Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-07-01 / 7. szám
X TESTVÉRISÉG 13 VETÉS ÉS ARATÁSI NÉPSZOKÁSOK Irta: MEN DŐL ILONA ÁLDOTT A MAGVETŐ A BŰZ ASZ EM CSODÁJA Amikor a földet eke vasa szántja, A szántóvetőnek magasztos az álma... S mikor a magnak ad bölcsöt a barázda: Isten a magvetőt két kezével áldja. M. L. Minden buzaszemnek van egy szent csodája: A jó Isten képe rajzolódott rája. Buzaszcm csodája üzenet az Égbiil: Mindennapi kenyér nincsen Isten nélkül. M. L. A magyar föld termi a világ legjobb búzáját. A magyar lisztből készül a legizesebb kenyér. Talán azért olyan kincses ez a mi kenyerünk, mert szeretettel végeznek körülötte minden munkát. Örömmel szántja a búzát termő zsíros, fekete földet a magyar ember, bizalommal, reménységgel szórja bele a magot és Istennek hálát zengő lélekkel végzi az aratás magasztos, de nehéz munkáját. A kenyér jelenti a földi életben a megélhetést. A magyar ember “Isten áldás’’-nak, “élet”-nek nevezi a gabonát és minden tápláléka között legfontosabb számára a kenyér. A kenyeret tisztelet illeti, mert Istennek egyik legnagyobb ajándéka. A kenyeret nem szabad domború felével az asztalra fektetni. Megszegéskor lapos felére előbb a kés hátával keresztet rajzolnak némelyik vidéken. Kenyeret elhajítani, belőle galacsinkot gyúrni és velük dobálódzni: bűn. A vetés nem közönséges munka. Ünnq)élyes mozzanat és bizonyos hagyományos szokásokkal jár. A vetőgépek használata már sok szép régi szokást el feledtetett, de azért még sok helyen élnek ezek ma is. Ha a magyar ember puszta kezével vet, munkája megkezdésekor megáll a szántóföld szélén, kalapját leveszi és Istenhez fohászkodik. Aztán a földjétől elfordulva — a Szentháromság nevében — három marék búzát dob el három irányban: egyet a szegényeknek, egyet a tolvajoknak, vagyis a verebeknek, egyet pedig a gonosznak. A vető embernek nem szabad beszélnie, azért munkája megkezdésekor három szem búzát tesz a nyelvére. Erdélyben a magvető nemcsak szótlanul, hanem behunyt szemmel dolgozik. A vető embernek minden arrajáró jó napot és jó munkát kíván, a vető azonban nem viszonozza. A magyar ember egyik legnagyobb öröme, reménysége a szépen fejlődő gabonatábla. Aratás idejéig a kapásnövényekkel dolgozik, a búzát csak meg-megnézi, hányja-e már kalászát, hizik-e a szem, mikor kezdheti az aratást. Ez a legnagyobb és legfárasztóbb munka, mert a kánikulai hőség idejére esik és iparkodni kell vele. Akinek csak kis földecskéje van, az családjával együtt végzi az aratást. A módosabbnak segít a rokonság, szomszédok, komák. A nagygazdák arató munkásokat fogadnak. Trianoni megcsonkitottságunk előtt erre a munkára az Alföldre siettek a Kárpát-vidék lakói, akik ilyenkor szerezték meg az évi kenyérrevalót. A magyar gazda nem pénzzel fizet aratóinak, hanem gabonával. Az aratást kora hajnalban kezdik ,s közben kisebb pihenőket tartva, esti harangszóig dolgoznak, így tart ez io—14 napig. A székelyek, kiknek a hegyes vidéken csak kicsi szántóföldjük van, hamar elvégzik az aratást. Ha megérett a gabona, estefelé összesereglik a fiatalság, dalolva végigmennek előbb a falun, majd a szántóföldekre sietnek és holdvilágnál aratnak. Éjfélre, vagy reggelre, végeznek is, és akkor megint zeneszóval szekereznek haza. Az aratás megkezdése előtt sok helyen a munkások előbb templomba mennek, kaszáikat kiviil az Isten házának falához támasztják. Az első kaszás adja meg a munka ütemét és
