Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG 9 NINCS ELHAGYATVA Nincs elhagyatva a világon, Kinek még édesanyja van. Ha vándorlásra űzi sorsa, Mégsem lehet boldogtalan. Izzó arcát legyezi enyhén A rétek balzsamos szele. Oly jól esik, hisz édesanyja Szelíd csókját viszi bele. Az ég boltjáról integetnek Az úszó bárány fellegek: Ép mostan láttuk jó anyádat És küld neked üdvözletét. Az erdő csacska kis patakja A vándorlónak igy susog: Kopott, vén könyvvel ül anyád most S éretted ép imába fog. S ha vándorolva dalra gyújtott, A dal titokban nem marad, Anyjának hírül haza hordják A nótás, fürge madarak. És hányszor neki azt csicsergik: Ha ér csalódás, bármi gyász, Ne csiiggedezz és légy erős csak, Hisz drága anyád rád vigyáz!... A hírnökök csak egyre szállnak, Hozzák-viszik a híreket, Ki igy jár-kél a nagyvilágban, Az elhagyatott nem lehet! Feleki Sándor. AZ ANYÁK ÜNNEPE Irta: Dr. Brisits Frigyes Jöhetnek uj és nagy pedagógiai rendszerek, egymást válthatják fel nevelési munkánkat egészen átalakító gondolatok, az egyetlen és örök sarkcsillag, amely körül kering a gyermeki lélek, mégis az édesanya marad. Honnan kapta azt a csodálatos érzéket és ösztönt, mely a bölcsődaltól kezdve az életavató bucsucsókig, sőt a halálon túl is tart, az éppen olyan titok, mint ahogy csodálatos, soha fel nem fogható és ki nem fejezhető titok maga az anyaság. Nagyon is illő tehát, hogy ha a mindennapok lázas sodrát megállítva, csak pillanatra is, visszafordulunk és mélyen, nagyon mélyen meghajlunk egy soha elfáradni nem tudó áldott kéz legyőzhetetlen és felülmúlhatatlan művészete előtt. Az anyaságnak ez a nevelési művészete két elemből áll: hősiességből és mindenen átáradó optimizmusból. Az anyai hősiesség alapja a tisztelet. Csak az tud úgy szeretni, aki az életet úgy tudja tisztelni, mint az édesanya. A teremtésnek az édesanyában legtisztábban és legtöretlenebbül folytatódó sugara abban a gyönyörű önátadásban ragyog ki, amellyel ő nemcsak a gyermekét, hanem ugyanakkor abban az Ur legszentebb szándékait megvalósító életet szolgálja. Aki tisztel, az mindig eszményit, az mindennap újat és újat lát, soha nem szokik meg valamit annyira, hogy az elvesztené előtte a szépség és jóság ingerét, nem tud betelni, mert mindig újra felfedez benne valamit, ami ma más: jobb és több, mint tegnap volt. Ez a lélektani oka annak, hogy minden anya előtt az ő gyermeke az egyetlen gyermek, a gyermek, aki az élet teljességét jelenti. A rosszaságot is csak könnyei magánya tudja, hangtalanul vagy imádsága számára suttogja el gyermekéről. Kifelé, mások Ítélete és gyermeke hibája közé mindig ott van az elpalástoló és gyengéden betakaró szeretet védelmi vonala, mely finom, mint egy selyemszál és mégis áthághatatlan, mint a legerősebb bástyafal. Csak ez a mérhetetlen élettisztelet tudja megmagyarázni, megértetni azt az áldozatmennyiséget, melynek kifejezésére nincs szó és hatalom, csak a legszebb emberi gesztus illik hozzá: leborulni előtte. És tulajdonképpen ebből a tiszteletérzésböl hajt ki magasabb fokon vagy formában az anyaság optimizmusa is. Az édesanya mindig jobban, rendületlenebből és kitartóbban hisz és remél, mint az édesatya. Aki csak egy kicsit is ismeri az anyák és az atyák törénetét, jól tudja, hogy az atya legtöbbször két vonalból van összemere- vitve: vagy igen, vagy nem. Innen a sok összeütközés, meg nem értés atyák és fiuk között. Édesanyák soha nem ismernek nemzedékproblémát. az anya gazdagabb, dusabb és finomabb ősi valóság, mintsem hogy elférne két világtájban. A gyermeke minden mozdulatára, történésére, erényére, hibájára, lelke minden megrezdülé- sére megvan a maga rögtöni magatartása. Ezért csak ő az, aki mindent megért, mindent megbocsát, mert nem időben és nem eseményekben él. Ezért ö az optimista, az élet győztese. Akár jó, akár rossz fia, ő marad mellette az erkölcsi eszményiség világrendje, mely nem inoghatik es nem omolhatik össze. A világot a nagyhatalmak irányítják, de nem ők tartják fenn, hanem a nagy édesanyák. Ők az a láthatatlan törvényszerűség, mely rejtve él, de mindig hat és érvényesül. Ha az édesanyák lelke elromlik, ha a világ édesanyai ércfedezete eltűnik vagy elfogy, akkor kezdődik a földön a legnagyobb pusztulás. Az egyetlen kötelesség nyilvánvaló. Az anyákat nemcsak ünnepelni kell. Többet is kell tenni értük: Imádkozni, hogy az Ur az édesanya-napot soha ne engedje elfogyni az emberiség fölött.
