Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)
1911-02-26 / 18. szám
TELI ESTÉK 3 Ea vasárnap, ma r&a cffa bs A pletyka vénit... Nem! Talán mégis nem kellene ezl a valóságot ilyen kendőzetlenül ide firkantani. De hát... Mikor egyszer — igazság. Való igazság. Még annál a másik igazságnál is valóságosabb igazság, hogy az idő — vénit. Az idő csak a maga idejében vénit. Addig, mig az ő ideje el nem jön... addig békét hagy. Nyugodtan van. Az ám, ki ne tudná, hogy az ember, de különösen a nő — idő előtt is megvénül. Vénit a betegség. Vénit a bánat. Vénit a szegénység. Egyszerre megőszithet a megrázó, tragikus szerencsétlenség. Halálfélelem. De legjobban, legbiztosabban vénit — a pletyka. Ne is tessenek mosolyogni ezen. És ne tessenek azt mondani, hogy ... mi mindent ráfognak már erre az — ártatlan pletykára. Ártatlan? Nem is hiszik, milyen bosszúálló. Es mi minden elemet, anyagot foglal magában. A pletyka betegség. A pletyka félelem, mely mihelyt kicsúszott a szánkon — félelemmel, aggodalommal .tölt el, hogy megfognak. Ránk akadnak. A pletyka tragikus, megrázó szerencsétlenségeket idézhet elő. De hányat és milyen megdöbbentőt. A pletyka nagy szomorúságokat okoz. Itt is, olt is. A pletyka szegénységbe is hajthat. Még hivatalát is elvesztheti miatta egy- egy család. Hát ártatlan az ilyen jószág? Ki mondja azt? >4- * * Ám, maradjunk csak annál az igazságnál, hogy a pletyka vénit. Ismételve mondom, ne tessenek nevetni, még mosolyogni se’, mert ez igen komoly dolog. A lélekbúvárok, az arcismerők (fizonomisták és psichologusok) tökéletesen bebizonyították, ügy, hogy még a laikusok, a legegyszerűbb elmék is — meggyőződhetnek róla. Vizsgáljuk meg tehát a pletykázó nőt. — Nézzéték az asszonyt, most e pillanatban »be ad« valamit. Visszamond! Suttog. Hangosan felkiált, hogy reá kell szólani. Csitt! Csitt. Csendesen. A falnak is füle van. — Nézzéték, e művelete közben ráncokba szedi homlokát. Fontoskodik. Vitatkozva gyötrődik. Gyötrődve — éldel. Ajkai reszketnek. Szatirikus mélyedések képződnek arcán. Ajkán. A káröröm vésője dolgozik rajta. Olykor reszket, összerezzen. Homlokán gyöngyözik a verejték. Szeme tágul, orra fin- torodik. No kérem a’ssan. Hát mi ez: ha nem a legtökéletesebb gyakorlati tanfolyam a csunyolásből És ha naponkint és mentői többször pletyká- zik az a nő, annak többször ismétlődnek a homlokráncok, arcbarázdák, gúnyos vonások. A gyakorlat pedig mester. De még milyen nagy mester. Azok a ráncok, mélyedések az arcon odafotografálódnak. Eltorzítva. Platinával bevonva Az egykor szép, üde asszony olyan lesz, mint a régi szobor, melyet az idő rozsdával vont be, hogy a szobor arcát alig lehet felismerni. Az asszony pletyka kioltja a szemek fényét, lesurolja az arc szépségét. Eredeti vonásait. Azért ha nem is mindig, de sokszor igaza van annak a lélekbúvárnak (psichologusnak) a ki, mikor meglát egy-egy korán, időnek előtte megvénült asszonyt, nyomban konstatálja, azaz kimondja az ítéletet.. . — Ez rengeteget pletykált. Ezt az asszonyt — a pletyka vénitette meg. Lehet, hogy nincs igaza. De sokszor, nagyon sokszor igaza van. * * # Lehet, hogy a népszerűségemet tettem kockára, mikor ezeket igy rá, kendőzetlenül — lefirkantottam. Ez az oka, hogy most nem irom alá igazi nevemet. Félek, hogy kikapok. Nem baj. De igen a’mondó is vagyok, hogy a pletyka a férfit még jobban véniti, mint az asszonyt. Spektator. A hercegprímás inasa. Vaszari Kolos ritkaszép életpályájának évtizedeken át igénytelen, de hűséges kisérője volt: Gyuri, az inasa. Talán még Vaszari tanárkodása idején került szolgálatába, s mint igazgató, főapátot és hercegprímást is odaadással szolgába, gondozta ez az egyszerű, de élénken természetes eszü ember, a kinek nem egy mondása: jellemző anekdota. Régi, hűséges, kedvelt ember volt, urával együtt öregedett, s az ő szolgálatában is halt el néhány év előtt. A Gyuri! Sokan ismerték és sokan kacagtak eredeti mondásain, melyek közül kettőt itt feljegyzünk. Röviddel Vaszari hercegprímássá történt kinevezése után történi, hogy az uj egyházfejedelem társadalmi és politikai életünk előkelőségeinél látogatásokat tett, s ez időben néhány főúri estére lett hivatalos. Az elsőre elmeuve, diszhuszárját magával vitte, mig Gyuri, a ki már öreg volt, s különben is mindig amolyan benfeutes komornyik szerepet játszott, othon maradt. Vaszary már akkor is, mint különben egész életében, igen rendszeres életmódot folytatott, koránfekvő ember volt. Gyuri vár, vár. Eltelik kilenc, tiz óra, tizenegy, s a hercegprímás csak nem jön haza. Gyuri nem fekszik le s mind izgatottabb lesz. Féltizenkettő .. . tizenkettő. Végre: éjfél után megérkezik Vaszary Kolos. Gyuri hosszan, szemrehányóan reá néz, s csak ennyit mond: — Na maga ugyan jól kezdi! Valamivel később a hercegprímás Rómába készült, hogy megköszönje a pápának bíborossá kineveztetését. Főuraink egyike ez időben tisztelgő-látogatásra ment a hercegprímáshoz. Néhány percig várakozni kellett. — Hallom, — kérdi ezalatt Gyuritól, — hogy ő eminenciája Rómába készül. — Igen, oda utazunk, — feleli Gyuri. — S meddig marad ott a kegyelmes herceg ? — Hogy meddig maradunk : még nem tudjuk. A milyen szerencsénk van, még meglehet, hogy mindjárt ott tartanak minket — pápának. Tromf! Icig kíváncsian néz-néz egy a vidéken bányát kutató angolt, hogy mily komolyan és türelemmel horgászik. És semmit se’ fog. Végre is Icig veszti el türelmét és igy szólal meg : — Ugyan uram, van-e ostobább dolog, mint horgászni. Nagy ilegmával, fejét fel sem emelve feleli az angol: — Van 1 — Micsuda az'? — Nézni, Lámulni.
