Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-02 / 1. szám
TELI esték 3 részvény is, a számla is csalt papirosszer. Várjunk, mikor majd a papirosok tejelnek, akár a fejős tehenek. §p}||Oh, uram . . . azok a részvények, milyen részvétlenek. Én: Pedig nem régen igazán jó fejős tehenek voltak. De még milyen fejős tehenek ! Kecskés a szabó: Egyszer volt Budán kutyavásár, ha igaz. (Kecskés a szabó ur — elrohan.) Ismeretek-tára. Gróf Széchényi István Lipcsénél. Azt sokszor olvastuk, hogy Széchényi István gróf, mielőtt korszakalkotó államférfim életpályáját itthon megkezdte: huszárkapitány volt. Kevésbbé ismeretes azonban az a sorsdöntő szerep, melyet a lipcsei népek csatájánál betöltött. Bizonyos ma már, hogy Széchenyinek kockázatos vállalkozása hozzájárult a Napoleon elleni csata szerencsés sikeréhez. igy szólt Blüchernek: »Adjon egy lovat kegyelmes uram!« Blücher elképedve kérdé: »Mit akar maga, fiatal ember?« »Indulásra akarom bírni a trónörököst, kerüljön bármibe«, — szólt nagy elhatározással. Nagyon megtetszett ez a beszéd az öreg vitéznek; lovat adott neki. És áldását a szükséges vállalkozáshoz. Stefiké a trónörököshöz lovagolt, A szállása előtt több porosz tisztet talált. Előadja szándékát, hogy t. i. a trónörököst a két császár és a porosz király nevében Lipcse ellen való csatára akarja meghívni. A tisztek egyike igy szólt: »Fiatalember, ön nagyon merész! Én magam fogom önt bejelenteni«. A bejelentő egy porosz herceg volt. Stefiké merészen felszólítja a trónörököst. De a trónörökös elveti az előrerukkolásnak még a gondolatát is. Mentegeti magát. Különféle ürügyeket hozott föl. Stefiké nem veszti el önuralmát. írásban kéri ki, hogy ő elhozta a két uralkodó meghívását Lipcséhez. A trónörökös megadja neki. Egyszer csak ingadozni kezd. Visszahívja Széchenyit. És szólít nehány generálist. Stefiké leírja nekik az utat. A trónörökös megindul. A legpillanatosabb időben megérkezik Mármarosi árvizkép. A lipcsei csata előtti napon ugyanis Széchenyi István vitte azt a levelet Bernadotte táborába, amelyben Schwarzenberg herceg tudatta Blücher tábornokkal a másnapi közös támadás módozatait. És amelynek idejekorán való kézbesítésétől függött a döntő csata kimenetele. Kockázatos volt Széchenyi vállalkozása, mert az ut a franciáktól megszállott területeken vitt keresztül. Széchenyi sohasem dicsekedett bravúrjával. Amit tudunk, azt sógorától, Zichy Ferdinándtól tudjuk. Zichy is feleségének Írott levelében ismerteti Széchenyi küldetését: »Megfoghatatlan, hogy Stefiké (Széchenyi István) semmit sem beszélt neked, tehát elmondom én. Stefikét Schwarzenberg herceg okt. 17-ére virradó éjjel Blücherhez küldte, hogy a 18-iki ütközetre meghívja (nálunk ilyen módon ebédre szokás hívni, az urakat). Eljárt a megbízatásában. Azt a parancsot vitte Blüchernek ugyanis, hogy a svéd trónörököst, Bernadottet is invitálja meg az ütközetre. Blücher és méginkább Kreiseuau kétségbe vonták annak lehetőségét, hogy e habozó félbolondot (aki mindent megtesz, csak azt nem, ami kell) rábírják e lépésre. Ekkor Stefiké gondolt nagyot és És eldönti a lipcsei csatát, mely visszavonhatlanul elveszett volna. Bocsáss meg, ha nem úgy irom le a dolgot, amint eddig tudtam. De Schwarzenberg egész főhadiszállása bizonyíthatja, hogy igy történt«. Eddig a levél. Széchenyi e sorseldöntő küldetésével, mondom, sohasem dicsekedett. De a Blü- cherrel való együttműködéséről többször megemlékezik irataiban. Feltűnő módon egy parlamenti beszédében tesz említést Blücherről. E beszédet 1843. okt 28-án a nemesek megadóztatása érdekében tartotta. Ezen az emlékezetes napon Széchenyi díszruhában, rendjelekkel díszítve jelent meg az ország- gyűlésen és igy beszélt: »Tizenegy napja és harminc éve ma annak, hogy a lipcsei csata második napján a hős Blücher táborába küldettem. Beggeli szürkület volt, mikor odaértem. És ahogy beléptem az előszobába, katonákat találtam ott, kik tükör előtt ülve hajukat rendezték és puderezték. Nagyon elcsodálkoztam. Tovább meg vek és egv apródot találok, aki szintén hajával volt elfoglalva. Végül az öreg harcfihoz érek, ki ugyancsak tükör előtt ült s haját rendezte és pude- rezte. »Uraim !« szóltam én, ahogy visszaemlékszem. »én azt hittem, hogy Önök karddal és puskaporral
