Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-25 / 13. szám
TELI ESTÉK 5 déknek és felfalják az uj flasitást. Ha 24 óra alatt nem segítünk a bajon, még a legszebb család is elpusztul. A nedvesség. A röplyukon át a víz kifelé szivárog. Az ilyen kaptárban már vége mindennek. Mindenestre segít némileg, ha a kaptárt meleg ruhába burkoljuk és szabad röplyukakról és szellőztető nyílásokról gondoskodunk. A levegőhiány. A röplyuk teli van holt méhekkel. Nagy óvatosság mellett tisztogassuk ki a röp- lyukat egy ludtollal. Ha azzal akarunk segíteni, hogy reteszt alkalmazunk a röplyukra, úgy vigyázzunk, hogy a levegő szabadon járhasson be rajta. A szomjúság. A kaptár fenekén viaszt és mézkristályokat találunk, amelyek onnét származnak, hogy a méhek szomjúságukban vizet keresve, minden sejtbe bemennek és a kristályokat leverik. Vegyünk gyorsan egy nedves szivacsot és helyezzük el a keretek közzé. A vérhas. Sok méh hever holtan kilógó belekkel a röplyukak előtt. Kelemetlen szagu sötét foltok adják tudomásukra a betegséget. Ha a baj még nincs elhatalmasodva, úgy még segít a lagyos cukrosviz. A korai rajzás. Vannak családok, különösen a déli fajok között, amelyek már karácsonykor kezdik a rajokat eretgetni. A korai rajok a mi éghajlatunk alatt elvesznek. Legnagyobb tanács, hogy ne tenyésszünk olyan fajokat, amelyek nem valók a mi éghajlatunk alá. Aki figyelemmel olvasta ezeket a sorokat és meg van benne az az elhatározás, hogy mindent megtesz a bajok meggátlására, annak méhcsaládjai egészségesen telelnek ki és sok reménye válik általuk valóra a mező és erdő virágzása után. Háziasszony. Aki a virágot szereti... És ki nem szereti? De hát most a virágról beszélni, Írni. Hiszen csak ma is csudás jégvirágok takarják be ablakainkat. Hát mikor lesz még . . . tavaszi virág ? Jó, jó . . . A virág olyan, mint a kis leány. Észre se vesszük . . . egy nap s ime előttünk áll liliom termetével, szép rózsás arcával, kifejlett gyönyörű idomtával a nagy leány ! így vagyunk igenis ... a virágokkal is. A Január lebukik. Jön ... a kurta, télnek karcsúja Február: A nap már más kezd lenni: A hónap vége felé már jobban kezd sütni réánk a Nap melege. A hó még megvan, ha van. Imitt amott egy-egy virágágyon, a még kopasz bokrokon . . . egy kis félig elrejtett zugban világos zöld csillog ki ... hervadt levél vagy az olvadó hó körül . . . — Ni-ni — kilátunk fel. — Mintha régen-régen várt vendégünk mosolyogna reánk. — Hóvirág ! Hóvirág ! — Itt a tavasz első virága. A hóvirág! Hogy kidugja kis feje a képét. Lám lám! Milyen örömöt is okoz egy kis virág. Még ebben a materiás világban is, mikor a pénz szaga és a gyár füstje elöl minden ideális, meleg érzéseket. Azért csudás a tavasz és azért csudás az első virág benne... mert bár mindig egy és ugyanaz ... egy a ruhája ... egy a természete mégis mindig uj, mindig üde. Mint a lélek, mely a tavasz megértésére . . . mindig ifjú. Mester. Érdekes rovat. Mikor ozukrot még csak patikában adtak! Czukrot és egyéb édességeket sok évtizeden át csak patikában adtak és pedig csupán orvosi rendeletre. Ez hihetetlen ugyan, de megmagyarázható azzal, hogy a czukor kezdetben az alkimisták kísérleti anyagául szolgált és akkor csak igen kis mennyiségben érkezett Keletről. Akkoriban olyasfajta volt a jelentősége, mint manapság a rádiumnak. Az ó-kor csak mézből előállított édességeket ismert. A czukor a tizennegyedik században került gyógyszerészi forgalomba, mikor Szicziliában és Spanyolországban czukornád-ültetvényekkel kísérleteztek. A czukornak az orvosok csudálatos tulnjdonságokat tulajdonítottak és a legnagyobb csudát abban látták, hogy ezt a gyógyszert szívesen fogadják a betegek, sőt fölgyógyulásuk után se tudnak megválni tőle. Aki egyszer czukrot nyelt, azontúl mindig meghűlésről panaszkodott, hogy czukrot kapjon gyógyszerül. Ámde csak igen gazdag emberek élvezhették állandóan, mert piacra igen kevés került s a nagy kereslet folytán az ára hihetetlenül felszökött. Mikor János királyt az angolok elfogták, czukrot csupán igen előkelő uraknak adtak el, mert a királyi ediktum értelmében igy akarták összespórolni az angolok megszabta nagy váltságdíjat. A franczia gyógyszerészek fölszólamlására 1484-ben a gyógyszerárusoknak megtiltották, hogy czukrozott pasztillákat áruljanak, A gyógyszerészek és a gyógyszerárusok tehát már akkor is nagyban konkurráltak. * # * — A szivar jubilál. A napokban a szivar megünnepelheti 100 éves jubileumát, mert az 1813. év végén Párisban az arisztokrácia tagjai már szívták és onnan indult hóditó diadalutjára, Európába. A szivart olyan fényüzési cikknek tartották abban az időben, hogy egy párisi iró megjegyezte róla: »Csak azok szivnak szivarokat, akik egyébként nem szoktak dohányozni.« Lassankint azonban a szivarozók száma megszaporodott. 1850-ben, a második császárság kezdetén, már nem volt a szivar olyan fényüzési cikk, mint azelőtt évtizedeken keresztül, hanem inkább a gazdagság jele és abból az időből származnak az élclapok karrikaturái, amelyek a kövér bőrziánereket ábrázolják, szájukban vastag szivarokkal. A császárság ellenségeinek köreiben, akik leginkább a Café Anglais és Café de Parisban szoktak összegyűlni, a közkedvelt pipa mellett megjelent a szivar is, amelyet különösen Gambetta frekventált és a politikai vezérek példáját csakhamar a hívek is követték, így terjedt el a szivar a legszélesebb néprétegekben is. S manapság ha rosszul szelelő s kellemetlen »illatú« szivart is — de mégis szivart szivünk, készítve hangyaszorgalommal a statisztikai számadatokat azok részére, akik minden esztendő végén matematikai pontossággal megírják az összesített eredményt »elfüstölt milliók« címén. A zsemle. — Tiszteli édes anyám a mester urat — mondja a gyerek a péknek — s kérdezteti, hogy miért olyan kicsinyek a zsemlék? — Mondd meg édes fiam, — válaszol a pék — tisztelem szépen édes anyádat, azért olyan kicsinyek, mert még csak egy naposak. * * * Ez is haszon. — Nézze csak koma, de fura firIzórája van annak a nagyságának ott a liba piacon! — Az ám, szerencse, hogy nem hoztuk magunkkal a Bodri kutyát, még neki ugranék, amilyen maskara ez!
