Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

2-3. szám

81 lános); LEONHARD J. 2 (1 enumeratió, 1 ismertető); LOVASSY S. 2 (fészkelés) ; MÉREY E. 1 (locális fauna); NAGY I. 1 (locális fauna); ORMÁNDY M. 1 (általános ?); PETÉNYI S. J. 11 (2 leíró, a többi biologiai és oktató); PIÓMER F. 1 (biologiai); SCHÖNBAUER J. 1 (enumeratió); STETTER V., 5 (1 összehasonlító, 1 vándorlási, 1 elterjedési, 1 glossált enumeratió, 1 synopticus jellegű fauna). Eltekintve bizonyos körülményektől a melyekre még reátérek, mindenekelőtt ide teszem azt, hogy az, egy fauna anyagának beváló dolgozatok közül 21 a magyar részekre, 41 az erdélyiekre esik; 25 dolgozat nem mértékadó. Az összeállításból következő részletes számokat nyerünk: 28 szerző irt 87 dolgozatot, ezek között van magyar 56 dolgozat, német 28, latin 3. Az erdélyi részekre vonatkozik 53 dolgozat, melyből szorosabban véve tudományszámba 41 tehető u. m. 19 magyar, 19 német, 2 latin. A magyar részekre vonatkozik 34 dolgozat, ezek között 25 magyar, 7 német, 1 latin; 21 értékesebb. Mind a két részről az amilyen-olyan összefoglaló dolgozatok németül vannak írva (STETTER, IVORNHUBER). A dolgot igy állítva össze, kétségtelen, hogy az erdélyi részek a dolgozatok számára és értékére nézve is határozottan előnyben vannak, s hogy ez természetes is. BENKŐ JÓZSEF «Transsylvániájá»-ban már 1777-ben, bár szerény, de már a LINNÉ-Í aera követelményének megfelelő enumeratiót adott; a magyar részekben SCHÖNBAUER 20 évvel későbben (1797) teszi ezt. Ezután STETTER Vilmos már 1845-ben (a m. orvosok és term, vizsg. Kolozsvárt tartott gyűlésén) egy beható észleletekből merített, összefoglaló jegyzékkel igen szilárd alapot vetett, melyet 1856-ban, a BIELZ által kiadott «Fauna der Wirbel tliiere etc.» mű madártani részében descriptive úgy kibővített, hogy meghatározásokra is használható lett. E szilárd alapon állva dolgoztak a többiek, hordták össze az anyagot, oszthatták föl a munkát. Még STETTER maga, későbben gr. LÁZÁR, CSATÓ JÁNOS és e sorok írója többé-kevésbé behatóan foglalkoztak a vonulás jelenségeivel, s evvel lehetségessé van téve az, hogy az erdélyi részek Ornisáról szóló irodalom a maga egészében legalább is kielégítő; megrostálva s egy műbe foglalva pedig oly Ornist adna, a minővel kevés táj dicsekszik. A magyar részekről szóló irodalom szükségképen gyenge maradt, mert a fejlődés láncza megszakadt. KORNHUBER synopsisa nem eredménye a beható kutatásnak, hanem jó akaratú compilatió, melyre építeni nem lehet. Az a fundamentális mű, mely a STETTER-ének megfelelt, sőt ezt minden bizonynyal felül is múlta volna, noha anyaga megvolt, nem született meg. Ezt PETÉNYI S. J. szerezhette volna egyedül, s ha teheti, meglett volna a szilárd alap a sarkpont, a mely irányt jelölve, c.zéltudatos működésre sarkalja az erőket. Igy a magyar részekre vonatkozó madártani irodalom czéltalan, kap-