Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-01-05 / 10. szám
8 TÉLI ESTÉK \ — Mikor aztán letépett, legázolt magamra hagyott. Eltűnt a vidékről is. Mintha a föld nyelte volna el. És én, szegény megcsalt árva leány, neki indultam a nagy világnak. Bevallom, első felébredésemben is Julis asszonyra gondoltam. Szörnyű kiábrándulásom legelső pillanatában is az én igazi jó lelkű aszonyomra, Julis asszonyra gondoltam. Szinte vitt, szinte lökött valami láthatatlan szellem, erre — a Tisza felé, Julis asszonyék felé ... Indultam, rohantam hát, a mint csak bírtam. Itt megállóit kissé a szenvedő beteg. Mintha erőt akart volna meríteni a következő vallomásra. — Útközben bucsusokkal találkoztam. Akaratlanul is hozzájuk csatlakoztam. És mentem velük, mentem mendegéltem mezítláb, bünbánattal... a kegyhelyig. Oh... hogy is mondjam el ? Itt, itt történt a rettenetes jelenés. Mikor a bucsusokkal együtt beakartam menni a templomba, a mint kezemet a kilincsre teszem ... visszalök a templom ajtaja. Mintha valami szellem kiáltotta volna ki. Nekem vissza: — Ne merj belépni! Ilyen személyeknek nem szabad belépni.! — Pedig az Isten házába mindenki beléphet, mondotta szelíden Julis asszony. — De mikor kétszer is hallottam a szózatot: »Ne merj belépni!« — A jó szellem vitte, jegyzi meg Simon bácsi. A rossz pediglen taszította. — Hát engem visszataszított. És félre vonultam egy fa alá, ahol keservesen zokogtam. Mert úgy éreztem, hogy már nemcsak az emberek hagytak el csaltak meg, hanem az Isten is elhagyott. És mikor ezt mondottam, futni kezdettem, mint az üldözött vad, a Tisza felé. A Tisza pedig zajlott. Háborgott. Mint az én feldúlt lelkem. Mintha egy gonosz szellem rá is mutatott volna: — Nézd! Ez is zajlik. Mint a te lelked. Ládd, rokonok vagytok. Ölelkezzetek össze. Az segít majd rajtad. Fogadd el ölelő karjait. Azután majd! Nem fáj semmi... Ott már nem fáj semmi. Halk zokogás közt nézte... nézte Julis aszony a beszélő sápadt, szenvedő arcát. — Már ledobtam magamról felső ruháimat. Már éreztem az utolsó, nagy, rettenetes percek közeledését. Siralomházba jutottam. A halál integetett felém a csapkodó, vergődő hullámok közül. A többit tudják. Én nem tudom. Mintha a túlvilágról szakadtam volna ide. Lehullt levél. A kinek nincs ága. Letört virág, a kinek nem volt gyökere. Bocsássanak meg... a föld legárvább teremtésének. A szerencsétlen árvának. És ne hagyjanak el... A boldogtalan leány oda borult Julis asszony keblére. Ráhajtotta szép fejét. Mint a virág, melyet korai fagy ért. És ott sirt. Olyan keservesen sirt... Julis asszony gyöngéd kezekkel törölgette omló könyeit. Egyszer-egyszer ő ráveti a szomorú szemű leány bizó tekintetét... És pillanatra sugár derül fel homlokán. Mintha még számára is mosolyogna egy darabka kék ég. A vigasztalás. Földesur : Bizony, bizony, János felfordult világot élünk. A kocsis: Dehogy ! Akkor volna felfordult világ ha a tekintetes ur volna a kocsis, én meg az ur. Furcsa imádság. Másodszor ment férjhez Korpásné, de házassága nem volt boldog, mert férje ura majd mindennap megverte. Egyszer, amint a férj haza jön, hallja, hogy az asszony urának hosszú életéért imádkozik. A férj már sajnálni kezdi, hogy olyan rosszul bánt vele s mikor az asszony elvégezte imádságát, meg nem állhatta, hogy meg ne kérdezze, miért imádkozik az ő életéért, mikor ő olyan rosszul bánik vele 2! —- Azért — válaszol az asszony — mert az első uram mindig pofozott, kend már bottal ver, hogyha megtalálna halni, a harmadik uram már épen agyon ütne. A szerkesztő telefonja. Bp. A nagy sietésben elfeledtem visszakivánni a sok jókat és a kiváló sikereken való örömömet jelenteni. A gordiusi csomó még mindig bujdosik. Üdv. — Igen sokaknak, magyarul: Valamennyi ba átunk minket az újév táján felkeresett: ne várjon tőlünk külön választ, köszönő sorokat, mert arra bizony napok kellenének. Amivel nem rendelkezem. Valójában szép és felemelő jelenség, mikor annyi és annyi szív minden érdek nélkül megnyilatkozik és nyilvánítja is a belső kapcsolatot azon vidéki iró iránt, ki úgyszólván sziget a szárazon él és kit épen övéi nem ismernek el.— Szamos- ujvár. (Fegyház.) Novembertől (1912.) megy. Köszönjük a buzgólkodást. — Puszta. Nem baj az, hogy attól a képes laptól az első számban többet várt. A’ lenne baj, ha az első számban sokat, nem várt dolgokat kapott — és a következőkben mindig kevesebbet és kevesebbet adnának. 2. Mi régen hangoztattuk (tessék csak utána nézni a mi előfizetési felhívásunkban) hogy a mi néplapjaink belefulnak a politikába; és a léleknek való igaz tartalmat nem adnak. Ennek a képes lapnak a megindítása is a mi vélekedésünknek igazolása. Érezték, hogy csakugyan tiszta politizálással nem lehet a népet kielégíteni. — Polgár. Az adókivetés felfüggesztéséről bővebb értesülést nyerhet majd annak idején. Jó lesz azonban a múltkori kivetés szerint porciózni, mert... kell-e többet Írnunk erről 2 — Szendrő. Láthatja, tapasztalhatja, hogy mi testvéries érzéssel a közös-ügy magasabb szempontjától áthatva, a rokon kiadványokról, lapokról, könyvekről mindig készségesen megemlékezünk. És melegen ajánljuk is. Bizonyos újságoknak azonban csak a vidék előfizetői kellenek. És ingyen cikkek. Ez már igy van ; ez sorsuk a vidéki tolIforgafóknak.^Egyszej^fHajd másképen lesz. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
