Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-09-01 / 9. szám
10 TESTVÉRISÉG OTT VOLTAM A MEGNYITÁSON. . . Örömkönnyektől harmatos arcok, duzzadó mellek, feszülő karok, a megrepesztésig rezegtetek hangszálak harsány örömujjongása, tömegek hullámzása, ismerősök-ösmeretlenek összeölelkezése, — minden jó magyarnak 20 éves felszabadulása testében, lelkében — ez volt Kolozsvár azon a vasárnapon, melyen én is ott voltam a lelkes ünneplőkkel egy sorban. Hívatlanul voltam ott, de ott kellett lennem, el kellett mennem, együtt kellett lennem, még ha ezerszer nem is akartam volna. . . A hivatalos és program szerint megállapított ünnepségen kívül főként meg ott voltam azon a második megnyitáson, ami Kolozsvárott nekem második otthonom volt, a szülői háztól elszakított, idegenben még soha azelőtt nem járt 20 éves álmodozó, tétova léptekkel járó ifjúnak testi-lelki otthonában: a Tanítók Hunyadi Házában... 1904 szeptemberében volt, hogy a magyar tanítók árvái felső iskolai, egyetemi tanulmányaiban való megsegítésére megnyílt az ország második “Tanitók Háza” Kolozsvárott a Hunyadi Téren akkor épült uj otthonában. Mint alföldi gyereknek, aki eladdig soha nem látott még hegyet sem, már az utazás is nagy élmény volt Nagyvárad, Bánffyhunyad-Kolozsvár felé. Megérkezve oda, a régi jó világból való egy- lovas fiákerest megkérdeztem: mennyiért vinne be a Tanitók Hunyadi Házához? Nyolc piculáért — volt a válasz. Nem tudtam, mi az a nyolc picula, de gondoltam, talán még kitelik pénzemből. Ropogós egy koronást adtam a Rákeresnek, mire ő 20 fillért visszaadni készült. Tartsa meg kérem, mondom neki, mert még a csomagjaimat is behordta a folyosóra. Nem úgy van az urfi, nyolc piculát mondtam, nem vehetem hát el a többit. Itt benne találkoztam az első székellyel. A második meg a gondnok volt, Kozma Ferenc nyug. kir. tanfelügyelő, kinek jóságos arcát még ily messze távlatban sem tudom elfelejteni. A havi 60 koronás havi ellátásból, mint tanító félárvája havi 30-ra vétettem fel s mikor az első félévi kolloquálás után február i-én viszem be a 30 korona ellátási dijat, rám néz s az ő végtelen csendes, szelíd modorával halkan ennyit mond: “Nem any- nyi jár Öntől kérem, hanem ezután már csak havi 15, mert mindenből jól kollokvált. Ő volt a második székely, kinek egyenes, becsületes lelke kéretlenül is segitségemre volt. Kárpáthy Ernő bölcsész volt a harmadik, aki hosszú éjszakákon is képes volt gyönyörű, művészi zongorajátékával vigasztalgatni fájó lelkünket, kik az otthontól elszakadva idegenbe kerültünk. Majdnem úgy voltunk ezzel, mint Szabolcska Mihály, mikor a párizsi Grand Caffé-ban azon sirdogált a Irta: BOGÁR ISTVÁN. magyar cigány játéka mellett: “Tudja a jó Mindenható, mi is azon sirnivaló, hogy a ménes ott delelget, valahol a csárda mellett — csárda mellett.” Mi meg azon busongtunk, hogy “Balogh Örzse keszkenőjét égő könnyel sírta tele, sírta tele...” meg hogy: “Felgyújtották a Babosék tanyáját, minden lélek siránkozik odaát.” Említsem? — említenem kell, mert magam előtt látom öccsét Kárpáthy Zoltánt, aki olyan kiváló hegedűs volt, hogy éjszakákon át az akkor országszerte hires cigányprímás Pongrácz Józsi bandájában játszott gyakran a prímás helyett... persze rendesen reggel jöttek már haza legjobb barátjával Harsányi Zsolttal, aki szintén a Tanitók Házában kapott otthont, mint tanító árva s aki művészekkel, újságírókkal reggelig ott tanyázott a New York kávéházban, csak hogy jó barátját a bandában reggelig elfoglalt Zoltánt megvárhassa. No, de amúgy sem tehetett volna egyebet, mert este 9-től reggel 6-ig a kaput úgy sem nyitották volna meg, legegyszerűbb volt hát 7 órakor jönni haza a reggelihez. . . Alexy Lajos dr. clevelandi magyar kir. főkonzul, Wollitzer Gyula dr. johnstowni magyar orvos szintén ott voltak velünk együtt a sok száz más, idegenből összeverődött ifjú között, kik otthonra találtunk a kolozsvári Tanitók Házában. Aztán szétszéledtünk: kit erre, kit arra sodortak a szelek. . . és eltelt 36 esztendő. . . Most aztán megint megnyílt a Tanitók Háza. . . s én úgy érzem, hogy velem együtt azok, kiket említettem, meg sok százan a többiek közül is, ott voltunk e tanév elején a felszabadulás utáni második megnyitáson. . . A sok-sok alföldi, felsőtiszai, erdélyi, délvidéki magyar íanitó-árva ismét ott örült, együtt a felszabadult erdélyi magyarsággal s hálatelt szívvel mondanak köszönetét a nyugodt otthonért, a megsegítésért, a Mindenható végtelen gondoskodásáért minden időkben. . . Testvéreink, székelyek, kiknek egyenes, becsületes lelkét ott tanultam először megismerni s kiket — jól tudom — sem idő, sem elnyomatás, sem keservek, sem gyötrelmek megtörni nem tudtak, kik hűek, becsületesek, egyenesek maradtatok 20 keserves éven által is, igaz testvéri szeretettel köszöntünk egész kincses Kolozsvár, közelebbről meg a Tanitók Házában, veletek voltunk az örömnapon, a második megnyitáson is. . . Mi itt Amerikába szakadt magyarok, a veletek mindenben teljesen egy, itt sem változott egyenes, becsületes székelyekkel, tengereken át, túl a ködön, csillagok utján ölelkezünk. Örüljetek s legyen örömötök még teljesebb azzal, hogy minket is lélekben ott láthattok.. .
