Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-02 / 14. szám
4 TÉLI ESTÉK — Majd elhúzza az élet a hivatalnok ur nótáját is. Mondotta az asszony, most már azon a hangon, amin csak ő tud a gazdával beszélni. — El kell, hogy huzza. El fogja huzni. És mielőbb, hagyta helybe a gazda. Az ő nótáját az élet. Ez az élet. — Most ő huzza a leány nótáját. Majd elhúzzák az ő nótáját is. Ne busulj, apjok . . . — Az ő nótáját, mozgott az ajka a gazdának.. És pár perc múlva már — aludt. * Egy hét sem múlt. Következett a másik nóta. Azt a nótát pedig a hivatalnok ur portáján húzták. Dobszóval ... Az utolsó nótát. Neki húzták. A gazda nem örült. Nem volt kárörvendő. Csak eszébe jutott, hogy édes apja milyen találós mesét szokott volt nekik feladni, mikor a muzsika az ablak előtt szólt. — Mi különbség van a cigány, meg a végrehajtó közt? És ők felelték : — A cigány, vonó-huzó. A végrehajtó meg huzó-vonó. — Két nóta ez, púja! Két nóta. Bodnár Gáspár. Még most sem elég? A mostani háború rettenetes számadatokat tár a világ elé. Az elesettek és sebesültek száma aránylag jóval nagyobb, mint az orosz-japán háború vesztesége. Anyagiakban naponkint Bulgáriának egy és fél millió, Szerbiának 800.000, Montenegrónak 500.000 és törökországnak 2 milliónál is több kiadásba került a háború. Görögország kiadása még Montenegrónál is kevesebb, mert hadműveltei könnyebbek, az országgal való összeköttetései pedig flótája révén zavartalanok voltak. A vérveszteség adatai a következők: Török részről elesett 90-^95 ezer ember, a szövetségesek részéröl 90—100 ezer. Fogságba esett török részéről 65—70 ezer ember, a szövetségesek részéről pedig összesen 18.000 ember. Ezeknek túlnyomó része bolgár, a többi jórészt szerb és kisebb részben görög és montenegrói, És még most sem elég! Még mindig nem elég 7 Valóban az ember a legragadozóbb -- farkas. Mióta korcsolyáznak az emberek? Hogy mikor használták a legelső korcsolyákat, azt valószínűleg sohasem lehet majd megálapitani, de az kétségtelen, hogy már az őskorban korcsolyáztak az emberek. A cölöpépitmények maradványai között ugyanis találtak egészen primitiv korcsolyákat. Lócsontokból állították egybe ezeket a kezdetleges eszközöket, melynek az alakja azonban nagyjából megegyezik a ma használatos korcsolyák alakjával. Az már a dolog természetéből következik, hogy az északi népek mindenkor űzték ezt a mostanában annyira népszerű sportot. A kezdetleges korcsolyákat a hollandusok kezdették el tökélesiteni. Sok időnek kellett azonban elmúlnia és sok apró technikai javítást kellett kitalálni mig az amerikaiak rájöttek a ma is használatos Hali fax-korcsolyákra. A műkorcsolyázás szintén a hollandusoktól származik és Goethe is számtalanszor említi ennek a népnek körözési ügyességét. A művészi kifejlődés azonban már nem a hollandusoknál, hanem az angoloknál és Franciaország északi részének lakóinál ment végbe. Miradez már a XIX. században. történt. Németországban ennek a sportnak a fellendülését a 60-as évektől számíthatjuk, mikor Jackson Haynes, a hires amerikai korcsolyázó bemutatta művészetét a német közönség előtt. Közmondások-tára* Vessző nem töri csontját a gyermeknek. Régi-régi közmondás, de most és mindig igaz mondás. Vagy a hogyan a példaszó tartja: Aggszó, de — igaz szó. Hiába okoskodnak az ujmódi emberek, hogy barmot se’ vernek ma már, hát még az embert Mert bizony elfér a verés — a gyermek emberre is. Vagy a’ hogyan az én komám szokja mondani: — Költ, bizony köll — a vessző komám! De a vesssző 1 Értsük meg jól! És nem a bunkó, sem a dorong! De még a kéz sem. Mert az a szüle, a ki elfelejtkezik magáról és indulata hevében agyba-főbe veri gyermekét : no bizony nem érdemes a szüle szép nevére. A ki a gyermek fejét üli, fülét cibálja, vakon össze-vissza veri gyermekét, arról teszen tanúbizonyságot, hogy nincsenek otthon, az az más beszéddel, azt se tudja, hogy a józan ész mi fán terem. A gyermek rendszerint hajlik a jó szóra. De gonosz csont is lakik benne. Tapasztaljuk, hogy nagyon is számit arra, hogy »csak jó szót kap.« Még a koplaltatás sem fog ki rajta. Van már arra esze, hogy ’iszen az anyjának jó szive vagyon. Elmúlik a baj, még egj'szer annyit kap. Hanem a vesszőt azt respektálja. Az a kis viszketegség, az neki nagyon kellemetlen. Attól szabadulnia kíván. Az nagyon bevállt orvosság. Hát azért mondja a régi agg szó: »Vessző nem töri csontját a gyermeknek!« Hanem javítja, okosítja. Mit ér a verés, ha testében kárt szenved a gyermek. Lelkében akarjuk javítani és testét, csontját teszik sokan tönkre. A vessző után megsimogatja a gyermek magát, aztán ráemlékszik Hogy hát mégis csak ezt a simogatást ki kell ám kerülni Gazdák világfa. _A ___ A közös legelőről. I. Ezelőtt mindenütt voltak községi, úrbéres vagy közbirlokossági és egyéb módon szerzett nagyobb közös legelőterületek. Sajnos, sok helyen a pillanatnyi haszontól vezéreltetve, ezeket feltörték és felosztották. Azóta aztán szegényedik a falu, mert nincs jószágtartás, soványodik, kizsarolódik a föd. Nemcsak a legelőfeltörés és felosztás folytán éri a gazdákat károsodás, hanem különösen azért is, mert ahol megvan a legelő, abban se sok a köszönet. Hiszen a meglevő közös legelőket is elhanyagolják és olyanok, mintha teljesen gazdátlanok volnának. Nincs arra vigyázat, hogy a jó gyeplegelőre a legnagyobb eső után, mikor a legelő teljesen fel van ázva, ne hajtsák fel a marhát úgy, hogy az sarat dagaszt a legelőn és elpusztítja a gyepet s ezen nem nő fű többé, hanem gyom. A sertésekkel felturatják a gyepet s ha a legelőn a gyom és dudva, tüske, tövis, kökény s egyéb ártalmas hajtások és gazok szaporodnak el, nem irtják. Ezeken a helyeken a legelő annyira elvadul, hogy a marha egyáltalában semmi táplálékot nem talál rajta. Törvény irja elő s rendeli, hogy minden községben legelőréndtartást kell készíteni, de nagyon sok helyen még ma is papírra Írott betű marad, nem törődik azzal senki fia. Pedig a legelhanyagoltabb közlegelőn is rendet kell teremteni, csak akarni kell, annál is inkább, mert a községeket és közbirtokosságokat ebben a szándékukban a földmivelési minisztérium is támo
