Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-05-01 / 5. szám
TESTVÉRISÉG 9 ÉDESANYÁM IMÁDKOZIK Megkondul a kicsi harang a hajnal csendjében s édesanyám buzgó szívvel imádkozik értem. Megkondul a falu fölött a lágy harang délben s édesanyám munka közben imádkozik értem. S kondul ismét a kis harang, ha száll az est kéken. .. Anyám, kezét összetéve, imádkozik értem. Imádkozik s a lelkében kigyid szent fényesség. Áldd meg Uram áhítatos, imádságos lelkét. Ölbcy Irén. A KIRÁLY IS SÍRT Irta: MÓRA LÁSZLÓ (A mohi csata évfordulóján. 12Jfl—191/1.) A magyar királyok sorrendjében IV. Béla volt a huszadik, akit Szent István koronájával kentek a nemzet királyává. Erős akaraterejű, kiváló kormányzói tehetséggel megáldott király volt IV. Béla. A sokat könnyelműsködő apjának, II. Endrének halála után igen nehéz sorsot és feladatot jelölt ki számára a magyarok Istene! Talán nem is csoda, hogy a vasmarkú király szívének egyik kis zuga is vasból volt. Annyira, hogy amikor legkedvesebb apród ja, Gergely, fájdalmasan zokogott édesanyja elhunyta miatt, nemhogy vigasztalta volna, hanem ráripakodott: — Hordd el magad a szemem elől! Síró leventének nincs helye mellettem! Gergely letörölte könnyeit, lenyelte a kegyetlen szavakat. Nem sírt tovább, mert úgy parancsolta a király 1241 kora tavaszán, amikor az új fű még alig sarjadt ki a hónyomta tavalyi szára- dék alól. Akkor a pacsirta is csak félve dalolt a nyugtalan földek fölött. Ijesztő hírek járták az országot : Jönnek a tatárok! Béla király lelkét is tépdeste a nyugtalanság. Rossz hírek mindenfelől... A főurak is pártot ütöttek ellene a kunok miatt. . . Hogy lelke erejét visszakapja és növelje, testvéri tanácskozást tartott Dénes nádorral és Ugrin érsekkel.-— Sürgősen fegyverbe kell szólítani az érsekeket, püspököket, zászlós urakat, ispánokat! — hangoztatta parancsolóan a nádor. — Két hónapja járja már a véres kard az országot, s alig maroknyi had gyülekezet a város alatt — felelte bánatosan a király. — A nyakunkra zúdult kunjaid az oka minden zűrzavarnak, egyenetlenkedésnek! — kockáz- tata meg a szigorú bírálatot Ugrin érsek. A király válaszolni akart a súlyos szemrehányásra, de akkor lépett a tanácshelyre Boninus, az írástudómester: — Parancsodra előkerestem, király atyám, amit kívántál — szólt csaknem térdig hajolva a tíz nyelvet ismerő ember. Szakadozott szélű, sok viszontagságot eláruló levelet szedett elő a bőrtarsolyából Boninus, Julián, a magyarok őshazáját kutató domonkosrendi barát hozta 1236-ban IV. Béla királynak. Nem kisebb ember küldte azt, mint a mongol-tatárok hatalmas Dsingisz khánjának harcias unokája: Batu, aki Ázsia meghódítása után szemet vetett Európára is. Batu khán akkor íratta ezt a levelet, amikor a magyar király védelmébe fogadta Kuthen kun király menekülő népét. Béla király bánatosan, jövőt kémlelőén nézett napkelet irányába. Majd ráparancsolt alázatos szolgájára, az írástudó mesterre: — Olvasd, Boninus, mit is írt a kevély, goromba Batu khán ?! Boninus megállás nélkül olvasta: “Én, Szain, — azaz a Jó, a tökéletes, amint Batu magát nevezte —- a mennyei király küldötte, kinek hatalom adatott a földön, hogy azokat, akik magokat megalázzák, felmagasztalja, a vele ellenkezőket pedig eltiporja: csodálkozom rajtad magyar királyka, hogy noha már harmincszor küldöttem hozzád követeket, sem vissza nem üzensz nekem, sem követeket, avagy levelet nem küldesz. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, hogy sok vitézed van s hogy nagy országot kormányozol. Azért bajosan fogsz önként meghódolni nekem, ámbátor jobb és üdvösebb volna rád nézve, ha azt tennéd. Hallottam azon fölül, hogy a kunokat, alattvalóimat, oltalmadba vetted. Parancsolom tehát, ne tartsd őket tovább magadnál, nehogy el
