Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-03-01 / 18. szám
TÉLI ESTÉK-M. Tehát a viszontlátásig! Mi szorgalmasan dolgozunk a következő évadig;készülünk, gyűjtögetünk, hogy a „Téli Estéket“ oly gazdag forrásává legyük a gyönyörködésnek, a hasznos, élvezetes és tanulságos olvasmányoknak, melyek bátran kiállják a versenyt az ország akármelyik ilyen irányú lapjával. Az a célunk, hogy olvasóink a »Téli Esték« évfolyamait érdemesnek tartsák a megőrzésre. Hogy beköttetessék és egész kis családi könyvtár birtokába jussanak. Azon reményben tehát, hogy mi a jövőben is együtt maradunk s ha Isten, az élet és halál ura — a mi életünknek kedvez: sokáig együtt maradhatunk — elbúcsúzunk a leg- kelletn esebb viszontlátásig. Szatmár-Némeii, 191b. február végén. Bodnár Gáspár tanár-szerkesztő. imiiii!Hii!i!ii!!!iiiiiiiii<iiiiif!!iiiiiiiiiiiiiiii!ii!iiiiiiii(i!iiinii!ii!!iiiii!mnttimiiiiniiibimnmim!imiii!Hiniiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiifiii)iiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiin FARSANGI FÁNK. Maj3zter. Hány krumplit adtál Jánosnak utolsó farsang vasárnapján ? Majszterné. Hármat. Majszter. Adhattál volna neki még egyet, hadd jutott volna eszébe, hogy utolsó farsang vasárnapja van. Ha fánk, hát legyen fánk. iJiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiitiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiijjiiiiiiunniiijiiuiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuuliiiiiiiiiiuiiiimiiHiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiii Kivándorlók. Elmélyedve a magyar társadalom jelenségeibe, már régen hangoztatjuk, hogy nem csak a nemzetnek, a hazának vannak mostanában kivándorlói. A hitnek, az Isten országának is. Akik ugyanis a nemzetben, a hazában való hitben megrendülnek, sőt megrogynak: azok rendszerint már kivándoroltak Isten országából. Sok a hitetlen, vallástalan ember, bár hála Istennek több, még mindig több és napról-napra több azok száma, a kik a hitet, a vallást, az Egyházat drága kincsnek, legigazabb jó barátnak és hűséges, gondos anyának vallják. Azok, akikben a hit meggyengült, sőt talán veszendőben is van: az Isten országának kivándorlói. Rendszerint elégedetlenül, csalódottan bolyongnak az élet utain. Szidják a sorsot, ökölbe szorított kézzel vádolják a társadalmat. Mert elvesztették kedvüket a munkához, melyet nem becsültek meg, mikor bőségesen volt. És nem találnak meg most, mikor a nehéz időket érjük . .. * Nehéz idők! Olyan furcsa idők ezek! Nem nehéz idők. Mert az még nem nehéz idő, mikor az emberek panasz- szal vannak tele. Elégedetlenek, kiabálók. Követelők. És ezzel szemben előttünk folyik le városokban és falvakban a vig farsang. Telesden tele vannak naponkint a mozik. Van közönsége a színházaknak. Szól a muzsika a korcsmákban, vendéglőkben. Falun és városon egyaránt. Az emberek a föld alól is előkeri- tik a mulatságra való pénzt. Nehéz, komor idő csak akkor van, mikor az élelemre, az igazi szükségre kell. Az ilyen idő nem nehéz idő. Csak furcsa idő. Régi-régi közmondás, hogy minden farsangnak meg van a hosszú bőtje. A farsang hosszú volt a magyar társadalomban. Volt bőven pénz. A bankok, takarékpénztárak pénzhajcsárakkal kergették bele a polgárokat a kölcsönökbe. Adtak fűnek fának. Vette- szedte boldog-boldogtalannak. Aztán jött a böjt. A zivatar. A válság és nyuzás. A dobolás és tönkreejtés. Benne vagyunk még most is a nagy böjtben. Még nem volt elég az áldozat. Még mindig — hullanak, rogynak az emberek. * Böjtben vaggunk . . . ! Az Isten országából, a hitből kivándorlóknak a legalkalmatosabb idő arra, hogy vissza nézzenek. A maguk leikébe takarítsanak. És azok is, akik a csendes megelégedés országágból az elpusztulás, a tönkre- jutás pusztáiba kerültek, nincs-e okuk a magába- szállásra. A visszavándorlásra ... az Isten országába. o lllllllllllllltt!!lll!llllllllllllll!ll!l!ll!l!l!lllll!ll!!llllll||||||||||ll||||lllllll||||||||||!|||||l!||||||l|||||!|||||||l||||||||||||||||||||||||||||||llll||||||||(||||||||||||||||||||||||||||||l!llllllll|[||||||||||||lillllllllll|||| Az ibolya. — Virág rege. — A paradicsom már telesden-tele volt gyönyörübbnél- gyönyőrübb virággal. De egyiknek sem volt neve. Isten tehát magához hivatta a virágokat, mert nevet akart nekik adni. Éppen úgy, mint az állatoknak. A fáknak és a virágoknak. Mikor a virágok ezt a hirt meghallották . . . mind de mind kinyíltak. És legszebb ruhájukba öltöztek. És siettek az Úrhoz. Mert hiúságukban azt akarta mindegyik, hogy ö kapja a legszebb — nevet. Hirjelző szép nevet. Ott futnak már egymással versenyezve a Rózsa, a Liliom, a Tulipán. Már a hogyan azután hívták őket. Úgy futottak, versenyeztek, mintha csak szárnyaik voltak volna. De a Rózsa érkezett először a jó Istenhez. Aztán a Liliom ... és igy tovább. Egész nagy rajokban, sorokban Csak egy kis virág maradt csendesen, nesztelen. Kis virág . . . szerény és dísztelennek látszó. Mert elbújt a paradicsom legárnyékosabb helyén. Várta, hogy hadd érkezzenek oda, az Úrhoz a többiek. Majd csak ő is eljut, ha már mindegyik elérkezett. Mikor aztán már mindegyik virág megkapta a maga szép, díszes nevét . . . ó is elindult. — Díszes ruhája nem volt. Ünneplőt nem vehetett. Hát ment, ment a maga mindennapi egyszerű ruhájában. És mikor megérkezett az Ur elé . . . a jó Isten felé nyújtotta karjait és úgy hívta . . . úgy vonta atyai jóságának melege felé. — Jöjj, mondotta az Ur, Te vagy ... a virágok közt a legszerényebb. De a legkedvesebb is. A te neved: Ibolya. Az Ibolya összerezzent. Kék szemeiben megcsillant, rezzent a könny... és szivárvány színben tört meg a napsugár. — Maradj ezután is — szólott tovább az Ur, — olyan szerény, mint voltál. Olyan, amilyen egyik virág sem ... a virágok között. — Az maradok Uram, felelt alázatosan az Ibolya. — Akkor ne keresd soha a nyilvánosságot. Ne állj ki a piacra vásárcikknek. A te szép kék szemed, kék ruhád hozzája olyan pompába takar téged, hogy keresve-keres majd mindenki. Te leszesz a föld ébredésének első mosolygása. A napsugarak téged keresnek fel először árnyas bokros helyeken. Aki feléd tart... illatodat fogja érezni. És messze mezőkre, erdők fái közé mennek utánad, érted. Bok- rosan-dusan fogsz nóni, sokasodni, de egy szál becsesebb lesz belőled, mint más virágokból egy kosárral. Téged szeretni fog az ifjúság. Mert mindig ifjú leszesz magad is. Téged fog kedvelni az öregség, mert legszebb emlékeiket fogod megőrizni. Te a legtisztább örömöket fogod fakasztani a lelkekben. Minden nemes szív megbecsül téged. Szólt az Ur. És áldó kezeivel megérinté az ... Ibolyát. Az Ibolya pedig szerényen bólingatott. És indult. .. ment újra az ő rejtekhelyére. Elbújt a világtól... és lakást vett az ő kis világában. Abban a kis világban . .. ahol mindig, de mindig ... a szerény Ibolya maradhatott. Mester. % m
