Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1912-11-10 / 2. szám

TÉLI ESTÉK 7 A háború. Mikor e sorokat irom a bolgárok csudás győ­zelme röpül a világ minden részébe. Egyik fővárosi újság igy ir öregbetüs vezércikkében. — A sötét végzet már ott ólálkodik a (török) fényes porta előtt. Szinte hihetetlen! A török had minden ütközetben vereséget szenvedett. Egyik pozí­cióját a másik után adta fel és vad futásban mene­kült vissza — Konstantinnápoly felé. A diadalittas bolgár hadsereg folyton nyomában van. Folyton tizedeli a török hadat és rohamlépésekkel siet a törökbirodalom fővárosa — Konstantinnápoly felé. A szövetséges Balkán-hadak Macedóniából, Albániá­ból, a szandzsákból, mindenünnen kiverik a törökö­ket. Drinápoly még áll, de el van vágva minden segítségtől. A görög hadak útban Szaloniki felé. A négy balkán fejedelem indulhat Konstantinápolyba békét kötni. * Negyvennyolc óra sem telik, a hírek már igy szólanak a háborúról. — Török győzelmek. A bolgár hirek hallgat­nak. Baj lehet. Annál beszédesebbek a konstantin- nápolyi távírók. A keleti harctéren megfordult a szerencse kockája. A bolgár hadsereg, mely győzel­mével bámulatba ejtette a világot, igen válságos helyzetbe került. Ha ez igaz, akkor ez egyértelmű Bolgárország katasztrófájával, pusztulásával. * Következő huszonnégy óra múlva: — Törökország sorsa meg van pecsételve. A kocka úgy látszik eldőlt. Ha nem csal minden, elér­kezett Törökország vége. A török hirek hiába próbál­ták a múlt napokban félrevezetni a világot győzel­mük hangos kürtöléseivel. A tények immár rácáfoltak. A török hadsereg teljes vereséget szenvedett. A törökök feladták az összes jelentősebb fő­hadiszállásukat. És szinte könyörögve kérik a nagy hatalmakat, hogy vessék magukat közbe a békéért. Ellenfeleitől pedig fegyverszünetet könyörög. így van a háború sorsa, mikor e sorokat Írjuk. Mi leszen a következő 24—48 óra alatt — tessék csak elgondolni. Már is jön kerülő utón a hir: Drinápoly elesett. * A háború iszonyatosságáról és kegyetlenségéről szörnyű képeket Írnak az újságok. Pedig csak úgy átlagozzák a jelentések a számokat. Például 4 ezer halottról, 25 ezer sebesültről beszélnek. 10 ezer elesettről is Írnak csak egy véres ütközet után. A török hadifoglyok százával menekülnek hoz­zánk, magyar földre. Ezek a balkáni háború befeje­zéséig itt maradnak és a mi vendégeink lesznek. Menekültek a szerb, bolgár és montenegrói ke­gyetlen üldözés elől. Borzalmas dolgokat beszél­nek. A foglyokkal és legyőzött községekkel a győztes bandák rettenetes kegyetlenséggel bánnak. Krónikás. Mindenkit szőrit. Csizmát akart vásárolni a falusi atyafi a szerdai vá­sáron és annak rendje és módja szerint felpróbálja. A mes­ter ugyancsak dicséri remekét, de a vevő a fejét csóválja és nagy komolysággal mondja, hogy nem jó, mert kegyet­lenül szőrit. — Barátom! — szól rá a mester — most olyan vilá­got élünk, hogy mindenkit szőrit a csizmája, a szorítás miatt tehát nyugodtan megveheti. A kandallónál. A két Fétör. — EREDETI REGÉNY. — Irta : Bodnár Gáspár. II. (2) A Rét-családot egy kis szerencse érte. Örök­séghez jutott. Az asszonynak apja költözött a más világra, ott a Tiszamentén. Onnan fújt — a sze­rencse szele. Az az, nem jól mondom. Rét, az erdőkerülő nem tekintette — szerencsének. Többet várt. Sok gyermeke van az elhunyt öregnek. Már mint az apósának. Nagy örökség is elaprózódik! hát még a kisebb. A sok gyermekű apának olyanná lesz a birtoka, mint egy feldarabolt tehén. Mindegyiküké ez a tehén. Ha azonban egyszer feldarabolják, meg­kapja kiki a maga részét. De tehene egynek sem lesz a testvérek közül. Élő, egész tehene. — Baj az, mikor és a hol sok a gyermek, mondogatta Rét. Mert sok a testvér... Kicsinyek lesznek még a részek is. Ez a sivár gondolat, ez az önző kapzsiság, és a vagyon után való ácsingózásnak ördöge nem most egyszerre, pillanat alatt szállotta — kapta meg Rétnek lelkét. Az erdőben, a pásztortüzek lobogá- sánál, szalonnasütés alkalmatosságánál sokszor-töb- ször beszélgettek már erről az emberek. Beleker- | gették, vitték a jövő gondolatába a Rét eszét, meg szivét is. Belehajtották leikébe is a teksztust: — Egy örökös boldogul. Sok örökös — kol­dusok. Cifra — koldusok. Egy gyermek az utód, egy gyermek az áldás. Sok gyermek — szerencsét­lenség. Az asszony is hallotta egyszer-egyszer ezt a beszédet. Szörnyű módra meg is ütötte a lelkét. Mint kicsattant, életerős virágot a fagy, úgy meg­ütötte ez a beszéd az ő lelkét. Nem szólott; hallga­tott, De életére rá ereszkedett valami titkos bu. . — Az én szegény apám semmit sem örökölt, mondotta magában. De csak magában. És mégis megsegítette a jó Isten, a ki sok gyermekkel aján­dékozta meg. És egyformán szerette valamennyit. Verejtékezett, dolgozott és szerzett is. Az én uram elég tisztességes örökséghez jut. Még sem elégedett. Még sem akar több gyermeket. Nem Isten ajándé­kainak tartja, hanem fél tőlük, mint valami sors­csapástól. így bugott-busongott az asszony, mikor egye­dül volt, mint a magányba rejtőzött madár, a mely madárnak fájdalmát, sebét még társai sem veszik észre. A Juliska fájdalmáról-siralmáról sem tudott ezen a földön senki sem. Csak ott fenn, a magas­ban ... a jó Isten látta... Még a francia kisasszony­nak sem szólott. Pedig az a leány már észre vette, hogy az asszonynak szemeiben többször könny re­zeg. Hányszor találta kisirt szemekkel. Ám, a leány abban a hitben volt, hogy Juliskát a bucsuzás, az eltávozás érzése háborgatja. Hiszen a bucsuzás min­dig fájó, mindig nehéz. Mondotta, kérdezte is a még hátra levő estéken:

Next

/
Thumbnails
Contents