Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)
1911-02-26 / 18. szám
2 TÉLI ESTÉK Mi nem a nők jogait féltjük, mikor politizálnak. Féltjük szépségüket. Kedves vonásaikat- Házi egyéniségük csudás kedvességeit. Vigasztaló mosolyukat. Szelidségüket. Üdeségüket. Miér’, mer azér, hogy a politika csúnya mesterség. Gondot hajt a férfi homlokán is. Veszedelemnek teszi ki jellemét, hivatalát, sokszor szörnnyé változtatja. A politika szeny- nyes mesterség. Csúfít. Vénit . . . Epét csinál. No hát ... ki csúszott a szánkon. Már pedig, akit minduntalan elönt az epe, annak arcára zöld platinát von, mint valami régi, elkopott szoborra. •A* ">f 'íf Asszonyom! Asszonyaim! Van önöknek joguk, parlamentjük, országgyűlésük. De még milyen hatalmas. Otthon! Olyan terük, olyan házi politikai terük, ahol a férfi gyámoltalan. Tesz-vesz. Tipeg- topog. Mig önök, Istentől kapott hivatásuk csudásságával biztosan, helyesen, áldásosán kormányozhatnak. Nem csak a főző kanállal. Szivükkel, szellemükkel, jóságukkal, áldott kezeikkel. Azt és ott, abban a kis világban, melyet meghódíthatnak. Csak akarni kell. A nagy birodalomban, a politikai világ csúnya mesterségei, fondorlatai, csalfaságai közt elvesznek. Az önök birodalma a család. Egyenként és összevéve. Önök tudnak itt tiszta örömöket, rózsákat fakasztani a szúró tövisek közt. Önök hódítók lehetnek. Meghódíthatják nemcsak a férfit, de a férfiban a politikust is. Miért ne hódíthatnák meg az egész országgyűlést. Sőt az egész Magyarországot is. A doktor ur üzenete. Tanyáról való ember ment be a szentesi patikába, receptet csináltatni. Mikor megkapja az orvosságot, visszafordul: — Igazis! Üzent valamit magának a tekintetes doktor ur. — Ugyan mit ? — Azon gondolkozom, kérem szépen alázatossággal, de hát nem jut eszembe. — Gondolkozzék csak, atyafi, hátha eszébe jut. A magyar eképen is cselekszik. Látszik, hogy töri a fejét és szedegeti sorba az emlékeit, de végtére is kifakadt: — Nem emlékszem, no! A patikus busul egy kicsit, már csak az örök emberi kíváncsiság okából is, aztán szélnek ereszti a magyart. Másnap megint megáll a tanyai ember kocsija a patika előtt: — Ehun vagyok-e — szól jókedvvel a magyar — begyültem, mert eszembe jutott, hogy mit üzent tegnap a doktor ur. — Na mit? — kérdi kíváncsian a gyógyszerész. — Azt kérem, hogy — tiszteli. B B HITÉLET. BE A modern vallás. (B. G.) Minden uj dolgot, amit a mostani emberöltő alkot, amibe gondolatát, érzését, mintegy leheletét belevitte: modernek, újkorinak szokták nevezni. Ez a mi korunk mutogatja, fitogtatja modernségét. Mint a kurtaszoknyás kis leány, mikor először veszi fel a hosszú ruhát. Csak egy a bökkenő. Hogy mentül többet dicsekszik, mutogat, kiabál. kényeskedik ez a modern kor: annál bizonyosabbá leszen, hogy a modernség nem azonos a jósággal. A megbízhatósággal. A tartalmassággal. A valódisággal. Sőt mi több: van szerencsénk tapasztalni, hogy soha e világon több hamisság, csalaflntosság, hazugság, ferdítés, hamisítás nem volt e világon, mint a mi modern korunkban. A modern kornak például egyik jellemző sajátsága, sőt törekvése, hogy mindent meg akar modernizálni. A többek közt: a vallást, az egyházat is. Ott is haladni akar. Persze Ínyének, céljainak megfelelő újításokkal. Rombolásokkal és csavarásokkal. A nyár folyam alatt például Berlinben, tehát a protestantizmus fészkében kongresszusra, nagy gyűlésre jöttek össze. Mindenfajta vallásu ember megfért ott. t Az újságok áradozó himnusokat zengettek a a kongresszus elé. Iszen nekik kedves, értékes minden olyan mozgalom, mely megingatni látszik az ősi hitet, az örök igazságokat. Nos, a nagy különös, a »vallásos haladást kongresszusa lezajlott. A nagy beszédek elpukkantak. És el is enyésztek. Nyomukban még a falevelek sem változnak meg. A kongresszus maga kénytelen volt elismerni, hogy az ember, ebben a modern uj korban is ember. És bár mi lényegbe vágó dologra illetőleg ma sem más, mint volt száz, ötszáz vagy éppen ezer év előtt. És megbizonyosulhattak az egész világ magatartásából, hogy a modern korból nem csak nem vesznek ki az ősi, az őrök, a századoktól megszentelt igazságok, — meglepetve láthatták, hogy igenis ma lényegében az átlag emberi társadalom vallásosabb, mint volt pl. csak a XIX. század végén. Az a modern áramlat tehát, a mi megindult a vallások modernné tevése érdekében mit sem művelhet. Mit sem tehet. Mert az igaz vallásban rejlő örök igazságok állandó sarkcsillagként ragyognak a XX században is. És ragyogni fog, a világ végéig. Ők az újítók, a modernizálok eltűnnek a föld színéről. Modern, üres, tartalmatlan elveik, újítások a többi kísérletek sorsára jutnak. Reggeltől estig való életük lesz. Akár a viz felett játszadó kérészeknek. Az igaz vallás pedig úgy fog az emberiségnek minden időben életet, vigaszt, felfrissülést, megnyugvást adni, mint a nagy természet tavasza. Az a tavasz, mely mindig egyforma, ugyanaz, de mindig friss, mindig életet adó és ifjú.
