Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)

1. szám

16 A Darwinisták állításai szerint a typusokban gazdag Crustaceaknál több fajnak kellene lenni, mint a typusokban szegény rovaroknál. És épen az ellenkezőt találjuk, a crustaceak csekély faj száma a rovarok óriás faj számával nem mérkőzhetik. Ugyan ilyen aránytalanságot találunk a rendszer kisebb csoportjainak összehasonlításánál is, amit a szerző számos példával felvilágosítani iparkodik. Igen tanulságos még ez irányban a tengeri faunának a szárazföldivel való összehasonlítása is. A tengeri faunában mind a hét állatkört találjuk képviselve, míg a szárazföldiben csak hármat vagy legfeljebb négyet. A tenger tehát sokkal gazdagabb typusokban mint a szárazföld és mégis a szárazföldön él sokkal több faj mint a tengerben. Ellenvetésül talán lehetne felhozni, hogy ezen tett összehasonlításoknál csak a most élő lények vétettek figyelembe, míg ellenben a dolog talán máskép állana ha a kihalt organísmosokat is számba vennők. Mert valószínű hogy némely állatcsoport, mely most sok typust és kevés fajt számlál, régibb geologiai korszakban érte el fejlődésének tetőpontját, úgy hogy belőle kevés, de igen eltérő typus maradt meg. Bizonyos esetekben ily módon megmagyarázható a typusok és fajok közötti aránytalanság, de nem minden esetben. Az emölösök semmi geologiai korszakban sem mutattak annyi fajt, mint a madarak; a crus taceak soha sem voltak oly gazdagok faj okban mint a rovarok. Ha a mostani teremtéstől elkintve, csak a fossiliakat veszszük figyelembe, ugyan azt a jelenséget találjuk. A Cephalopodáknál sok typicus alkotás és kevés faj van és a Cephalopodák közül az Orthoceras nemben kevés a typicus eltérés és aránylag nagy a fajok száma. Akár a mostani teremtést, akár előbbi geologiai korszakokét vizsgáljuk, mindenütt azon meglepő jelenséget találjuk, hogy typus-gazdagság és fajgazdagság között igenis létezik arány; de nem egyenes a mint ezt DARWIN elmélete követeli, hanem fordított, azaz, hogy sohasem jár typus-, és faj-gazdagság vagy typus-, és faj-szegénység egymással karöltve, hanem hogy épen ellenkezőleg typus-gazdagság és faj-szegénység vagy faj-gazdagság és typusszegénység felel meg egymásnak. Három irányban mutatta ki szerző, hogy a természethistóriai rendszerből folyó tapasztalati tények nem felelnek meg azon várakozásoknak, melyeket a DARWIN elméletéből következtetni kellene és e mellett a fődolgot meg sem említettem, mely minden más egyébnél inkább képes a DARWIN elméletnek elégtelenségét bebizonyítani, ez a főtény s a természethistóriai rendszer létezése. Sokszor hallani, hogy ezen rendszer a természetben nincsen indokolva, hanem csak az emberi szellem mesterséges alkotmánya volna; ez üres, alaptalan beszed. — Nem szabad itt a rendszer bizonyos mintájára, bizonyos tervezetére gondolni, mert itt csak azon tény lényeges, hogy az organicus világ általában rendszeres alkotást mutat, hogy nem zűrzavaros