Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-09-01 / 9. szám
8 TESTVÉRISÉG BALSORS AKIT RÉGEN TÉP... irta: Gáspár gyula. — Képek az elnyomott székely nép életéből — A székely mesék csodálatos történetei jutnak eszembe, mikor mélyen elmerülök és hazaálmodom magam a havasok közé. Hát hogyne csodálkoznék rajtuk? A mesebeli királyfi megéhezett az erdőben. Eszébe jutott, hogy madártojást keres. Felmászott az egyik odvas fára és be akart nyúlni az odúba. Próbálta a kezét, nem fért be; próbálta a fejét s hát jól befért. Hogy ezzel a történettel mit akart megmagyarázni az ismeretlen költő a mese születésekor: nem tudom. Arra azonban emlékszem, hogy tágra- nyilt szemmel hallgattam gyermekkoromban. Nem akarok utólag semmit belemagyarázni, de úgy érzem, ezzel az együgyű mesével jutok mindig legközelebb a népemhez. Amit kézzel s erővel nem tud elvégezni, azt fejjel kezdi próbálgatni a székely. A kéteszü székely A székely népről sok csodálatos történet száll szájról szájra. Egyet bizonyosan mindenki hallott már: a székely kéteszü. Ez a hit annyira elterjedt, hogy utoljára már vállalta maga a székelység is. Hát ha kéteszü, legyen az. Sohasem baj, ha többet hisznek az emberről, mint ami a valóság. Pedig a kéteszü székely furfangosság nem más. mint egyszerű emberismeret. A székelység a századok sok hányódása-vetődése közben annyi veszedelem közt forgott, hogy saját kárán megtanult gondolkozni. Földjét hol török, hol tatár, hol császári zsoldos dúlta és mindegyik szabadságát akarta visszaadni. Minden veszedelembe került fejedelem elvett jogainak visszaállítását ígérte. Ha aztán a fejedelem uralomra jutott, szép szavakkal, de nem kézzelfogható javakkal bocsátotta útjára a székelységet. A székely tehát megtanult tűrni, dolgozni és saját fejével gondolkozni. A megszállás első éveiben történt. Újdonsült szolgabiró került Parajdra, szülőfalumba. Uj seprő jól seper, az uj szolgabiró egymásután idézgette maga elé a székely atyafiakat. Biró Dani bá’-nak nyomhatta valami a lelkét, mert nagyon húzódozott az idézőtől. Megállóit kétszer-háromszor Pa- rajd-pataka hidján, leült a kőkorlátra és gondolkozott. Végre elment a szolgabiró kertjéig.- Ug yanbiza mondja, szólitotta meg a szolgálót — kié ez a két gyermek? — A szolgabiró űré. A vasrácsos kapun belül két vékonydongáju gyerek játszadozott. A leányka pulykatojás, a fiú hátán jókora púp. Biró Dani bá’ szeme felcsillant. Szép csendesen beóvakodott az irodába, de az idézőjét nem vette elő. — No öreg, mi baj ? — reccsent rá tört magyar nyelven a szolgabiró. — Jaj, tekintetes uram, csak béjövék. Gondolám, megkérdezem, vájjon kié lehet az a két gyönyörűséges szép gyermek ehejt a kertben? A fordulat váratlanul érte a bírót. Féltett magzatairól eddig nem szólalkozott még senki igy. Kerülgetve kezdte a szót, hogy hát szép a két gyermeke, de kár, hogy a fiú kicsit pupos. — Micsoda? — hökkent meg Biró Dani — pupos? No már ilyent senki se mondjon nekem. Lehet, hogy megcsökött valamicskét, de kinövi az hamarosan. Hogy rövid legyek. Nagykérésére aztán előkerült Biró Dani zsebéből az idéző, de csak mellékesen. A nagyharagu román szolgabiró szinte bocsánatot kért, hogy zaklatta Dani bá’t. * * * A nyárádmenti vonaton utaztam egyik alkalommal. Két marosvásárhelyi ügyvéd ült a kocsiban a fapadon s keservesen kapkodták a fejüket, hogy néha kilássanak a deszkázott kocsiablak résein. Nyárádremetén három tarisznyás székely telepedett mellénk. Az egyik ügyvéd szóba elegyedett velük. — Hát kendtek hova utaznak? — Szeredába mennénk a marhavásárra. Szó szót követett és utoljára már az ügyvéd arról faggatta a székelyeket, hogy vájjon elégedettek-e az uj uralommal ? —■ Mi nem panaszkodunk! — köntörfalazott az egyik. — Hát nem mondom, hogy máskép nem lehetne, — szólott a szomszédja — de meg vagyunk elégedve. Az ügyvéd elszörnyülködött. — Ejnye, jó emberek, ne tegyenek lóvá engem. Tudom, hogy mennyi a bajuk jegyzővel, szolgabiró val, csendőrrel, végrehajtóval. Hiszen régen, mikor kevesebb bajuk volt, elégedetlenkedtek kendtek akkor is. — Az más volt! — mormogott az első. — De emberek, még én sem vagyok elégedett — kelt ki magából. A székelyek sokáig hallgattak, végre megszólalt az előbbi. — Hát az ur megteheti, de mi nem! —- vágta el a vitát s egész utón gyanakodva néztek a nad- rágosokra.
