Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-02-22 / 17. szám
TÉLI ESTÉK 5 cukrot és lisztet gyűrűnk hozzá. Ha ezeket hozzákeverjük, az élesztő forrni kezd s mikor már jó habos, vagyis teljes forrásban van, csak akkor használjuk. Savanyu élesztőt pedig úgy teszünk használhatóvá, hogy friss édestejben hagyjuk pár óráig érni s mielőtt használjuk, a tejet leszűrjük róla. Tavaszkor. — Láttál már fecskét? — Ó igen sokat — tavaly ! Mi újság1 ? A Tél és Tavasz harca. Akármilyen zuzmarás, hideg reggeleit vannak, akárhogyan is mutogatja foga fehérét a Tél. . . egy bizonyos már. Hogy a tél harcban van — a Tavasszal. Tél apó megkapta a harcüzenetet a Tavasztól, aki érzi, tudja, hogy Tél uramak fogyatékán van a fehér puskapora. A vihar- ágyuja. És katonái is éheznek. Elrongyolódtak és immár kedvetlenek a harcra. Január b a n még másképen volt. A Nap, a Tavasznak királya, még erőtlen, bágyadtan mosolygó óreg ur volt. Most azonban Februárban már -ifjodni kezd, a Nap. Tüzek rejtőznek sugaraiban. Ezek a forró tüzek felgyujtogatják a havat, a jeget a természet csodaszép házfödelét . . . Nem veszitek észre? A harc már folyik. Napról-napra ájul és különféle napszakok szerint váltakozó szerencsével. Heggel még a Tél erősebb. Éjszakán élt deret és karcoló zúzmarát ölt magára. És reggelre kelve csillámló páncéljainak védelme alatt nevetve állja a Nap bágyadt erőlködését. Ilyenkor rest legényke még a Nap és a köddel is alig tud megbirkózni. Vérszinü Hold ilyenkor a Nap. He lassan . . . lassan erőre kap, megnő. Hétben hetyke legény már. Elhal a Tél gőgös mosolya. A hideg, fölényes hó szürke lesz. Rostává ol- vadoz. Csúcsokról, tetőkről takarodik. És ekkor már csatéit vesztett az erőlködő Tél. ... A gazdák meg für jele repüléséről beszélnek. Tavaszi szántás- és vetésről. Ki-kijár- nak a földekre. Szét-szétnéznek, hogy foszlott el a fehér szőnyeg és feketéink — a Föld. Az ö szivük pedig dagad a reménységtől . . . Oh, ezt a harcot, a Tél és Tavasz harcát. .. az ö sóhajtásuk vigyék szét. Q, — Országos zarándoklat Rómába. Az Országos Katolikus Szövetség május hó folyamán nagyszabású nemzeti zarándoklás vezetését tervezi. Ennek a mozgalomnak nagyjelentőségű célja, hogy a magyar katolikusok impozáns módon vonuljanak az örök városba, ugyanakkor pedig lehetővé tétessék, hogy ismereteiket fejlesztve azokat a világhíres nevezetességeket, melyek Olaszországba százezerszámra gyűjtik az idegeneket — megtekinthessék. Kapcsolatosan ugyancsak az országos Katolikus Szövetség szent Ferenc III. rendje számára Lourdes-ba rendez zarándoklást, mely visszatérő uljában Rómában a másik zarándokláshoz csatlakozik. — A fázó, éhező kis madarak. Amerre csak a szem ellát: minden fehér. Az ég és a föld szine ölelkezik egymással a nagy fehérségben. Az erdőt, mezőt magas hóréteg takarja mindenütt. Az ég kedves, hasznos és apró madarai fáznak, dideregnek és éheznek. A legnagyobb Ínségben vannak. Ilyenkor igazán nagy jótéteményt gyakorolnak azok akik a madarakat etetik. Egy kis kenyér- morzsa, tökmag, kendermag, ocsu, tányérbélvirág a legjobb eleség. Egy kis eleséget a madaraknak. Az iskolás gyerekeknek is szép, kedves téli szórakozás volna a madarak etetése. — Az ujoncozás elhatározása A vármegyék a katonai parancsnokságokkat együtt már elkészítették az idei ujjoncozás részletes tervezetét, megállapítván a sorozás útitervét és járásonkint a sorozási napokat. Azonban odaát Ausztriában — nem lévén együtt a parlament — nincs újonc törvény s igy nálunk se lehet a szokásos időben ujoncozni. A sorozás időpontja még nem állapiiható meg. — Bejött a két éves katonai szolgálat. Nagy az öröm a kaszárnyák falai közt. Ezután már csak két évig tart gyöngyélet a közlegényeknél, az altisztek azonban káplártól fölfelé ezután is három évig szolgálnak. Megjegyezzük, hogy a kétéves szolgálati idő csak a gyalogságra vonatkozik, mig a lovas csapatnemeknél marad a három. — Gyermekek dohányzástól való eltiltása. Fejér vármegye közönsége legutóbb szabályrendeletileg elrendelte, hogy a 15 éven aluli kiskorúaknak a vármegye területén nyilvános helyeken dohányozniok, dohányt, szivart, cigarettát saját céljaikra vásárolniok, elfogaduiok vagy magukkal hordaniok tilos. A kiskorú, aki a rendelkezés ellen, kihágást követ el és a főszolgabíró által megbüntetendő. Jó volna a mi vármegyénkben is hasonló szabályrendeletet alkotni. — Faddi lakodalom. A jobb módú vidéki gazdák között még mindég akadnak olyanok, akik gyermekeik lakodalma alkalmával ugyancsak kitesznek magukért, olyan cécót rendezve, hogy az egész környék arról beszél, Ilyen lakodalom folyt le a napokban Faddon, ahol Gutái János birtokosgazda fia vette feleségül Fehér János birtokos szép leányát, Mariskát. Az ünnepi lakoma a nagy vendéglő termeiben ment végbe, körülbelül háromszázhatvan meghívott jelenlétében. A jóétvágyu vendégek hat darab hízott disznót, két gyönge borjut, egy tehenet, 252 szárnyast, 150 korona értékű cukrászsüteményt és hatszáz darab fonott kalácsot fogyasztottak el, megiván rá tiz hektó rizling bort kétszázötven üveg szódavizet és jónéhány csésze feketét, amely húsz kiló kávét emésztett föl. — Húsz évig Lipótmezőn. Szegedről Írják : Krikkay Gusztáv dr. volt szegedi kir. alügyész ezelőtt húsz évvel elborult elmével került a lipótmezei tébolydába. Krikkay a nyolcvanas évek legérdekesebb alakja volt Szegeden, s mint nagy inteligenciáju ember, állandóan Írók és újságírók társaságában tartózkodott, mert iró akart lenni. Az a rögeszméje támadt, hogy ő világszellem, aki lelkében tartja a mindenséget. Mikor Tisza Lajoshoz azzal ment fel, hogy a Tisza-folyót keresztül kell vezetni a városon és Szegedből magyar Velencét kell csinálni, látták, hogy elméje elborult és családja el is helyezte őt a Lipótmezőn. Itt rövidesen elmúltak veszedelmes rohamai, irodalmi és politikai revüt szerkesztett a tébolydában, melyet litografált példányokban osztottak szét az ápoltak között, akiknek szokásos mulatságait húsz éven át mindig Krikkay rendezte. Az idei farsangvégi mulatságnak azonban már aligha lesz főrendezője az egykori alügyész. A 65 éves ember állapota ugyanis annyira javult, hogy családja pár nap múlva kihozza a tébolydából. Krikkay leányánál fog lakni Baján. — Megcsípték a csodadoktort Hosszas nyomozás után végre sikerült a ludasi csendőrségnek kézre- keriteni egy notórius kuruzslót, aki a hozzá forduló betegeken életveszélyes operációkat végzett, bár az illetők betegségét sem tudta megállapítani. Az iszákosságot pl. úgy gyógyította, hogy az alkoholista vérének jórészét lecsapolta. A csendőrség a veszedelmes kuruzslót most Friedmann (Faragó) Gáspár 25 éves ismert csodadoktor személyében kinyomozta. Érdekes hogy a kuruzsló már évek óta működik és súlyosabb büntetést eddig még nem kapott. Pedig már eddig a következő súlyos beszámítás alá eső gyógykezeléseit jelentették be a csendőröknek: Huszár Vincét az iszákosság ellen úgy gyógyította, hogy eret vágott rajta. Huszárt azután életveszélyes állapotban szállították a kórházba, Barát Balázs gyomorbaját szintén érvágással kúrálta és vérébe vörös céklalevet fecskendezett. Seres Sándorné mellbajos vérszegény assszonyuak is felvágta az ereit. A