Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-16 / 16. szám
TÉLI ESTÉK 7 Nagyvilág'. A háború. A második balkáni háború még mindig nem jutott odáig, hogy a harc kialakulására lehetne biztosan következtetni. A bolgárok ma is oly messze állanak Konstantinápoly- tól, a második háború kezdetén. Drinápoly sorsa sem változott. A szófiai jelentések dicsekszenek ugyan apróbb győzelemről, de ha ezek a győzelmek igazak is, a bolgárok állását kedvezőbbre nem vitték. Szkutarinál a montenegróiak sikerrel verték vissa a török csapatok kirohanásait, egy-két erődöt is elfoglaltak. De ’iszen ez sem viszi előre a szövetségesek sorsát. Szkutari nem maradna Montenegró birtoka. A legjelentősebb hir, hogy Oroszorzság amúgy félhivatalosan bejelenti békés irányváltozását. (De hányadikszor ?) És hogy az orosz cár válasza agg uralkodónknak Ferencz Józsefnek már kezében van. És a válasz nyomán majdnem minden (?) kérdésben egyetértés van a két hatalom közt. Csak jelentéktelen differenciák akadnak, melyek kiegyenli- litése nem lehetetlen. (?) A háború kockája fordul. A törökök Csataldzsánál, Gallipolinál és Janinánál győzelmet arattak. Konstantinápolyban diadalmámor van. De e mámorban is — nem a harc tovább folytatásáért ácsingóznak ott a török fővárosban, hanem — a béke megkötéséért. Tartunk tőle, hogy ezeket a nagy győzelmeket csakhamar csalódások váltják fel. A bolgárok híradásai kurták. És inkább hallgatnak. Pedig, ha ők győznek — nagyon hangosak. * — Szibériában óriási hóvihar dühöngöd. — Nápolyban erősebb földrengés volt. A lakosok az utcára menekültek, a környéken különösen nagy félelem fogta az embereket. Nagyobb kár nem történt. — Konstantinápolyban nagy tűz volt. A török részen 150 faház égett le. Hazatérő hasznos vándor madaraink. I Március elején érkezők: A barázda billegető. Ismeri a legkissebb falusi gyermek is. Elevené Ide-oda ugrál, sireg-forog, farkával billeget. Kicsi, fekete madár homloka pofája fehér, dolmánya hamvas, farkcsikja sötét szürke. A vizek lengjében, szélein ügyesen lépeget, farkával mindég úgy billen, hogy talpra áll. Kis bogarakkal, szúnyogokkal táplálkozik, gyakran a jószág derekára szökik, azt nem bántja, inkább megszabadítja egy- egy légytől. A csaláncsúcs (fekete stiglinc, cigánygébics) a növény, cserje tetejére szeret ülni, onnan lesi a bogarakat, melyeket röptében is el-el kapdos. A lan- kás, köves-bokros helyeket szereti. A mezei pacsirta a földművesnek legkedvesebb madara a szántó földön. Ez hangolja fel az ekeszarvát tartó munkás embert nótás kedvre. Nagyon hasznos éneklő madár, de kár volna bántani. A seregéig töméntelen csigát, cserebogarat pusztít amellett védelmezője a tűlevelű fáknak, hol az ormányos bogarakat pusztítja. Sok kukacot is felszed. Március közepén érkezők : Az eredeti fülesbagolg. Ok nélkül félnek tőle az emberek. Sok egeret pusztít. A dunka sirály a vizmenti gazdáknak hasznos madara. Gyakran sok itt marad belőle télire is. Az énekes rigó a mohás talajos a mohafoltokat kifordítja, hogy az azok alatt bujkáló rovarokhoz jusson. Azonkívül pusztítja a sáskát is. A nyilas ruca a vizibogárságot üldözi. A réti pipis falánk rovarevő madárka. Az ugarföldeken, réteken, legelőkön, vizek mentén legyekkel, szúnyogokkal, szöcskével és sáskával táplálkozik. A vörösbegy bogarakat, gilisztákat és csigákat szed fel. ___________ _______________________ A kandallónál. A két Pétör. — EREDETI REGÉNY. — Irta : Bodnár Gáspár. XVI. (15) A Rét család élete ezentúl csendesen, de nem minden szenvedés és megpróbáltatás nélkül folyik. A gazda elbetegesedett. Nem volt a régi, erőben levő férfiú. A kapott sebek beheggedtek, de nem gyógyulhattak be. Nem kellett neki már több föld. Nagyobb birtok. Jól esett lelkének, hogy azt a kicsit, a mije volt igen szép rendben találta. És úgy találta, úgy érezte, hogy most ez a kis földbirtok két Pétert is eltudna tartani, fel birona nevelni. Még két leányt is. Julis asszony csudás lélekjelenléttel igyekezett a család visszatért és újra felépült boldogságán őrködni. De sokszor ő maga is érezte, hogy valami titkos bu, valami megnevezhetlen félelem, sőt rettegés borul a tűzhelyre. Sokszor, minden ok nélkül a jövőbe szálló álmainak zsongásából szinte felrezzent. Megriadt: — Ha érte jő és elviszi... mindennek vége! sóhajtozott. És köny csordult a keze fejére. Olyan égő, olyan forró köny. Az élő Pétört féltette. Már életében siratta. Az elszálltat, az angyallá lett Pétört csak akkor siratta, mikor már — elröpült. Elszállott. Ez a Pétör meleg fészkében mosolyog, játszik. És már is siratja. Hogy érte jön. Nem a halál angyala. Erre nem is gondolt. Hanem — az anyja. Elvira. A ki méhé- ben hordozta. Szülte és elhagyta. Csak az vigasztalta, az az egyetlen egy, hogy a gazda is nagyon szereti, mint a maga gyermekét úgy szereti. De ez a vigasztalás is tőrré változott, mikor egyszer-egyszer akaratlanul is hallotta... hallva-hallotta, hogy Rét gazda is fel-felcsuklik. Aztán önfeledten maga magának beszéli: — Milyen szép fiú löltél Pétörkém! Derék, szép paraszti fiú. Aztán máskor meges igy sóhajtozott a gazda: — Ilyen lenne már a másik Pétör is. A ki angyal lőtt. Pedig ...ur is lőhetett volna. Angyallá kellőit lönnie. Hát te mi leszel élő, küldött Pétöröm ... S mikor ennek a gondnak szálait kapta-fonta Rét gazda, felugrott ülő helyéből. Mintha életének megtisztult egén újra valami kósza felleget látott volna. Csak nézett... nézett feléje, a jövendőnek elébe. S bus gonddal kérdezte: — Ki küldi? — Talán eljő érte? — Ezt is elviszi végre?
