Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-23 / 17. szám
I 2 TÉLI ESTÉK Tanácsadó. Gyümölcsösök adómentessége. Tervey Imre miniszteri tanácsos, a gyümölcsészeti főosztály vezetője a földmivelésügyi miniszter ur megbízásából a következő átiratot intézte a kertészeti egyesülethez : A pénzügyminiszter ur arról értesített, hogy Valló Vilmos bolibarlaugi lakosnak a Felpestes községben (Hunyad vármegye) lévő uj ültetésü gyümölcsösét 15 évi ideiglenes adómentességben részesítette, azért mert az uj gyümölcsös földadó tárgyát nem képezett parlagterületen létesittetett. Jelzi továbbá, hogy az uj gyümölcsösöknek adómentességben leendő részesítésére külön törvényhozási intézkedés felesleges, miután a fennálló törvények, amint az a fenti intézkedésből is látható, módot nyújtanak arra, hogy különös méltánylást érdemlő esetekben a gyümölcsösök létesítéséhez fűződő közgazdasági érdekek ideiglenes adómentesség engedélyezése által a pénzügyi tárca keretében is kellőképen támogat- tassanak. Erről az egyesületet értesítve, kívánatosnak tartom, hogy a pénzügyminiszter ur ezen elvi jelentőségű határozata az egyesület hivatalos lapjában is közöltessék azért, hogy az uj gyümölcsösök tulajdonosai a fennálló törvényekben biztosított ezen kedvezményről minél szélesebb körben tudomást szerezhessenek. A legrégibb illemszabályok. A legrégibb illemszabályokat egy középkori olasz költő . Fra Buonvicino da Riva irta. 1270 körül Írhatta. Mindenesetre érdekes lesz néhányat ezen illemszabályok közzül fölsorolni, meri talán ma, 1913-ban sem árt egy pár fiatal embernek, ha azokat elolvassa és megfogadja. Az első illemszabály arra figyelmeztet, hogy étkezés közben ne feledkezzünk meg a szegényekről, mert aki a szegénynek enni ad, azt Isten kellemes életben részesíti a menyországban. A második szabály — mondja Fra Buonvicino — a következő: Ha vizet öntesz kezedre, ügyesen önts, vigyázz, hogy be ne piszkisd magadat. Nyáron jó so- katt önts, télen a hidegben kevesebbet. — Harmadik szabály : Ha meghinak valahová ne szaladj rögtön az asztalhoz, még ha éhes is vagy. — Ötödik szabály: Az asztalnál légy udvarias, kedves és vidám, ne merülj el gondolataidba, ne ülj egymásra rakott térdekkel és ne támaszkodj könyöködre.— Hetedik szabály : Légy mérsékletes : ne egyél túlságos sokat, de nagyon keveset se. — Nyolcadik szabály: Ne siess az evéssel és ne tömd tele szádat. Mert a torkos aki teli szájjal eszik, nehezen fog a kérdésre választ adni. — Egy másik szabály: Ha egy férfi együtt étkezik nőkkel, köteles a nőnek is húst vágni, mert a nők természettől fogva szégyenlősek. Minél figyelmesebb valaki annál jobban tisztelik. — Egy másik szabály: Ebédnél ne tisztítsd fogaidat ujjaiddal. »mert — mondja Buonvicino — aki velem egy asztalnál eszik és ujját a szájába dugja, légyen az bár ebéd után, nem nyeri meg az én tetszésemet.« — Harmincötödik szabály : Ne nyald le piszkos ujjaidat, mert azok a szádba még piszkosabbak lesznek. Ugy-e bár, meg lehet ma is fogadni ezeket az illemszabályokat, dacára annak, hogy 550év előtt is érvényben voltak? Az álmatlanság oka. A p . . . i bakter nagy betegen kereste fel egyik aradi ismert orvosát. — Hát aztán mondja csak, öreg, tud-e éjjel aludni ? — kérdi a doktor. — Dehogy tudok, dehogy tudok, doktor ur! — Mindjárt gondoltam, hogy az álmatlanság a legfőbb baj magánál. Aztán nem tudja, mi oka az álmatlanságnak ? — Dehogy nem, instálom, bakter vagyok . . . V asárnap. Asszony-háború. Irta: Bodnár Gáspár. Nyelvesék és Darázsék hosszu-hosszu éveken keresztül békés szomszédok valónak. Hanem egyszer csak, tudja a kő, de ez a jó szomszédság — összement. De uramfia, ha tunátok miért? Igazán, szinte gondolkodóba esem, elmondjam-e? ügy történt a dolog, hogy napszálltakor Darázsék portájára egy ártatlan kis csirke tévedt be. ügy szepegett szegényke, a Darázsék ablaka alatt, mint az eltévedt árva, a kinek nincsen pártfogója. Hát jó Darázsné asszony felfogott az eltévedt csirkén s minekutánna fütől-fától kérdezte, hogy volta- képen ki lenne gazdája — bekebelezte a maga majorságába. Még Nyelvesné szomszédné asszonynak is eldicsekedett a szaporodással, a ki meg is nyugtatta. — Hogy hát még az árván is felfognak a jó lelkek, miért ne tehetnék ezt az árva csibével? De hát úgy szokott az történni! Az árvák is háládatlanok olykor. Háládatlan volt ez a csibe is. Megunta a jó gazd’aszonyát és átkacérkodott Nyelvesékhez. Nyelvesné asszony is szerfölött szívesen fogadta az árva csibét, s miután a szépen fejlődő csibének vonzalmáról határozottan meggyőződött: ő is jó té- teményt gyakorolt. Bekebelezte a saját majorságába. Darázsné hallgatott. De annál jobban forrott a vére ott benne — a szive mélyén. — Megállj, mondogatta úgy magában — majd túljárok én az eszeden. E perctől fogva Darázsné asszony nem tette többé a szomszéd asszonynak portájára a lábát; csak úgy a berenán kiáltottak keresztül egymásnak. — Tojt-e már? — Talán bizony szeretné, ha oda járna vendégségbe. — No no, majd meglássuk. Ezek az átkiabálások aztán persze napról-napra magasabb hangon történtek meg. * * * Mikor aztán Darázsné asszony bizonyos jelekből meggyőződött, hogy az ő kedves nevendék tyúkja bizonyos alkalmakra a szomszéd asszony óljába jár, a vihar egészen kitört. — A tyuktolvaj.! — A tojás tolvaj! — kiáltotta vissza Nyelvesné. Szó szó után kerekedett, mig végre per támadt belőle. A szolga biró ur Nyelvesnét is, meg Darázsnét is a faluházához »citáltatta,« És az nap, mikor a »tyuk« ügyben Nyelvesné is, meg Darázsné is megkapták a citációt... ott a falu végén, egy rozzant kis házikóban is rémületes meglepetés támadt. . . . Mert abban a kis házikóban egy öreg anyóka lakott. Az aggastyán garádicsait járta szegény, már^csak Istenének élt. Naponkint elment a templomba, aztán naponkint betért Nyelvesné, meg Da- rázsnéhoz is . . . egy egy kis időre. Ez volt szeren-
