Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-01-05 / 10. szám
TÉLI ESTÉK 7 — Mi történt Prohászk&val ? Prohászka prizrendi osztrák-magyar konzul a belgrádi kormánynál arról panaszkodott, hogy a szerb katonák katolikus lelkészekkel szemben illetlenül viselkednek; kath. lelkészeket állítólag halállal fenyegettek, sőt bevonultak a katholikus templomba és az irgalmas nővérek házába, fegyvert keresve. A konzul hivatkozott arra, hogy a kath. albánok Ausztria Magyarország protektorátusa alatt állanak, s elégtételül azt kívánta, hogy az illető katonai csapat parancsnoka kérjen bocsánatot. További panasza az volt, hogy a szerb katonák a konzul postaküldöncétől elvették a levelezést és egy revolvert, amelyet a küldönc magánál hordott. Egy további panaszpont arra vonatkozott, hogy szerb katonák elvezettek egy ponnyt, amely a konzul tulajdona volt. Mikor Prohászka konzul Prizrendből távozott, nagy tüntetést rendeztek ellene. — Égi tünemény Jászkarajenről írják: Karácson}' másodnapján csodálatos szép égi tüneményt láttak az emberek, amely este 6 óra 45 perctől 7 óra 15 percig tartott. Az égbolt egészen tiszta volt s a teli hold nappali világosságot árasztott. Az égbolton keresztül észak déli irányban egy tenyérnyi széles sáv volt látható amely úgy úgy ölelte át az eget, mint egy óriási szivárvány. De nem épen egészen a zenitben szelte az égboltot, hanem kissé kelet felé hajolt. Mindenki csodálkozva nézte a gyönyörű fény- sávot, mely félnyolc felé homályosodni kezdett, a sugársáv északi része is elmosódott egészen az égbolt középtájáig. Ekkor már a hold jó magasra emelkedett és a fehér sáv felső vége, mely már akkor csak az égbolt közepéig terjedt, szembefordult a holddal és úgy látszott, minlha beleolvadna. Csak ekkor tudták meg, hogy az ég alján üstököscsillag tűnt fel s az a fénycsóva, amely szivárványként ölelte át az eget, az üstökös csóvája volt. Áz üstökös magva oly parányi volt, hogy szabad szemmel alig lehett ki venni és lent volt egészen az ég alján délen. — A királyheimeczi háztartási tanfolyam vizsgája. A királyheimeczi háztartási tanfolyam vizsgáját minap tartották meg ünnepélyesen. A tanfolyam két hónapig tartott s az érdeklődők meg voltak lepve a növendékek precíz feleleteitől és a kiállított kézimunkák ügyes szolid kivitelétől. Vizsga után a növendékek maguk készítette ebéddel szolgáltak a vendégeknek. A tanulók szülei és az összegyűlt közönség sürgönyileg mondott köszönetét a tanfolyam létesítéséért Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszternek és a tanfolyam támogatásáért gróf Mailáth Józsefnénak. — Szörnyű gyermektragédia. Kaposvárról rettentő esetről adnak hirt. Kubicsek Ferenc komárvárosi gazdaembernél lakott unokája, a kilenc éves Gonda Gyuri akinek szülei Amerikába vándoroltak. A kis Gyurka a falu végén lévő árokba ment játszani és nemsokára hozzá csatlakozott a nyolc éves Hannuy Ferenc is. A fiuk játékát elnézegette a három és fél éves Kohlman Mariska. F’gyszerre Hannuy Ferenc állítólag azt indilványozta, hogy henterges- sék meg a vízzel telt árokban a kis Marit. A fiuk beledobták a kisleáuyt az árokba, de megszánták a jajgató gyermeket és kivették a vizböl, — Sok vizet ivott a Mari, mondta az egyik fiú, ki kell belőle ereszteni. A másik azt indítványozta, hogy mivel a viz a basába ment a Marinah, késsel lyukat kell csinálni a hasán. Gonda Gyuri elővette a bicskáját s a csöpp leányba döfte. A kisleány a szúrás következtében elvérzett. A fiuk pedig elrejtőztek. Arrajárók találták meg a kihűlt gyermegholttestet. A gyilkos fiukat a hudapesti gyermekmenhelyre szállítják. Nagyvilág*. — Jelenetek egy zátonyra jutott hajón. Madagaszkár keleti partvidékén november 24-én zátonyra jutott és elsülyedt a »Salazie« nevű postagőzös, amelyen százharmincnyolc utas volt. A rettentő erejű viharban csak a kapitány őrizte meg hidegvérét s neki köszönhető, hogy a mentés lehetséges volt. A hajó reggel csöndes időben indult el a Mauritius-sziget felé, de este felé hirtelen egy ciklon közepébe került, amely negyven mértföldre a parttól homokzátonyra vetette. Este hét órától másnap este kilenc óráig állandóan tartott az orkán és a hajót csaknem teljesen jobb oldalára fordította. Az asszonyok térdre borulva imádkoztak, az angol utasok pedig rázendítettek a »Közelebb hozzád, oh Istenem« kezdetű zsoltárra, amelyet a »Titanic« utasai is énekeltek. A hajó nyolc mentőcsónakja közül hatott elszakítottak a hullámok. Amikor a hajó jobb oldalára kezdett dűlni, horgonyt akartak vetni, hogy ezáltal megakadályozzák a hajó felborulását. Ennél a munkálatnál egy Braco nevű fiatal tengerésztisztet elsodortak a hullámok és még mielőtt segítségére lehetett menni, eltűnt. Másnap lecsendesedett a tenger és akkor a két mentőcsónakon óriási záporesőben csoportonkint egy közeli kis elhagyott szigetre szállították az utasokat és sátrakat, meg élelmiszereket vittek oda. Négy napig voltak ezen a szigeten a hajótöröttek; akkorra az egyik mentőcsónakot felszerelték vitorlával és több matróz egy tizenöt mérfőldnyire levő szigetre indult, ahonnan a posta utján jelentést küldtek Diegosuarezbe, honnan a »Djemnah» hajót küdték a hajótöröttek segítségére, akik ilyenformán az egy tengerésztiszt kivételével, aki a tengerbe fűlt, mindnyájan megmenekültek. A kandallónál. A két Fétör. — EREDETI REGÉNY. — Irta : Bodnár Gáspár. IX. , (9) Haza értek... Hova, haza? A Rétiék tűzhelyére. Ki tudja leírni azt a jelenetet, a mi megérkezéseikkor ebben a csendes, ebben a szomorú kis házban következik. Julis asszony egy szempillantásra megismerte a kisasszonyt. A francia tündért. A gyönyörűen szép Elvirát. A letört liliomot. Az árvát. Látásán sírva fakadt. Aztán ráborult és meleg csókjaival élesztgette. ... És a szegény leány kinyitja búzavirág kék szemeit. Mintha az elborult égnek egy kis kéksége mosolyogna rá. Sokáig... sokáig nézi, nézi Julis asszonyt. Aztán felriad, mint az üldözött madár. Sipog, bug, sir. Majd elcsendesedik. De egyetlen szó nem esik ajkáról. Szép arca először lángban égett. Most halott-halvány volt, akár csak kifutott volna belőle minden vér. Másnap virradóra eszmélt fel. ügy tűnt fel neki, mintha a túlvilágról hozták volna vissza. Az ősz ember. A kit Isten küldött, hogy a földre hozza vissza. Ott ül ágya szélén. Hófehér kezeit mellén ösz- szetéve beszél azoknak, kik közt felébredt. Julis asz- szonynak, meg az öreg Simonnak. — Bekövetkezett, ügy, a miként megjósolta, Julis asszony. Oh én, könnyelmű, rossz leány! Bekövetkezett. Hittem. Elvette az eszemet. A mézesmázos szavakkal. Elbóditott árva leánynak sorsa: a csalódás. A bukás... Mint az utszéli virágnak a legázolás. Bár ott maradt volna még Julis asszony... Aztán, hogy elmentek, elköltöztek, senkim se maradt e világon. Utszéli virág lettem. A két durva kéz tépett le. Gázolt le. Megérdemeltem... Oly keserves sírásban tört ki e szavaknál a szerencsétlen Elvira, hogy a pogány is megszánta volna.
