Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)

1. szám

17 alakkeveréket, hanem tágasabb és szűkebb, egymás mellé vagy egymást alá rendelt csoportok szerinti tagolást képez. Ezen tény föltételez egy állandó fejlődési törvényt, egy megállapított fejlődési tervet, mely már kezdettől fogva meghatározott czél felé törekedett és ezen tény sehogy sem egyeztethető azon feltevéssel, mely szerint minden alakváltozás csekély, véletlen eltéréseknek eredménye volna, mely czél nélkül csak a pillanatnyi egyéni előny befolyása alatt jött volna létre. Ezen tény világosabb magyarázata kedvéért a szerző a termeszetrajzi rendszert összehasonlítja egy operával Végre összefoglalja szerző a DARWIN elmeletre tett észrevételeit: Első észrevételem vonatkozik a DARWIN elmélet tudományos jogosultságára. Azon tény, hogy az organicus lények más organicus lényektől szármáznák, valamint az, hogy az organicus élet a földön az idők lefolyása alatt megváltozott, első pillanatra kényszerítenek azon gondolatra, hogy az organicus lények a hosszú nemzedékek sora alatt tényleg megváltoznak. DARWIN nem elégedett meg az átváltozás eszméjét mint philosophiai követelményt felállítani, hanem azon volt, hogy ennek valóságát a tapasztalat terén ki is mutassa. Mert azt hitte, hogy megtalálja azon erőket, a melyek az átváltozást mechanikai módon hozzák létre. Ez által kihívta a tudományos kritikát, mely megvizsgálja: váljon a felhozott példák valóban a tapasztalati tényeknek felelnek-e meg, vagy csak feltevések, képeznek-e általánosan érvényes szabályokat vagy talán csak kivételes esetek ? A második megjegyzés a módszert illeti, a mely szerint e kérdést tárgyalni kell. A Darwinisták könnyedén veszik a dolgot, sok alaptalan föltevésből vonnak le következtetéseket. Nem méltó a tudományhoz föltevésekhez folyamodni, hanem figyelmes vizsgálat alapján ki kell mutatni, hogy melyek a jelenségek világában az uralkodó szabályok, hogy mi történik és minek kell történnie az adott viszonyok között. Midőn DARWIN és WALLACE a létért való küzdelmet mint átalakító és formáló erőt állították fel, nem láttak ebben olyan erőt, mely sajátságos, kivételes körülmények között az alakok átidomítását talán létesíthetné, hanem felismertek benne olyan erőt, mely folyvást és mindenütt működvén, kényszerítő szükségeséggel, egészen mechanikai úton végzi az alakok átváltozását. A ki a létért való küzdelemtől elveszi a mechanikai kényszerűség jellegét, az mindent von el tőle a mi egyáltaljában tudományos jogosultságot kölcsönöz neki. A személyes meggyőződés, a hit nem lehet vita tárgya; de a bizonyítás kritikát követel. A kritika nem túr tetszésszerinti feltevéseket és üres lehetőségeket, hanem követel tapasztalati tényeket és logikai következtetéseket. A legélénkebb phantasia sem képes pótolni a tapasztalati tényeket és a legszellemesebb fejtegetés eltörpül az ingathatlan logika előtt. Természetrajzi füzetek, v. kötet 1. füzet. 2