpesti, beteges gyermeket kapott. Az orvos azt rendelte, hogy a beteges gyermeknek naponkint két órát kell a napon, szabadban eltöltenie. A kovács-segédnek nem volt gyermekkocsija, a magyar gyermek pedig nem tudott járni. Azért, amikor a kovácslegény elvégezte napi munkáját, fáradt volt bár, de vállára vette a gyermeket és úgy sétált vele két órán át. Az egész város úgy ismerte és úgy emlegette: “az öreg kovácslegény, vállán a magyar gyermekkel!” Van-é ennél emberibb? van-é ennél istenibb: a maga is szegény, sok bajjal küzdő amerikai magyar református ember: vállán az árvagyermekkel, tehetetlen öreggel! Húsz évig hordoztuk váltunkon. Áldott legyen Isten, hogy erőt, kedvet adott hozzá. Áldottak legyenek Istentől azok, akik készek voltak ennek a tehernek hordozására. Húsz évig hordoztuk! Hordozzuk örömmel, boldogan tovább is és a teher hordozása közben megtapasztaljuk: “A mással jól- tevö ember megerősödik és aki mást felüdit, maga is üdül.” Húsz évig hordoztuk! Hordozzuk tovább és meghalljuk Istenünk szavát: “nem szégyenlem őket, hogy Istenüknek neveznek!” Dr. ÚJLAKI FERENC
