Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-09-01 / 9. szám
4 TESTVÉRISÉG ERDÉLY MAGYARJAIHOZ — 1918 őszén — Irta: VÉGVÁRI* Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell, Idők lavináját erjedt karok Ha többé fel nem tartják! De mi simuljunk össze, magyarok! Kiáltó szó ha nem lehetünk már: Egy titkos társaság legyünk! Kivándorolni, elbujdosni? Nem! Mi innen nem megyünk! Nagy szalrnatüzek lángjából marad Szivünkben egy marék izzó parázs — Égő világoknál ezerszer izzóbb És izzóbb nála nem lesz semmi más. Egymás szive-falán, végzetünk éjén Egy néma jelszót kikopogtatunk, Mint jeladást a Katkonbák mélyén: “Magyarok maradunk”! Idők mélyén vajúdhat sok halál, Sok minden meglehet, De oly koporsót nem gyárt asztalos, Mely minket eltemet, Magyar bárdok ajkán csak újra hajt Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk, S romolhatatlan erőnk árja zeng: “Örök az élet bennünk”! Virrasztottunk mi tetszhalottat már! A lefolyton szó erősebb a jajnál, Nyílt szónál több az allegória S a vértezett szív a vértezett karnál. A lefeszített rugó izmai Nem engednek, de erőt gyüjtnek lassan, Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás, Míg döngve visszapattan. Virrasztottunk mi tetszhalottat már, Álltunk sok vihart, nekünk ez sem uj, Ha kiszaggattak: uj gyökeret vertünk. Mi tudjuk, mit jelent: bal szél ha fuj. Nem tagadom: jöhet még zord idő, Sok mindent nem lehet majd merni, Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz, Csak a szivünk fog verni, De magyarul fog verni! * * Végvári, kit későbbi verseiből Reményik Sándornak ismerünk, irta az első tüzes irredenta verseket. A lélek, mely diktálta az istenáldotta poéta költeményeit, volt az az erő, ami a hosszú elnyomatás alatt is töretlen épségben tartotta meg az erdélyi magyarságot s lelkesítette kitartásra általában a világ magyarságát. ERDÉLY HAZATÉR Volt egyszer egy büszke város, amelyik várfallal vétette magát körül s azt gondolta, hogy sem századok folyama sem emberi erőfeszítések zuhataga, nem tudja kapuit betörni. És akkor az Ur harsonásai megfujták a kürtöt s Jericho falai leomlottak. . . Az ókor naiv történelme közé szeretjük sorolni ezt az eseményt s azt gondoljuk, hogy a mai világban ilyesmi nem történhet meg. S ime az események bűvös közelsége oly megrázó erővel tárja szemünk elé ennek a lehetőségét, hogy önkénytelenül is ajkunkra szorul a vallomás: nagy az Ur végtelen hatalma, megadja segítségét a szükséges időben, győzelemre viszi az igazságot és megsegíti azokat, akik őbenne bíznak. Ki hitte volna, hogy az a gőgös nemzet, fel- fuvalkodott Románia, amelyik nem tudott megindulni sok százezer emberi panaszra és fájdalomra, ilyen csúfosan egy intésre darabokra hull. Imák, remények, küzdelmek hosszú tusakodását hallgatta meg a jó Isten. Kimondhatatlan boldogsággal öleljük át megszabadult magyar véreinket. Az ős magyar föld minden röge régmúlt századok emlékét lehelheti újból magából. Az érzések árja magyar dalba csendülhet fel újból s gyermek ajkak imája az édes anyanyelv szárnyain szabadon szállhat. A fészkükből kiűzött hü magyarok haza mehetnek. S akiket az érzelmek közelebbi szálai nem kötnének hozzá ahoz az uj darab magyar élethez, ha volnának akiknek sziveit nem mozgathatja meg egy belső felindulás lágymeleg vihara, ha vannak, akik csupán rideg történelmi igazság lámpáinál néznek bele a dolgok lényegébe, azoknak is térdet hajtó alázattal kell meghajolniok a mindenütt működő isteni kéz határozata előtt. Sokáig kellett rá várnunk, már már nyugtalanul magunk akartuk kézbevenni a nemzetek sorsát intéző kéz munkáját. S ki tudja mi lett volna belőle? Talán egy uj vértenger árja zudult volna fel s ártatlan milliók vére táplálta volna az uj gyűlöletnek százfejü polipjait?! Ki tudja, mi következett volna, ha emberek veszik csupán kezükbe az irányítást és Isten nem irányítja úgy a történelem kerekét, hogy majdnem magától, a mi hitünk szerint Isten akaratából nem érvényesül az igazság? Boldog megbízatás, drága érték letéteményese lett ismét a magyar.. Szent hivatása, hogy völgyein és bércein az isteni igazság és szeretet érvényesüljön, hogy határain belül boldog, munkálkodó, jobb jövendőt épitő nép legyen. Szivünk fohásza száll Isten felé, hogy adjon égi fényt: bölcsességet és szeretetet vezetőknek és vezetetteknek, hogy a magyar nép ezeréves birodalma uj évezredeket élhessen hazája földjén Isten dicsőségére. (Erős Vár) Brachna Gábor.
