Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1941-04-01 / 4. szám

TESTVÉRISÉG 25 LÉTSZÁM. A Babinsky András volt taní­tónk családja március 31-ikén eltávozott. Március x-én bejött Ténay Róza tanítónő Bridgeportról. Március 13-ikán érkezett be Menyhért István, akiért tartásdijat a Verhovay Egylet fizet. Szegedy Lajos aggmenházi lakó március 21-én elhunyt, 24-én nagy részvét mellett temettük. Beregi János farmi munkás és bányász Perth Amboyból jött be. Létszám: 36 gyermek, 29 öreg, 6 fizetett munkás, hivatalnokok és családtagjaik száma 7. Összesen 78. Az árvaházi felső épületből étkezik 39, a vá­rosiból 17, az aggmenházból 22. MAGAVISELET. Két nagyobb növendék ellen volt panasz, amit az Intéző Bizottság elin- téztetett. A városi basketballcsapatban intézetünk hat növendéke szerepelt. Nagy győzelmet arattak és állandó ünnepeltetésben volt részük. EGÉSZSÉG. Sherbán Lajos volt himlős há­rom napig, Wilson Róbertnek szamárköhögése volt. Három gyermek szemüveget kapott, néhány gyermeknek a fogait hozattuk rendbe. ÉRDEKLŐDÉS, PROPAGANDA. Március 9-ikén aggmenházi felügyelő a bronxi, március 23-ikán a new yorki független és cliffsidei, már­cius 30-ikán a wallingfordi egyházakban tartott árvaházi vasárnapokat. Árvaatya március 16-ikán a gyermekek egy csoportjával a brownsvillei és daisytowni egyházakban rendezett március 15-iki ünnepélyt. Március 23-ikán a homesteadi és ran- kini, március 30-ikán a duquesnei és mckeesporti független egyházakban helyettesített. Március hó 30-ikán Ligonierban volt Babinsky András, ko­rábbi tanítónk, aki januárban a buffalói westsidei egyház vezetésére eltávozott az Otthonból. Ő vé­gezte az istentiszteletet és búcsúzott el a Bethlen Otthon lakóitól. Másnap pedig az Intéző Bizottság mondott neki szivélyes “Isten-veled”-et. Mrs. Fineki, a Bethlen Otthonban levő három Tóth testvér nagynénje írja North Tonawandáról a következőket: “Itt küldök az árvaház javára 11 dollárt, amit egy asztal sorsolásából hoztam össze. Áldja meg az Isten a tiszteletes urat, amiért a három árvát be tetszett fogadni. Már öt év óta ott vannak, de egy panaszt sem Írtak, olyan jó apára és anyára találtak. A jó Isten éltesse soká.” Intéző Bizottság kimondotta, hogy a folya­matban levő építési és átalakítási munkálatok miatt ezen a nyáron sem felnőtt, sem gyermek­nyaralókat nem fogadhat. Izsák György farmi előmunkás és neje, aki szakácsnő volt az aggmenházban, írásban jelen­tették be, hogy lemondanak és május i-én eltá­voznak. Intéző Bizottság úgy intézkedett, hogy a gazdálkodás vezetését Beregi Jánosra bízza, aki március végén jött be farmi munkásnak, a sza­kácsnői állásra pedig pályázatot hirdet. Árvaatya minden lelkészi hivatalnak meg­küldte a városi uj árvaházi épület nagyított képét, hogy vagy a templom tornácában, vagy az iskola­teremben fügesszék ki, hogy láthassák testvéreink, hogy mire kérjük a pénzt. Az Intéző Bizottság jóváhagyásával anyák napjára alkalmas színdara­bot és verseket küldött ki ajándék gyanánt min­den egyházunknak a lelkészi hivatal címén. A gyermekek hetenként négy délután része­sülnek egy-egy órán át magyarnyelvű és vallásos oktatásban. Április végén a Myers schoolba járó iskola bezárul és junius i-től kezdve minden hét­köznap reggel rendszeres lesz magyar oktatás a gyermekek részére. Clevelandban a három református egyház nő­tagjaiból alakult bizottság április 27-ikén este nagy estélyt rendez Clevelandban a Bethlen teremben a Bethlen Otthon építési alapja javára. Ez a bizott­ság szükebb keretek között dolgozva a múlt évben is csodás eredményt ért el (közel nyolcszáz dollárt küldtek be) és épen ezért reméljük, hogy ebben az évben megerősödve és taglétszámban gyarapodva még szebb lesz az eredmény. A celevelandi derék nők és férfiak lelkületére jellemzők a következő nyilatkozatok, amiket egy clevelandi magyar lapból vettünk át. Kása János- né: “Meg vagyok sértve, fel se szólítottak, hogy segitsek.. Pedig szeretem a ref. árvaházat. A fiam két nyáron ott nyaralt és olyan szépen megtanítot­ták magyarul beszélni, hogy édes anyám legna­gyobb öröme, ha fiamat magyarul hallja beszélni. Tíz jegyet eladok.” Szombathy Antal: “Meg va­gyok sértve, mert senki sem kért tőlem a refor­mátus árvaház javára. A róm. kath. aggmenház érdekében mindig felkeresnek és bár református vagyok, a ref. árvaház még nem kopogtatott ná­lam. Amit a ref. árvaházról tudok, az mind arra biztat, hogy kérés nélkül is adjak.” Ilyen lelkes hívei vannak a ligonieri Bethlen Otthonnak Cle­velandban ! MUNKÁLATAINK, a) Általános farmi. A nagy havazás miatt kevés külső munkát lehetett végezni. Március végén kezdődhetett a szántás. b) Tehenészet. Márciusban 8 tehenet fejtek. A tej mennyisége 8043 font volt, a vaj tartalom 3.57 százalék. Haszon a tehenészeten $261.46. Februárban a tej vizsgálónk csoportjában tejter­melés tekintetében a második, vajtartalom tekinte­tében gazdálkodásunk az első helyen volt. Egy tehenünk és három üszőnk volt a honor roll-on. c) Tyukászatunk. Márciusban 3190 tojás volt. Leölve tyuk és csirke $57.85 értékben. Ho- zadék $111.05. Kiadás $42.95. Haszon $68.10. d) Sertéstenyésztésünk. Leölve 1 disznó 310 font súlyban, eladva 12 süldő $i52.oo-ért. Hoza- dék $203.00, kiadás élelemre $75.00. Haszon $128.00.

Next

/
Thumbnails
Contents