Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)

1913-01-26 / 13. szám

TÉLI ESTÉK

7

csecsemők elcsöndesitésére mákonyi vagy pálinkát ne használjanak. A hatóságok eljárásuk eredményét julius hó 15-ig kötelesek bejelenteni.

— A bizalmatlanság áldozata. A sok jóakaratu figyelmeztetés és a legilletékesebb helyről jött megnyugtató kijelentések dacára sem látta be minden betevő, hogy pénze sokkal nagyobb biztonságban van a takarékbetétet kezelő hitelszövetkezeteknél, mint otthon. Az újságban olvassuk, hogy egy rákospalotai asszony, a háborús hírek hatása alatt, kivette 30.000 koronányi takarékbetétét a takarékpénztárból, ahol addig kezeltette, és — hogy biztosabb helyen legyen — betette a vendégszoba kályhájába. Véletlenül azonban éppen vendég érkezett s ennek kedvéért be- fűtöttek a vendégszoba kályhájába is. Természetesen a kályhába rejtett harmincezer korona hamuvá égett s a szegény károsult a maga kárán tanulta meg, hogyan kell a jövőre okosan gazdálkodnia.

— Megromlott a cukorrépa. Nagyszombatból Írják, hogy körülbelől 15.000 vaggon cukorrépa megromlása tartja izgalomban az egész vidék gazdakörét. A munkáshiány, a nedves ősz és rossz utak miatt nem lehet- tett a cukorgyárnak szállítani. A gyár a megfagyott és olvadó répát felhasználni nem tudja, igy átvételét megtagadta. Bíróság fog dönteni afölött, vájjon a 3 rnilló koronás kárt ki viselje.

— Nagy csalás és sikkasztás hírére ébredt fel az ország és fájdalom a külföld is, főleg az angol pénzvilág. Pallós Ignác nevű vasúti nagyvállalkozó, gyáros, részvényeket hamisított, azokat forgatta nemcsak itthon, de angol pénzembereknél is. Oly széleskörű, szinte hihetetlen szélhámosságokat követett el mikkel milliókra menő károkat okozott az államnak, a bankoknak és egyeseknek is. Pallós nemcsak szédületesen merész és rosszul elsült üzleteket kötött, de csalásait is tudatosan és társakkal üzletszerűen folytatta. Miközben oly fejedelmi lakást tartott és életet élt, ami évenkint 100 ezer koronánál is többet felemésztett. Végre is kipattantak a titkok és ma már Pallós Ignác és társai a fővárosi ügyészség börtönében ülnek.

— Halálos baleset. Sátoraljaújhelyről írják: Csurha György görbeszegi lakos egy szántalp ácsolása közben baltájával balkeze csuklóját elvágta és miután gyors segélyben nem részesülhetett, a nagy vérveszteség következtében egy óra alatt meghalt.

— Farkasok garázdálkodása. Máramaros- szigetről Írják: A Budfalva mellett lévő Tótosbánya, vagy másként Zserápának is nevezett aranybánya-telepen'az erős tél beállta folytán nagy falkákban járnak a farkasok. A vadállatok igen sokszor betörnek a telep házainak udvarára, honnan elragadják a háziállatokat és a házőrző kutyákat. A munkások a farkasok esetleges támadásától tartva csakis nagyobb csoportokban járnak munkába. Legutóbb a minap éjjel merészkedtek be a telepre a farkasok, amikor is Kimpián Dumitru udvarára hatoltak be, ahol 20 darab juhot és két juhászkutyát lakmároztak fel részint az udvaron, részint pedig a közeli erdőségben, a hová a zsákmányt elhurcolták.

— Megmérgesett család. Hódmezővásárhelyről Írják: Haldokolva hoztuk a vásárhely-csomorkányi határból egy héttagú családot a városi kórházba. Özvegy Rózsa Pálné kisbirtokosné és hat gyermeke betegedtek meg, mint az orvosok megállapították, mérgezésben. Özv. Rózsáné közösen gazdálkodott a tanyán rokonával Juhász Imrével. Patkányok irtására Juhász még decemberben mérget vásárolt és azt széthiutette abban az istálóban ahol Rózsáné sertése volt, mely a mérget fölfalta és ettől elhullott. Az igy elhullott állatot nem dobták el hanem földolgozták. A húsból azonban egyideig nem mertek enni. Juhász biztatta Rózsánét, hogy nem ártalmas, mert az pesti méreg volt és nem ment az állat vérébe. Rózsáné paprikást főzött szerdán a mérgezett húsból és mindnyájan jóllaktak belőle. Éjjel először a 3 éves kislány lett beteg, azután mind a heten megbetegedtek és délutánra súlyos görcsökben feküdtek. A kórházba szállították, hol hulla mérgezést konstatáltak náluk, mely a gyomorba jutva, rettenetes kínokat okozott. A hatóság a megmaradt húst elkobozta.

A kandallónál.

A két Fétör.

— EREDETI REGÉNY. —

Irta : Bodnár Gáspár.

XIII. (12)

Rét gazdát a rettenetesen pusztító, a vas-idegeket is megviselő munka — ott Amerikában, az idegen világban, egyszer csak levette lábairól. Ágynak dőlt.

A kórházba kellett mennie. Kellett, mert — vitték.

Hej, otthon még a gondolatától is irtózott, hogy más keresztény ember felebarátja a kórházba kerüljön. Hiszen, ha valakinek szomorú sorsát akarják otthon jól érzékenyen megmagyarázni, azt mondják elég hibásan, azt mondogatják nagy busán:

— A kórházba került...

— A kórházban halt meg.

— A kórházból temették el.

És ő most csakugyan a kórházba fekszik. Idegenek közt. Nyavalygó, jajgató, köhécselő betegek közt. Tanúja a szomorú haldoklásoknak. Hányszor ébred fel reggel, hogy a szomszéd ágyban már bevégezte életét egyik-másik beteg társa.

Ott a kórházban érezte csak igazán, mit jelent a hazából, a maga falujából, a maga tűzhelyéről feleségnek meleg, gondozó öléből kivándorolni — az idegenbe.

Álmatlan éjtszakáin be sokszor megjelent lelke előtt az a kis udvar, a hol az ő tűzhelye áll. Galambok tollászkodnak az ereszen. Az otthoni napsugár megaranyozza az ablakokat. A fecskék édes érthetően csicseregnek. Csevegnek-nevetnek egyet- egyet. És hordják az eleséget szakadatlanul fiókjaiknak. Mint egykor... nem is oly régen. Mikor erről beszélgettek. De hogy is, de mit is beszélgettek.

Az asszony meg ott ül a pitvarban. A verendán. Feketében van. Mert gyásza mély. És folytonos. Mikor ezeket igy sorra-rendre elgondolta: szinte felüvöltött, mint a vizsugár.

A testi fájdalmakat szó-panasz nélkül tűrte. Mikor zonban haza gondolt... a hazafájás érzése nyilait bele. Olyat üvöltött mint a sebzett ember, kinek szivét tőr érte. Még betegtársait is felverte.

Ott a kórházban érezte csak igazán, hogy hiányzik lelkének szivének fele. A felesége. Az ő hűséges, türelmes, szelíd Juliskája. Az a bánatos és mégis olyan biztató arc. Mikor fájdalmas mozdulataiban az ápolók kíméletlen kezei testéhez értek... forró könnycseppek hullottak szemeiből. Némán szótlanul. És ha aztán elszendergett: úgy érezte álmában, mintha az ő feleségének hűvös, puha kis kezei simogatták volna végig égő homlokát. És üdítő gyümölcslével itatta volna őt szomjúságában. És ha felébredt a szomorú valóra, hogy ’iszen ez mind csak álom volt... akkor még jobban, akkor még vágyóbban gondolt azokra a jótékony kis kezekre. A munkától megkeményedett mégis bársony szelíd kezekre. Szinte odanyujtotta neki fájó fejét, hogy cirógassa. Mint egykor... mikor még boldog volt. És kereste azt a két harmatos, szelíd szemet, a szemek-