Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-07-01 / 7. szám
4 TESTVÉRISÉG A KALÁKA Újjászületéstől feszül a világ. A nemzeteket fűtő eszmék azonos magja: a népi közösség iránti felelősségérzetet állítani az élet központjába. A belső szervezkedés erőtadó küzdelmében alul maradt a magyarság, — halljuk gyakran — mert lelki alkatánál fogva önző, elzárkózó. Aki ezzel vádolja a magyarságot, nem ismeri a kalákát. Mi a kaláka? Ősrégi, idestova ezeresztendős székely—magyar szokás. Ha a faluban valaki nagy bajba kerül, szerencsétlenség éri, mondjuk, leég a háza: az egész falu lakossága összefog, egy napot bajbajutott embertársuk segítségére fordít és díjtalanul elvégzi a munkáját, felszántja földjét, hazahordja szénáját, fáját, felépiti házát. Mindezért köszönet, jószó s ha van miből, csekély áldomás jár, de azt rossz néven veszi minden ember, ha meg nem szólítják “kalákázni”. Ennek az egymáson-segitésnek nagyobb kötelező ereje van, mint akármilyen törvénynek. Kell-e ennél döntőbb bizonyíték a magyar nép egészséges, természetes, cselekvő belső erejére, sorsközösségi tudatára? Lehet-e sürgősebb feladata a falu vezetőinek, mint ápolni a kaláka ősi szokását, vagy felújítani ott, ahol netalán elsorvadni készül? Mert minden nemes lelki tulajdonság megszűnése vagy elhalványulása nemcsak űrt hagy az egyén vagy közösségek lelkében, hanem segítségére van az ellenkező bűnnek is. így lép az egymáson- segités, az egymásnak jót-akarás helyébe az önzés, összes aljas velejáróival: gyűlölködéssel, irigységgel, sokszor szándékos károkozással, a más megpróbáltatásán érzett titkos örömmel, amelyek rohamosan rombolják szét egy nép belső erejét. A kalákát tehát meg kell menteni! Megmenteni a benne rejlő nagy gondolatot és azt újra termővé, sőt népünk megmentőjévé tenni az időknek és mai életnek megfelelő formában. Nem is mondok uj dolgot ezzel. A kaláka gondolata bizonyos mértékig meg is jelent a mai kor gazdasági ütemének megfelelő formában, a szövetkezeti eszmében. (Az amerikai magyar egyesületi élet is kétségtelenül ennek az ősi gondolatnak terméke! Szerk.) Csakhogy a kaláka, indító erejének erkölcsi magaslatát tekintve gazdagabb, emberibb. A jócselekedetek teljes isteni szándékának természetfölötti bensőségét testesíti meg az egyéni haszon kizárásával és csalódást nem okozó igazságosságával. A jutalom csak az a biztonságérzés, melyet a közösség tagjainak nyújt. A kalákában a nép legnagyobb lelki tulajdonsága él, amely megpróbáltatásokkal teljes századokon át fennmaradásának egyik titka és ereje volt. Irta: NYIRŐ JÓZSEF A múlt irányt mutat, csak meg kell hallani a szavát. A történelem során, valahányszor idegen eszmék, idegen megoldások után indult a magyarság, rajtavesztett. A közép-európai nagy nemzetek erőtől duzzadó talpraállását mi hiába utánoznék külsőségekben, szolgai módon, hiszen belső tartalmukat, életerejüket éppen az adja, hogy saját népi szokásaikat, saját ősi öntudatukat fejlesztették ki. Akik a magyar nép emlékeibe mélyre leástak, zenében, irodalomban, művészi formakincsben világhódító szépségekre bukkantak. Miért nem próbáljuk meg egyszer népünk íratlan élettörvényeit társadalmunk alapjává tenni? Talán éppen akkor siklottunk le a helyes útról, mikor saját kincseinket semmibevéve, idegen rendszerek szerint éltünk. Miért ne lehetne a kaláka indító erejét a maga teljességében átültetni mai életünkbe? Nap-nap után újabb példák bizonyítják, hogy ez az átültetés lehetséges. Belső újjászületésünket a magyarság nagy és egységes népkalákája teremthetné meg, azzal a vezérlő gondolattal: Minél kevesebb hasznot, de annál több életet! Az ősi, szép magyar kaláka-gondolat szellemében felhívom mindenkinek a figyelmét egy ilyen nagy, mindannyiunkat magábafoglaló és megsegítő népgondolat kiépítésére, amely ezt a gyönyörű székely szokást általánosítva, annak minden erkölcsi értékét a mi életünknek, intézményeinknek minden változatába átvigye. A TESTVÉRISÉG HIMNUSZA — Reményik Sándor “A legszebb szó" eimü verséből — Testvériség: Nincs szebb szó a világon. A szabadság s az egyenlőség álma Elbukott sodró időn, ezer gáton. A bebizonyult lehetetlenségen S a vérrel mocskolt, örült akaráson. A forradalom örökségeképpen A Háromságból lobogó fehéren Egyedül a testvériség maradt, Omló világok romjai alatt. Testvériség: Nincs szebb szó a világon. S én hinni, hinni vágyom, Én minden széllel szemben hinni vágyom: Ez az egy álom nem csalóka álom. Rend-társ, polgártárs, elvtárs, honfitárs Eltűnnek egyszer mind e szólamok És elvesznek a mélyben, Parttalan semmiségben. S egy szó zeng majd csak a világ fölött Testvér, testvérem.
