Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)
2-3. szám
82 kotló maradt s alig emelkedik felül az enumerátio rendesen kétes értékén. Ott áll, a hol ezelőtt 30 évvel is állott s ez vádként ott fog állani szakirodai • műnk történetében, sújtani fogja azokat, a kik nem tettek, a midőn fáradság nélkül tehettek volna. PETÉNYI agyonhallgatása, hátrahagyott iratainak hallatlanul kegyetlen sorsa e vádból mindaddig ki fog hangzani, a mig e dolog rendezve nincsen. Ezek azok a «bizonyos körülmények,» a melyekre fentebb czéloztam. Igy áll a magyar madártani irodalom dolga, a midőn a madártanhoz mint tudományághoz s ennek általános irodalmához, mai színvonalához viszonyítjuk. De létezik még egy más szempont is, a meh rre figyelemmel tartozunk lenni, kivált mi, kik mindenképen elszigetelt állásunknál fogva, sokat tisztán a magunk emberségünkből kell, hogy kiteremtsünk. Függetlenné kell tennünk a törekvő, dolgozó elemet a külföldi irodalomtól, hogy erejét czélszerűen fölhasználhassa, öntudatosan, kitűzött czélokra fordíthassa. De nehogy valaki félreértsen! Én a függetlenség alatt nem azt értem, hogy a világirodalmat ne vegye számba, hanem értem azt, hogy szereztessenek oly művek, vagy többek között olyanok is, a melyek összefoglalók, a kor és tudomány színvonalán állanak, a létező irodalmat föltüntetik s épen ezért alkalmasak arra, hogy a szegény sorsú, de törekvő ember az illető szakkal hasznosan foglalkozhassék. Mert hát az az enumerátiós irodalom szép ugyan, de sajátságos viszonyaink közt szükségképen meddő, mert föltételezi, hogy a ki használni akarja, szerezzen hozzá egy ezreket fölemésztő könyvtárt. Az erdélyi és a magyar részek madártani irodalma, mai állapotában e tekintetben igen tanulságos. STETTER dolgozata könnyen megszerezhető s minden tehetségesebb embernek megadja az arra való* módot, hogy Erdély Ornisával foglalkozhasson ; megkülönböztetheti a fajokat, ezen az alapon észlelheti az életmódot stb. s evvel okúi és egyszersmind épít is. Az enumerátiós irodalom csak azt hirdeti, a mit más valaki tud, de a mit, az igy kimutatott tudása alapján senki tőle meg nem tanúihat, a mit neki azonfelül csak elhihetünk, ha t. i. kellő skepsis híján hiszékenyek vagyunk. A ki látja, hogy szegénységünk alig-alig engedi meg, hogy központi intézeteinket irodalmi tekintetben kellőképen fölszerelhessük, annak van fogalma arról az állapotról, a mely miatt ott künn a vidéken a legjobb erők elcsenevésznek. Ez pedig szakasztott az az állapot, a mely miatt a magyar részek madártani irodalma oly igen nagyon kapkodó, biczegő. Egy bár csak synopticus magyar Ornis szerzése ma a legégetőbb szükség s én azt hiszem, hogy a létező irodalomból, PETÉNYI iratainak megmen-
