Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-02 / 1. szám
4 TELI ESTÉK foglalkoznak. De úgy látom, hogy Önöknél a púder is szerepet játszik«. Az ősz harcfi mosolyogva felel: »Mi azt reméljük, hogy ünnepet fogunk ülni. Sokan csak parádéra öltik fel legszebb ruháikat, mi azonban a mai ütközetben is legjobb ruháinkban és lehetőleg elegánsan akarunk megjelenni«. így emlékezett Széchenyi Blücherről. Érdemes megemlíteni, még azt is, hogy Széchenyi a szövetségesek Párisba való bevonulásánál szintén jelen volt. Az 1815. évben pedig egy svadron huszárral Murat király gránátosait ugratta szét Tolentinonál. E fegyvertény rendjel kitüntetést szerzett neki. ___________________________________Jaklovics György. Mi t örtént? Leány : Azután mi történt a faluba azóta, hogy nem voltam itthon ? Anya: Nagyon sok, édes leányom! Képzeld csak, még a szomszéd tarka tehene is megsántult azóta ! Kivándorlás. Harminokétezer katonaköteles kiosempészése. Szegénység, küzdelem, nyomor bizony van most. Nemcsak nálunk. Egész Európában. A szomszédainkban is. Máskor is volt. Nagy ínség. Szegénység. Megpróbáltatás. De soha olyan furcsán, olyan mesterségesen, olyan gyorsan fel nem hangzott a kiáltás: — El Amerikába! — Segítsék ki a népet Amerikába. Megdöbbent az ember, a haza szive. Mi ez ? Olyan furcsa ez? Olyan nem természetes ez. De azért annak is bizonyossága van már, hogy a népet hajtják, izgatják; a népen keresnek, meggazdagodtak azok, kik különösen a katonaköteles, munkabíró és itthon is munkát szerezhető népet kergetik. És mig ennek a kivándorló népnek itthon elpusztul mindene, ott kint pedig a bizonytalan sors ingásai közé kerül, a kivándorlási hajók, üzemek milliókat szereznek. Harminckétezer katonakőteles embernek kicsempészéséről van ma már bizonyos tudomása a hivatalos vizsgálatoknak. És milliók szerzéséről. És ez az emberüzés, ez az embercsempészet mestersége átcsapott Magyarországba is. Különösen Szatmár, Ugocsa- és Máramaros vármegyékre. A kicsempészési és emberüzési mesterségnek már nyitjái vannak. A vizsgálatok folynak. És oly dolgok kezdenek kiderülni, melyek világosságot gyújtanak majd a kivándorlás kérdésébe. Ez a mi rovatunk állandóan résen lesz az ügy fejleményeinél. Vas Gereben mondásai. Az okos ember sohasem megyen ki a maga módjából. (Be sok oktalan ember van akkor a mai világban.) * * * Hiszen Magyarországon is születik talán egy, a ki megmondja: merre menjünk ? (régen nem született.) * * # A láng pörköl, a parázs melegít. Az ifjúnak lelkesülése, szilaj és megragadó. Az öregnek részvéte boldogít. Fejtörő. Eljöttek a . . . Gazdák világa. Harc az árvapénzekért. A szövetkezetek mozgalmat indítottak, hogy az árvapénzeket kezelés, gyümölcsözés céljából helyezzék el a hitelszövetkezeteknél. Hogy igy, a közpénzek álldásaiban részesüljenek a gazdák és a szegény nép is. Hiszen azoknak van legtöbb árvájuk. Erre megindult a mozgalom — ellenkező irányban. Abban t. i. hogy a közpénzekkel, az árvák vagyonával mentsék meg a dögrováson levő takarék- pénztárakat. Mintha bizony eddig is nem evvel a pénzzel dolgozott volna sok-sok bank. Ezzel a pénzzel adták a drága kölcsönöket, sokszor 30°/0-os gyenge kamattal. És mintha — nem ezek a pénzek voltak volna veszedelemben több banknál, mint az a múlt héten is történt. Hogy egy bank a felmondott 200 ezer koronát nem tudta a vármegyének kifizetni. Úgy látszik ezt a harcot — a közárva pénzekért — az a praktikus gondolat döntené el legcsatta- nósabban, a mit egy igen előkelő egyén lapunkkal közöl. — A megyei és egyáltalán köz- és árvapénze- zeket közvetlenül a vármegyék, illetékes hatóságok szigorú kezelése alá kellene venni. És egyenesen, közvetlenül adni ki jó és erős biztosíték, első táblázás mellett közvetlenül — gazdáknak, a lehető leg- jutányosabb, lehetőleg kis kamatokra. A gazdák igy első kézből kapnák, váltók nélkül és zaklatások nélkül élveznék és lenne áldások forrásává, mint pl. a káptalanban kezelt alapítványi pénzek, a melyek legnagyobb jótevői voltak e nehéz időkben valláskülönbség nélkül a gazdáknak is. így a hitelszövetkezetek is kaphatnának egyetemes biztosíték mellett e pénzekből. * * * Ültessünk diófát. A ki életében csak egy fát is ültetett, az nem élt hiába. A ki barackfát ültet, az önzőbb, mint a ki diófát nevel. Ez ugyanis csak 10 éves kora táján kezd teremni, de termése ötven évig mindig fokozódik. Fája pedig már 30 éves korától nagy értéket képvisel. A dió rendkívül jó táplálék. A dióstészta majd annyit ér a testnek, mint a hús. Hozzá még ennek a fának minden porcikája értékes. A zöld dióhéjat szívesen megveszi a kalapos. Magát a zöld diót jól fizetik az úri háztartások és cukrászok. A dió virágjából hajfestéket készítenek. A fa kérgéből pedig nagyon hasznos fekete festéket. Szóval minden porcikája kelendő. Megterem a legkövesebb, minden másra használhatatlan talajon. Ezrével hevernek olyan holdak, úgyszólván minden uradalom és sok község is rendelkezik velük, a melyeken ma százezreket érő néptápláló gyümölcs lehetne, ha apáink nem sajnáltak volna egy holdra 40 szem diót elültetni. Ha ezért megszóljuk őket, legyünk különbek náluk és fordítsunk, vagy legalább fordittassunk az ilyen kopár dombhátakra annyi gondot, hogy unokáink áldhassák a jó szivünket. Hiszen a diófa ápolást nem igényel, mert féreg nem bántja. Szedése is könnyű, mert mikor ennivaló, magától leesik a kopáncsából, tehát az Úristen
