Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-01-26 / 13. szám
8 TÉLI ESTÉK nek édes igaz nézését, a mely reá mindig olyan jóságosán, olyan irgalmasan tekintett. Hiába kereste! Azokat a szemeket, azokat a jóságos tekinteteket nem találta. Aztán kereste a falut, a melytől elbúcsúzott. Mintha hallotta volna a harangszót. A búcsúztatót. A hívót. Mikéntha a templomból zsongott volna felé a falubeliek éneke. Máskor, mintha az orgona hangjai szóltak volna fülébe. Mind azt búgva, mind azt hajtva: — Haza... vissza, haza! — Haza... haza! Oh a haza! Oh az otthon! Oh az a nagy, az a sokáig talán bujdosó érzés... A hazafájás. A honfájdalom. Ez a betegség, ez az égő, gyötrő betegség kínozta most már őt. Egyszerre. Ne mondjátok, hogy a hazafájás, a honvágy — mese-beszéd. Higyjetek valóságában. Ne csaljon meg titeket, hogy talán nem lepi meg egyszerre, nem üti meg villámszerűén a lelket. Bár gyakran úgy érkezik mint a derült égből lecsapó istennyila. De sokszor késik, bujdosik, mint a titkos betegség. Lappang, mint a tolvaj, ki akkor tör az emberre, mikor nem is sejti. Ne mondjátok igen, hogy a hazafájást, a honvágyat a költők, a poéták, az irók találták ki. Valóságban — nincs! Van! Igazán van! Nem mese, nem költészet, nem a fantazia betegsége az. Valóság: A lélek nagy, mélységes, lázas bubánata. Legyőzhetlen, égő vágyódása. Rettenetesebb az éhségnél. Az ölő szomjúságnál is. Ez a betegség gyötörte most Rét gazdát is. Az orvos ezt is, azt is mondja. Vállait húzogatja. Jobbra- balra. Csak a nevét nem mondja. Talán nem is tudja... Hogy is tudná, ha nem mondja. Rét gazda vas-ember volt. Makacs. És kemény. Lehet, hogy eladdig is érezte lelkében ezt a lappangó betegséget. Ámde elfojtotta. Szégyelte volna lágyságát. Röstellette, hogy oly könnyen levehették lábáról. Hogy oly hebehurgyán tehette reá a meg- ejtés bilincseit. És főleg... hogy azt a friss sirt oly könnyen ott hagyta. Ott hagyhatta... És a falu... a falu! Az emberek! A világ! A falu azt fogja mondani, hogy azok a gonosz névtelen levelek hozták haza. A pletyka! Hazahívta a gonosz hir... A gyanú, a mely öl. Most azonban már összetört az ő makacssága. Mostan már tisztában volt önmagával. Minden szál, a mi még ide kötötte — elszakadt. Mintha a lelke egy éjszaka kiszabadult volna ... valami kínzó, valami kegyetlen kötelékből. Mostan már csak egyetlen akarássá sürösödött minden gondolata, minden érzése. Egész akarata. — Vissza, vissza!... Vissza — haza! A kis feleségem meleg kebelére. A fiam sírjához. Az Istentől hozzánk küldött gyermekhez. Vissza! A falumba. A házamba. A mezőre. A templomba. A temetőbe. Csak vissza — vissza!___________________________ Mi « nő7S? — Mondd csak, hogy mi a neve Károly menyasszonyának ? — 20 ezer forintos, a másik nevét elfelejtettem. Bölcs elvtárs. Elegáns, pompás ruhában jött le a fővárosból cucialis- kodni a népvezér ur. Meg is traktálták amúgy magyarosan. Egyszer épen kézfogóba volt hivatalos, a hol aztán úgy beszedett az italból, hogy midőn egyik elvtársa vezetése mellett hazafelé indul, káprázó szemeivel sem eget, sem földet nem látott. Csak ott ténfergett az utca sarában, midőn egyszerre csak kiszalad talpa alul a föld, s az elvtárs mellől bele zuhan a hig pocsétába, hol kézzel-lábbal hado- názni kezd. — Az Isten szent szerelmére, elvtárs ur tönkre teszi a drága ruháját, ha úgy csapdos abban a latyakban! — figyelmezteté elvtársa. — Hagyja el elvtárs — felelt a részeg ember, nagyot lódítva lábával a hig folyadékon. — ügy szép az élet, ha tarka ! Magától halt meg. Keservesen sirt az utcán egy kis leány. — Miért sírsz gyermekem ‘? kérdé egy arra menó. — Apám meghalt, feleié. — Szegény gyermek! Mi baja volt1? — Nem tudom. — Melyik orvos gyógyította ? — Nem volt orvossá, magától halt meg — lón a válasz. A szerkesztő telefonja. Fúrta. R. K. Olvasó-kör. A megyét is meg kell irnl, mert hiába van posta, a lapot visszavetik: hol? Megye?, e ráirt kérdésekkel. A számokat elküldöttük újra. Esztergom- bajna. Nyomatott cimszallaguk van. Innen minden pénteken pontosan indul. Ott kell lenni akadálynak. Sokszor, csaknem az unalomig irtuk, hirdettük azt, a mit önök kérdeznek. A számokat bár nagy áldozattal újra postára tettük. Még pedig tanuk jelenlétében. — íródtak. Szinte viharzik Írásában az élet. De még nem forrott ki. hogy bemutathassuk. — Falust. A törtetők vágy drámáját nézni nyugodtan, nem utolsó tanulmány. Minden delelönek jön az alkonya — Olvasó-köri tag. Nem kell komolyan venni. Felfröcs- csen, mint a szódavizes üveg. Mimimális jólétet talán igy érti meg — viszonylagos jólét. A maga körében való jólét. Leikéhez, kezéhez, munkájához mindenkinek joga van. — Bp. Köszönöm értesítésedet. Levelet kaptam a szerkesztőtől ez ügyben. Mihelyt csak egy csepp időm lesz reá, leirom és a kéziratot küldöm. A fejetpij^n már készen van. Üdvözlet!
