Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-12-22 / 8-9. szám
12 TÉLI ESTÉK Sjző. Nos hát Mici kisasszony . . . M. De nem! . . . nem azért mondtam meg a nevem, hogy maga úgy mondja Mici kisasszony, hanem azért, hogy egész röviden Micinek mondjon . . . ki nem állhatom a modorosságot . . . inkább . . . Sjző. (nevetve.) Nekem azonban nem volna szabad... M. (enyelegve.J No mondja, a hogy akarja, csak mondja meg nekem, amit kérdeztem, Sjző. Mit kell, hogy megmondjak ? M. Hát azt, hogy a vastag ügyel a vármegyére ? Sjző. Hát tulajdonképen én igazán nem tudom magának megmagyarázni... nem ügyel az semmire... őszintén szólva ... vagy a bűnösöket nyomozza... és segíti az igazságszolgáltatást . . . M. Ah! igen? . . . (utálattal nézi az ügyészt) ő az ugy-e, aki elitélteti a szegény embereket, a csúnya ember! ... (a segédjegyző nevet, a plébános nyugtalanul sandít oldalt, Micire). Sjző. Hát Mici kisasszony azt akarná, hogy senkit se Ítéljenek el? M. Azt. Úgy gondolom, hogy azt nem kellene tenni. Sjző. Hát akkor magát ki védelmezné? M, Megvédeném én magam egyedül is . . . Sjző. Igen ám, de nem tudná, mert vannak rossz emberek, kik ellopnák magát, ha nem félnének attól a vastag úrtól! M. (ártatlanul). Nekem nincs semmim . . . Sjző. Megölnék . . . M. Miért, mert nem vagyok jó lopásra ? Sjző. Nemcsak lopásból ölnek, hanem gyűlöletből és bosszúból is. M. Rajtam nincs mit megbosszulni. Én nem tettem soha senkinek semmi rosszat. Sjző. Soha? M. (meggyőződéssel.) Soha. de soha... igaz. hogy Csontos Dömötör bíró uram szentenciái. — Olvasom, hogy szörnyűségesen háborúskodnak odafenn — Pöstön — az uj- esztendei jókívánságok ellenében. Persze-persze utána a jó vidék is — mián hát a vizek felülről folynak — váltogatják az újévi szerencse kivánatokat. Időknek jele. Az embö- rök nem hisznök egymásnak. Még a bódogság kívánásában sem hisznek. Erre a nem hi- vésre meg az ujságlapok tanították, vezették az emböröket. Miér’ mer’ azért, hogy mai napság az ujságlapok többet házudnak egy napon átal, mint ennek előtte egy egész esztendőn keresztül la. Ennek előtte aszmondi az újságolvasó embőr:-4- Igaz, mer miér’ — az újságba van Írva. Ma már aszmondi: — Nem lőhet az igaz; mián az újság Írja. Ennyire vitték a hitelképességét az újságolvasásnak, mög a bolondul bolondi — hirgergetésnek. Az ujságlapok tanították meg az emböröket, hogy ne higyjenek. ’Iszen az öreg szó eddig is úgy tanácsolta : — Kötve higyj ! Ma már kötve se lőhet hinni. A má’ bizonyos. Azér’ nem kő se a bódogság, se a szerencse kívánás. Lösz e még másképpön is. néha unalmas vagyok, de bizonyos, hogy rossz nem vagyok sem az állatokkal, sem az emberekkel szemben . . . Maga rossz azokhoz? . . . Sjző. Nem, nem gondolnám. M. (mindig a ügyészt nézve.) Miért hívta meg hát papa azt a szörnyet? Sjző. Úgy látszik, hogy magának csakugyan nem tetszik az a szegény ember. M. Szegény ember ? aki úgy eszik ? Sjző. Sokat eszik, mert nagy és vastag. M. Vastag, mert sokat eszik ... fuj! milyen rossz nézni, hogy eszik! . . . (vizsgálja a vendégeket) lássa, az ezredes nem eszik olyan utálatosan. Sjző. (Törzsök urat nézve, ki csakugyan két pofára, isszonyuan kinyitva száját.) Valóban csúnyán eszik, nem csodálkoznám, ha beteg lenne! M. Miért? Sjző. Mert ha az ember sokat eszik, könnyen beteg lehet utána. Ezt még sohasem mondták magának Mici kisasszony, hogy megakadályozzák, hogy sokat egyék ? M. Nem, soha. De nincs is rá szükség, mert én nem vagyok torkos. (Felállnak az asztaltól.) Sjző. Megengedi, hogy karon fogjam? M. Nem. Az nagyon asszonyos volna s gúnyolódnának velem. Inkább a kezemet (megfogja kezét) Jé! a kávét az erkélyen szervírozzák, na ez igazán nagyszerű! Sjző. Hát miért örül annak olyan nagyon? M. Mert most leszökhetem a lépcsőn a kertbe játszani ... és talán el fognak rólam feledkezni .. . későn fogok lefeküdni . . . Sjző. Hát szeret maga későn lefeküdni? Mici. Oh nagyon ... én nem vagyok álmos soha! . . Ágyő Uram. (Eloson a terászról és eltűnik a homályban) P. (segédjegyzőhöz.) Nem tudja jegyző ur, hogy hol van a kis Mici? A nevelőnő keresi s nekem úgy tetszik, mintha önnel láttam volna. Sjző. (ki körülbelül látja a homályban, hogy Mici lent szaladgál.) Azt hiszem, hogy a kastélyba ment. M. (Egy nagy bernáthegyi kutyával hentereg a fűben.) Igen, öreg Tok, mi most kedvünkre mulatunk ... de mégis vigyázzunk, hogy nagyon ne henteregjünk, mert, lásd, ez az én rózsaszín ruhám ... s te hamar rendbe hoznád nagy pracliddal! (megcirógatja.) Igen, öreg Tok, te szép vagy . . . szebb, mint a Hatóságok, még az ezredesnél is szebb és különösen annál az embernél, aki . . . (hirtelen föláll és fürkészve vizsgálja, ki az előcsarnok lépcsőjén jön lefele.) Oh, itt van ni! már keres a kisasszony ... de nem ... a Tisztelendő ur . . . az sem. (meghökkenve) Juj, az a vastag, aki ... no most, mit fog velünk csinálni ? el fog Ítélni . . . meg fog büntetni . . . (Kutyája mögé rejtőzik el.) Törzsök ur. Kis leányom, nem tenne nekem egy kis szívességet? M. . . . (Hallgat.) T. ur. Maga nagyon kedves volna, ha nekem mutatna . . . bizonyos . . . bizonyos helyet . . . M. Miért?
