Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)

1914-02-15 / 16. szám

2

TÉLI ESTÉK

Moderntelennek pedig azért tartják ama bölcs tanácsot, mert akkor nem lehetne, nem szabadna hazudni. Már pedig ebbe’ a modern világban az újságírónak szinte muszáj hazudni . . . úgy is csak kacsának nevezik ma az ilyen füllentéseket.

Pedig ezek a hírlapi kacsák, füllentések, hazugságok, talán többször füllentések .. - egyeseknek, a köznek, de maguknak az újságoknak is igen nagy károkat, kellemetlenségeket és szenvedéseket is okozhatnak.

★

Ilyen szándékos megtévesztések járnak minden esztendőben, főleg kemény teleken át ... a farkas kalandokról. Most itt, majd ott falnak fel egy betegéhez siető papot a farkasok. Majd egy birót, majd egy fuvarost tépnek szét. . . véres csizmák ... csontok és a többi borzalmasságok közt. És csakhamar kisül, hogy az egész véres kaland — mese. A felfalt áldozatok maguk cáfolják és bízó- nyitják, hogy nemcsak élnek, de farkast talán csak az állatkertben láttak életükben.

Hát bizony ezek az otromba mesék kicsiségeknek látszanak. De igen kellemetlenek. Mert szétterjednek az egész országban. Hiába való minden cáfolat. Az ilyen híreket cáfolni nem lehet, mint nem lehet összeszedni a szélben kibontott párnának talluját. Ismerünk embert, akit évek óta mindig a a farkasok áldozatának tartottak és nagy csudálkozásuknak adtak kifejezést, hogy ime életben láthatják.

Az embernek, a közpályán működő polgárnak, az üzletvilág esélyeinek kitett kereskedőnek, iparosnak neve nem a közpiac prédájára való. A kicsi dolgokból igen komoly, sőt nagy dolgok válhatnak. A mint eseteket tudunk, hogy ily meséknek áldozatai is voltak és vannak.

De nemcsak a farkas-kalandokkal vannak igy a hírlapok, melyek maguk is védekeznek az ilyen hirlaptudósitások ellen . .. hanem ilyenek történnek az eljegyzési, a halálozási és más száz esetekkel.

Hát bizony jól irta egy tekintélyes fővárosi újság, hogy ideje volna már ezt a hirlaptudósitást is megrendszabályozni. A mit maguk a tisztességes hirlaptudósitók óhajtanak leginkább. Mester.

Nem úgy értette.

Tanító : Mondd osak fiam, miben halt meg édesapád?

Tanuló: Az ágyban.

Bíró uram szentenciái.

— Úgy látszik, hogy a román testvérekkel való barátságos kézfogás, azaz egymásnak böcsűletes megértése — kútba esik. Asz’szondják az ujságlapok. S ha ez így va- gyony, avagy leszen ... bizony nem igen mi rajtunk mullott a békességes kiengesztelődés vagy minek nevezzem. Miér’, mer’ azér’ hogy egyszerű, magyar, józan eszemnek is van annyi felfogása, hogy itten való paktálásról szó sem es- hetik. Az magyar nem paktál.

Vagy vagy. Vagy felemelkedik, vagy hallgat. De nem paktál.

— Pedig a magyar nem bánt senkit. Az magyar csak védekezik. Hiszen a mai rno- gyern világból való embör is olvashatja az élet tanújából, hogy a magyar mindig védekezett, vagy mást védelmezett. Ez az mi históriánk. Amelyről egy okos és nagy amerikánus ember azt mondotta, hogy olyan egyszerű, hogy az gyermek is megértheti. S ime, román testvéreink nem akarják megérteni .... Kár, kár, nagy kár.

Farsangi s-ü-teinnénjy-els:.

— Miért maradnak a hajadonok pártában ? —

Erre egy világ tapasztalt aggastyán igy válaszolt:

1. Mert a legtöbb leány a maga állapotán fölül akar férjhez menni és a tens m^g a nagyságos ur nem mindig adja magát elő.

2. Mert többet szeretnek a tükörbe, mint a konyhába nézni.

3. Mert az okos ember egy divatbolond kedvéért nem akarja magát tönkre tenni.

4. Mert első szerepet akarnak játszani a házban, pedig az okos férfi tudja hogy ekkor minden felfordulva megy.

5. Mert a hízelgő gavallért elébe teszik a szilárd jellemű férfinak.

6. Mert pingálni tudnak, de varrni nem7. Mert azt hiszik, hogy csak bálban találnak férjet.

8. Mert mig fiatalok nagyon fitymálok.

Perek — prókátorok.

Nemrégiben jóízűen olvastam ezen ujságlapnak azt a cikkét, melyben azt fontolgatja meg, hogy a mi hazánkban mily feneketlen szaporodást mutat- > nak fel a prókátorok.

Szentül úgy van, az már bizonyos. Még ennél is bizonyosabb, hogy ezeknek a prókátoroknak, ha már egyszer prókátorokká lettek — megélni dukál. Még pedig rangosán.

Annak okáért perre vagyon szükség. Sok perre. Olyan perekre, a melyek hosszasabban elnyúlnak, mint akár a szentivánvi ének.

És amint vesszük észre, perek vágynak, akár a gyom a földeinken. A bírák számát szaporítani kell; a tárgyalásokra alig tudnak elég időt találni. A fiskálisok csak úgy hullámzanak a törvényszékek, bíróságok gangjain.

Jól mondotta a mi újságunk, hogy ennek a sok pernek egyik legöregebb oka-foka, a magyar ember természete. Aki — mint közönségesen tudva vagyon, — jussát bizony nem hagyja.

De én tudok egy más okot is. Maguk a próká-