Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)
1911-01-29 / 14. szám
TÉLI ESTÉK 3 ■ ■ vasárnap, a a H ■ EB Az újság olvasásról. Ki az a halandó ma. aki újságot nem olvas. Ritka madár. Akár a fehér holló. De még ritkább az az ember, aki jól megfigyeli : — Hogyan és miképpen olvassák az újságot a mai újságolvasók. Pedig mondhatom, a legérdekesebb életképekhez tartozik. — No hát rajzoljunk egy néhány ilyen érdekes képet. * * * Az újságban mindenki ahhoz kap, azt ragadja üstökön, a mi legjobban érdekli. A hirszeretők, a hir harangozok, a pletykás természetűek mohón keresik tekintetükkel — a friss híreket. Üres nekik az az újság, amelyben esetleg nincs valami pikáns, megrázó hir. Ha mindjárt — ujságbéli hízott kacsa is. A földmives, a gazda a búzaárakat nézi. A hivatalnok, a kinevezésért sóvárgó hivatalnok első rohama a »Hivatalos Lap« kivonatainak esik. A szerencse vadász ? A sorsjegyek számait keresi. A borkereskedő — a bor árának emelkedését böngészi. A házasság után vágyó leány — a hímen híreket hajhássza. És igy tovább... tovább, egész láncolatában a különféle ezer és ezer érdeknek. Vannak tipikus alakok, a kik kedvelt újságukat végtől-végig olvassák. Egész addig, hogy nyomatott itt és itt... S ha véletlenül az ő szeretett újságuk elmarad : dühbe gurulnak. És szidják a kormányt, a kereskedelmi minisztert. A postát, a levélhordót... Aztán következik — a szerkesztő és kiadó. * * * A legveszedelmesebb dolog azonban ott rejlik az ilyen újságolvasásban, hogy a kizáróan egy, mindig egy és ugyanazon újságolvasás valósággal megfoszt legtöbb embert — az önálló gondolkodástól. Vele, az ő újságával él. Gondolkozik, Ítél. És ha még olyan feje tetejére állított logikával tálalja fel a dolgokat és eseményeket az ő újsága: az szent igaz. Nem csak azért, mert nyomtatva van. Hanem mert az ő újsága. Arra kell tehát töreked- niök azoknak, kik csak egy újságot olvasnak, hogy legalább megbízható lap legyen. Persze ilyent mentol kevesebbet találunk ma. * * * A másik nagy baj, hogy nálunk Magyarországon — nem okosan olvassák az újságokat. Bezzeg, a német, francia, főleg az angol, meg a praktikus amerikai tudja ám a módját annak, hogyan kell élvezettel és haszonnal újságot olvasni. Ezek a népek tanulni is akarnak. És nemcsak a kíváncsiságot kielégíteni. Hasznot akarnak az újság-olvasásból huzni. Azért boldogulnak is. A külföldi ember újságolvasás közben jegyez- get. Amit ő felhasználhat: azt röviden, pár sorban kiirja. És adott alkalommal fel is használja. Azért ő első sorban az újság legjelentősebb cikkét olvassa. S csak aztán kerül sor — a pletykákra. A hir rovatra. Ha nincs rá ideje: bele se néz pletyka szapulóba. Mit bánja ő ki puffantotta magát agyon? Ki szöktette el a más feleségét? Kinek volt névnapja? Kinek tvukját lopták el? Az anglus különösen utálja a pletykát. Az szereti az ismertető cikkeket. A német bölcselkedik. A magyarnak hir kell. Botrány. Apró, izgató cikkek. Meg — öngyilkosságról, házasságtörésről és érzékeket csiklandozó dolgokról szóló — hazugságokKomoly cikk ? Oh, az unalmas. Meg utálatos is. Persze ennek a jelenségnek aztán meg vannak a maga szomorú következményei. Az emberek elszoknak a komoly gondolkodástól. Mindent készpénznek vesznek. Megszokják a könyü, léha felfogást. Hiszékenyekké lesznek — egész a szánalomig. Aztán meg, kifejlődik az üres, felületes újság- műveltség. A tudákos emberek száma rémséges módon nő. Thali Kálmán, a vén kuruc, a nagy gondolkodó nem hiába panaszkodott, hogy nálunk az újságolvasás tönkretette a komoly, mélyreható, hasznos és élvezetes könyvolvasást. * * * Az újságnak meg van a maga hivatása. Szerepe, ereje, közvetítő hatalma, De miként minden túlzás méhében hordozza a bünhődést, a csalódást; úgy van a dolog az újságolvasásnál is. Okos ember — csak okosan olvas újságot. De nem engedi, hogy lábairól — levegyék. Mester. , A csörgő kígyó. Izgalmas kalandja volt Dakotában egy Arthur Ricard nevii fiatalembernek. Ricard egy domb oldalában készített viskóban aludt, amelyet csak úgy tákolt össze és amely általában nem nyújtott neki biztos menedéket a környékbeli veszedelmes kígyók támadásai ellen. Egy reggel, miután felébredt, szokása ellenére nem ugrott ki azonnal az ágyból, hanem néhány pillanatig még pihent. Szinte önkéntelenül felnyitotta a szemét s e pila- natban a rozoga tetőről egy csörgő tárgy eset le az ágyra. Az alakja után Ítélve a félhományban kertitömlőnek nézte, de amikor sziszegését is hallotta, azonnal tisztában volt véle hogy veszedelmes vendéget kapott. A kígyó nagyon izgatottnak látszott, az esés a magasból egészen kihozta a sodrából és a fejét magasra emelve, minden pillanatban marással fenyegette. Ricard mozdulni sem mert ágyában, mert tudta hogy ez a halálát jelentené. Éppen augusztus volt és ebben a hónapban a legveszedelmesebb a csörgő kígyó marása. Ricard folyton figyelte a kígyót, amely kissé csillapodni látszott. A csörgés megszűnt és a kígyó úgy látszik, kémlelő útra indult. Nyakát előre nyújtotta, farkát összehúzta és testét kinyújtva, előre kúszott Ricard érezte, anint a hideg kigyófej nyakát, arcát majd ajkait és szemét érintette. Ekkor már kénytelen volt Ricard lehunyni a szemét, ami megint támadó állásra késztette a kigyót és a csörgés még erősebben hallatszott. A kigyó újra vizsgálgatni kezdte a farmer arcát, aztán megpihent, de a legcsekélyebb izomrándulásra felszisszent és támadólag emelte fel fejét. Ricardnak végre is mentő gondolata támadt. Ágya mellett egy szelence feküdt, azt hirtelen mozdulattal felkapta és ráütött vele a kígyóra. Ez már harcra készen várta az ütést és marással felelt: a marás azonban szerencsére az éles szélű szelencét érte. Ricard pedig ebben a pillanatban belegöngyőlte a kigyót a lepedőbe és kidobta. Az izgalmak következtében azonban nemsokára elvesztette eszméletét és egy hónapig súlyos lázban, sokszor önkívületi állapotban feküdt, mialatt folytonosan rémképek gyötörték.
