Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-04-01 / 4. szám
10 TESTVÉRISÉG WASHINGTON KÖVETŐKRE VÁR... A Magyar Egyház februári számában Ft. Daróczy Sándor főesperes nagyon értékes s korunk ifjúsági problémáira igen fontos kérdést vetett fel: a középiskolát végzett szegény, de tehetséges amerikai-magyar ifjúságunknak további gondozását. — Példának, sőt követendő zsinórmértéknek a Trenton, N. J.-i amerika-magyar ifjúság ezirányu tömörülését, az “érettségizettek clubja” formájában látja igen praktikus eszköznek, mint akik — az ottani összes egyletek bevonásával és anyagi segítségével — ezen “tehetségmentést” leghatásosabban intézhetnék. Úgy látom és érzem, hogy e kérdéshez hozzá kell szólnom, nemcsak azért, mert a különböző korú és fokú ifjúsági szervezetek mindegyikén — ha nem is itt, de odaát — magam is átmentem s igy ahoz hozzászólni, összehasonlítást tenni s az esetleg jó irányban kihasználható tapasztalatokat az itteni ifjúság javára nyilvánosságra kell adnunk, — de főként meg azért is, mert az ö általa felvetett gondolatot — gyakorlati irányban — tovább építeni kötelességünk épen nekünk akik az ifjúság nevelése és társadalmi elhelyezkedése kérdéseivel kell, hogy intenzive foglalkozzunk, mert hszen egyenesen kötelesség-mulasztást követnénk el, ha ezirányu gondolatainkat elhallgatnánk és segítő készséget nem nyújtanánk nekik. Az érettségi clubok és a helyi egyesült egyleti segítés mellett — ami pedig a kiadások felét megoldaná már, — itt Amerikában nekünk ezen is túl kell látnunk s a középiskolát elvégzett szegény, de tehetséges gyermekeink részére további praktikus megoldást kell találnunk arra nézve is, hogy az elemi és középiskolai teljesen ingyenes tanulás után az aránytalanul sok kiadással (közel évi $1000) járó college és egyetemi tanulás költségeit is megszerezzük. Aminthogy szülőhazánkban is a magas középiskolai és egyetemi tandíj, majd a lakás, élelmezés stb. miatt csak a jobb módú iparos, kereskedő s a középosztálybeli hivatalnok gyermeke juthatott el oda, hogy középiskolába és egyetemre járhasson, —- a szegény napszámos, kisiparos, gyárimunkás gyermeke azonban — bármilyen tehetséges volt is, — még csak rá sem gondolhatott arra, hogy tovább tanulhasson, — épen úgy itt magyar-amerikai gyermekeink is szinte megtorpannak az évi $1000 láttára, amivel college és egyetemi továbbtanulásuk járna. Már pedig — nagyon jól látjuk, — maholnap egyetemi végzettség nélkül ifjaink egy negyede sem tud elhelyezkedni. Ha tehát azt akarjuk, — pedig erősen akarnunk kell, — hogy szegény, de tehetséges magyar-amerikai ifjaink ne kerüljenek a kitolottak, a mellőzettek, a félrelököttek közé,— tennünk kell valamit gyakorlati irányban is arra nézve, hogy ne vesszenek el félúton ilyen szegény sorban élő, de Isten különös, egyformán osztó ajándékával megáldott őstehetségeink, akik égnek a tanulás vágyától s akik bizonnyal derék építőivé lennének a jövő társadalmának. Az Amerikai Magyar Református Egyesület vezető volt e téren is. Elődeink messze jövőbe látó szeme 44 évvel ezelőtt meglátta, hogy e téren mit kell tenniök. Önmagukat, családjukat baj, szerencsétlenség esetére, majd az árvákról való gondoskodás s ismét később az elhagyott, elöregedett tagok otthona, — e célt szolgálta. Épen Tren- tonban alakult meg, onnan indult útjára mindhárom intézményünk s ha most “Trenton követőkre vár, a középiskolát végzett ifjainkról való gondoskodásban is, — keressük az utakat és módokat, amivel azt perfektálhatjuk. Ugyancsak Egyesületünk volt az, amely e téren is elment — teljesítő korlátain belül — odáig, hogy évi $25 tanulmányi segélyt ad tagjai college és egyetemi tanulmányokat végző gyermekeinek. Ez azonban — bármilyen tiszteletreméltó is, — nem elegendő arra, hogy egyetemi városokban, többnyire az otthontól távol eső helyeken végzendő tanulásra lehetőséget adjon szegény gyermekeinknek. Mi volna hát a további lépés ? Amíg az Amerikai Magyar Szövetség a fenntartó amerikai magyar egyleteik által — többi hasonló nemes célja mellett — ezt is kezébe veheti — és idővel bizonnyal kezébe is veszi, — s gondoskodhatik ilyen tehetséges szegény gyermekek tandijáról és ellátásáról is, — legyen szabad egy uj megoldást proponálnom: Akik még “odaát” végeztük középiskoláinkat, bizonnyal emlékszünk a “convictusok” intézményeire, ahol — némi felszolgálási, terítési, stb. munkálatokért is, — sóik szegény, tehetséges deák kapott ingyen élelmet s az “internátusbán” holmi hanyag és egész dijat fizető diákok “instru- álásáért,” ingyen lakást. Ámde láttam és látott velem együtt sok társam egyebet is. Ismertem sok tehetséges, szegény fiút osztályunkban is, akik — nem járhatván a convictus- ra, vagy nem lakhatván az internátusbán — u. n. “napokat ettek..Mi volt ennek a lényege t Igen egyszerű. A középiskola városában lévő egyik tanítóhoz (aki ezt szívesen vállalta) kellően felszerelt kérvényeket adtak be ezek a szegény fiuk, amelyben községük, — vagy hitközségük, — ve
