Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-05-01 / 5. szám
10 TESTVÉRISÉG lenfeleddé legyek miattok. Mert könnyebb nekik megmenekülni, mint neked; nincs házok, sátorban laknak s így talán elfuthatnak; de te házban lakói, vannak váraid és városaid, hogy fogsz te elmenekülni kezeim közül?” A király arca fakó volt, mint az őszi füzlevél. Ugrón érsek és Dénes nádor szeme csillogása ösz- szetalálkozott. Megértették egymást. Hívta őket a véres kard Vereoke tájára... a Sajó partjára... * Rohantak az ijesztő, szomorú események. Négy felől is betört a tatár a felkészületlen országba. 1241 március 15-én, fekete vasárnap előtt való pénteken a tatársereg egyik előhada már alig félnapi járásnyira volt Pesttől, ahol kapkodva gyülekezett a király serege. A tatárok főhadát Batu vezette. A Sajó állította meg őket. Itt nézett farkasszemet a folyó két partján felállt magyar és tatár sereg és a két király: Béla és Batu. A kocka hamar eldőlt... 1241 április 11-én, hétszáz esztendővel ezelőtt, a saj ómenti Mohi falucska közelében egekig tört a csatakiáltás, azután pedig a magyar nemzet halálhörgése. .. Béla király is csak hűséges, önfeláldozó hadfiainak köszönhette, hogy a borzalmas öldöklésből megmenekült. * Hosszú és rettenetes éjtszaka nehezült a nemzetre. Másfél évig tartott! A gyűlölet és vadság legkegyetlenebb módjaival pusztított, rabolt, öldökölt a tatár embert, állatot egyaránt. Üszőkké vált falvak, városok, elnémult tájak, megdermedt erdők hirdették mindenfelé a tatárcsordák rémtetteit. De a nagy megpróbáltatás után kinyújtotta felénk az Isten megbocsátó kezét. A tatárok hírt kaptak Ázsiából, mely szerint főkhánjuk: Agataj hirtelen meghalt. Szélvészként hagyták el az országot, hogy kellő gyásszal sirathassák, temethessék fejedelmüket. A lélekben megöregedett IV. Béla király pár hűséges hívével hazatért a szomorú oroszágba. Ott lovagolt mellette Gergely is, akit apródi sorból vitézzé avatott a harcban teljesített hősiessége is, kinyilazott balszeme is. Bánat, szomorúság és kétségbeesés volt az út- jok mindenfelé. A felburjánzott földeken, patakok partján, falvak hamujában csontkarjukat felemelő, ijesztő embervázak, félregurult koponyák rémít- gették őket. S amikor az erdőkből, barlangokból előmerészkedett, beesett arcú, aligélő embereket maga körött látta a király, elhagyta egykori nagy akaratereje, megroskadt a lelke. Ráborult a lova nyakára és sírt, zokogott keservesen. . . Gergely vitéz megilletődötten nézte az urát. Nézte, nézte... aztán riadtan dadogta vitéztársának, Törzs Balázsnak: — Látod! Sír a király is!... * Sírt a király is.. . És könnyeit kincsekké varázsolta a Jó Isten. Ezekből a könnyekből született a lerongyolódott, éhező magyar nép kenyere, a véres magyar föld új vetőmagja, és ebből fo- gantatott a legnagyobb kincs, amitől föltámadt az ország, megerősödött a nemzet: az egyetértés! KI VAGY ?* Irta: FINTA SÁNDOR Ahol az utam jobbra-balra ágazott, Ott meztelenkedett a kérdés a fordulóknál, Amit az Élet sürgetett: Honnan jász? Ki vagy? És firtatón, könyörtelen, kutatva ösztökélt: Felelj! Leckédet mondd fel. Ilyen találkozóm nem egy volt, de a kérdés Untig egy: Ki vagy? Nem féltem tőle soha bár, de ma Megdöbbent már az ökölkísérte szó. Hatszor tíz új küszöbre hogy fordultak éveim, Még mindig itt tüzel előttem: Ki vagy? Én látomás vagyok. Anyagtalan virága a létnek. Bús társa, kiket imádságuk tart egybe, össze, Hamu alatti pislákoló parázs, Újra élesztő erő-tartalom, Lángot ígérő fény csóva mag, Varázs, mit táltosok rejtegetének, Titokzatosan hősi mágia, Kivert bikáknak pusztai imája, Magyar búzával szentelt ősi föld. Vagyok, aki vagyok. Az életem nagy felkiáltó jel Hadak Urának rettentő markában, Ahol az Isten sorsokat betűz. Kérdezted, Élet, ki lennék? Ez vagyok. * Részlet a szerzőnek kiadás alatt levő nagyobb költeményéből.
