Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-11 / 7. szám
TÉLI ESTÉK 7 ■ A KANDALLÓNÁL. B ■ B B A paraszt nábob leánya. Eredeti népies regény. Irta : (6) Bodnár Gáspár. V. A parasztnábob, már mint a Bodonyi Tóbiás uram kúriáján pedig ezen idő alatt folyt az élet, folyt a munka. Annak rendje és módja szerint. Hajtották a tengersertés csürhét a vásárokra, Kőbányára-hova. A marha-állomány is egyre nőtt. Láthatólag kövéredett. Hízott. Az acélos búza öntötte a szemet mint az ég az eső cseppeket. Mindezen életnek természetesen középpontja maga a nábob. Lelke azonban az asszony. Zsuzsa asszony. De mozgó postája, közlekedő vonata, csatornája Prokupec János. Régi, hű szolgája Prokupec a paraszt nábobcsaládnak. Még abból az időből való, mikor Tóbiás uramnak csak egyetlen gazdasága, egyetlen kincse volt: az oldalbordája. A felesége. Már mint Zsuzsa asszony. Mert valójában nagy gazdaság, nagy kincs volt ez az eleven, mozgékony asszony, ma is az. Mondják, hogy az indusok hisznek egy szellemben. Ennek a szellemnek száz szeme, száz keze, száz lába van. No hát ilyen szellem volt és még most is ilyen ... a Zsuzsa asszony. Nem vitt ő az ura házához gazdaságot. Sem pénzt. Sem úri kelengyét. De vitt szűz tiszta lelket. Vitt mondom száz szemet. Ugyanannyi kart. Száz lábat. Vitt hűséget. Jóságot. Takarékosságot. És messze hires gazdasszonyságot. És vitt, hogy már kimondjam, egy titkot. Azt, hogy kell a verejtékkel megkeresett pénzt, gazdaságot megtartani. Sőt növelni. Kövériteni. Azért hihetjük el, hogy az ő házának gyarapodása — a földet túró paraszt verejtékének gyümölcse. Prokupec mind észre vette ezt, hogy nábob, gazdag nábob lészen az ő gazdájából. Iszen ilyen tőke... ilyen kincs, zúdítani fogja a ... kamatot. Eredeti legényember különben — ez a Prokupec. Most már bizony agglegény. De még milyen agglegény. Magas nyúlánk alak. Arca hosszúkás. Szemei meredtek. Csontjai kiállók. Nagy fogai ha vigyorognak kikandikálnak. A haja hosszú. De legjellemzőbb tulajdonságai közé tartozik Prokupecnek az ő Ádámcsutkája. A Prokupec Ádámcsutkája mindig mozog akár a vetélő. Még pedig akkor is mozog, mikor ajka csukva, egész teste mozdulatlanságban nyugszik. Ha aztán nem csak mozgott, de járt, rángatódott, mint a pöröly: no akkor mindenki tudta, hogy fejében valami nagy terv moszatol. Ilyenkor mindig haragos volt, sőt veszekedő. És micsoda járása van Prokupecz, Janónak. Uram fia! Különösen, mikor alkudozik. Mikor a vásáron szaglászik. A kakas pipiskelése, a rókatapogatózása, a vén tolvajok sunyi leselkedése, a vásott kölyök szemtelensége, a esedező kuncurgása... Kis Miska volt hozzája képest. Az igaz, hogy Prokupec nem maradhatott volna meg nyolc napig sem más gazdánál. De a meg szinte való, hogy a paraszt náhobot sem tűrte volna ki három napig más szolga. Csak Prokupecz Jani. Ők megértették egymást. Még nagyon is megértették. Ám, meg kell adni, hogy hűségesebb szolgája nem volt ez országban senkinek, mint a paraszí- nábobnak. Mondott Prokupecz nagyokat. Hogy szinte füstölt a kampós óra. Meg nem állhatom, hogy Prokupec lóditásaiból legalább egy-egy szerény csokrot be ne mutassak. A legszerényebbjeiből. — Mikor ő már mint Prokupec Oroszországban járt luháton lovat venni az orosz kupecektől, hát átusztatta a Kapsi (értsd Káspi) tengert. Osztég mikor partra ért, hát a lova porzott — a sótól. — Mikor pedig Paduában, meg Mantuában katonáskodott, hát olyan szúnyogokat látott, hogy itthon a kutgémekre kölöncnek használhatnák. És hogy tudta ezt előadni! Hogy még az ördögöt is rávette volna, hogy mosakodjék meg szappannal . .. Det hűséges volt. Azt tudta a nábob. Meg Zsuzsa asszony is. Az utolsó fillérig hűséges volt. Nem is sajnálták tőle se a fizetést. Se a konvenciót. Prokupec Janónak már volt egy k^s tőkéje is — a hitelszövetkezetben. Prokupec a parasztnábob fináncminisztere. Ő adott, vett. () alkudott. Határozott. Ellenjegyzés nélkül... És mert, mint már előbb mondva volt... a vidéket haramiák riasztották; rablás, utonállás történt itt is, ott is. Különösen vásárok alkalmával, Prokupec, mikor a vásár megtörtént... sokszor, legtöbbször koldus ruhába öltözködött. A bankópénzt csizmájába rejtette. És úgy indult útnak. Hazafelé. Rongyosan. Vándor vagy koldus ruhában. * * * Hanem azért a haramia, a rablóvezér eszén túl nem járhatott. Még Prokupec Janó sem. A paraszt nábob intést kapott. — Tudjuk, ki szállítja pénzedet. Szólott a névtelen levél. De nem bántjuk. Mert reméljük, hogy emberséges ember vagy és tudni fogod kötelességedet ... a szegény legényekkel szemben. A parasztnábob megrémült. Zsuzsa asszony meg busán sirdogált. Prokupecnek az Ádámcsutkája iszonytatosán ringatózott. Bizonyosan törte a fejét valamiben. És haragudott. Hogy még valaki az ő eszejárásán is túl akar tenni. Kérve-kérte gazdáját és különösen Zsuzsa asz- szonyt, hogy maradjanak veszteg. Egyetlen szóval sem szabad elárulni — a levél tartalmát. Senki ember fiának. A haramia ide küld valakit. A' már bizonyos. És az is bizonyos, hogy ha kér, sőt követel valamit, meg kell adni. Különben baj van. Baj lesz. Prokupec esze helyes utón járt. Egy öreg este bezörgettek a nábob ablakán. A haramia küldötte zörgetett. Levelet adott át. A levélben pedig az volt, hogy ne legyen terhére a nábobnak. De küldjön kétszáz forintokat. Küldjön egy bárány^ is. Meg valami ócska gunyhát. Aztán szent lesz a békesség.
