Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-11 / 7. szám
4 TÉLI ESTÉK kerekedett. Meg akarta tapasztalni saját szemeivel a Csontos koma boldogulását. A maga házát. Mily látvány tárult eléje. A szélmalmok hazájában, messze a várostól, ahol eddig szikes libalegelő volt... egy valóságos kis városrész épült. Már egy pár száz ház. Egyszerű, de olyan takaros kis házak. És kik laknak e házakban? Bizony, igen szegény emberek. Úgy hívják őket ottan...a nincstelenek. Napszámos emberek voltak, kik terhes árendákat fizettek nedves, egészségtelen jukakért. Most a magukéban laknak. Innen, ezekből a házakból szállanak ki a munkára, mint a méh- köbüből a szorgalmas méhek. És egész nap dolgoznak. Öreg estére pedig visszaszállanak a maguk házába. Abba a boldog fészekbe, hol az igazi megelégedés és élet lakik. Ámult-bámult Péter, mikor mindezeket szemlélte. — De hát jó komám, hogyan lehetséges ez ? — Úgy, ahogy lehetséges volt. Amit eddig vad italra költöttem, lassan félre raktam. Az utolsó krajcárig. Szép summa volt ez idáig koma. Elég volt. Most már — mondok nem volt — hanem lesz. Aztán egy kis segítséget is kaptunk a vármegyei alapból. Tíz esztendőre szóló kamatmentes kölcsönt is kaphattunk. Hát aki ember, az talpra állhatott Amint látod koma, talpára is állott. * * Hazatérőben van Péter. Gondolatainak szálait csak úgy húzogatja. Majd haza ér és az asszony elébe teríti — a csudás látványosságot. És azután útra kelnek, karavánként szállnak az uj tanyára, hol...éppeg most építik a maguk házát... a »nincstelenek« közt. Bodnár Gáspár. B GAZDÁK VILÁGA. ES ki kb ea Kisgazdák és az állatárak. (Egy kis gazda Írja e megfigyelendő sorokat a „Szövetkezésében.) Egyik garasos újságból olvasom, hogy az argentínai hús és a szerb marha behozatalának a tilalma nem a kisgazdáknak lesz baj, hanem a nagyobb földesuraknak. Még azt is Írja ez a nagy betűkkel telerakott újság, hogy a kisgazdák csak hasznát látják a húsárak csökkenésének, egyszerűen pedig azért, mert a kisgazda is több húst eszik meg, mint amennyit marhában elad. Nem szólalnék ezen a helyen fel, amelyen tanultabb emberek szoktak Írni, de már nem hallgathatok, mert ahogy a múlt hetivásárkor a városban jártam, több kisgazdatársam is felült ennek az okoskodásnak. Azt mondták, hogy ők bizony nem hederitenek a nagy urak szavára, tiltakozzék az argentínai hús ellen, az aki fél tőle. Értsük meg hát egymást, nem lesz hát káros az idegenhus és a szerb marha bejövetele a kisebb gazdálkodókra? Nekem az a hitem, hogy nemcsak káros, de sokkal károsabb lesz, mint a nagyobb földesurakra! Hát nem a kisgazdák fognak inkább sopánkodni majd, ha állatot nem lesz érdemes tenyészteni, mert nem lehet tisztességes áron. vagy egyáltalán eladni. Az a nagybirtokos könnyen kiheveri azt a veszteséget, hogy állatait potom áron kell eladni. Fogja magát aztán nem hizlal többé marhát, nem tart olyan nagy disznócsordát, fele, vagy negyedrész annyi marhát nevel s állít ehelyett szeszgyárat, több szemet vet el s amit elveszt a réven, behozza a vámon. De mit csinál a kisgazda, akinek két-három hizódisznaja, meg évente egy-két borjúja, néha tehene is van eladni való s nem tudja eladni? Mit csinál majd különösen akkor, ha a búza ára megint 5—6 forintra sülyed s abból sem tud hasznot venni? Akkor talán elmegy azokhoz a nagyszájú s hazudozó újságokhoz, amelyek azzal ámítják, hogy az argentínai hús csak a nagvurakra hoz veszedelmet ! Aztán elnézem én sokszor a falu csordáját, amelybe a kisgazdák tehenei járnak. Mennyivel nagyobb az, mint az uraságé. Hát én igazat adok ennek a látára a tanító urnák, aki csak a napokban mondta a gazdakörben, hogy sokkal több állat van Magyarországban a kisgazdák kezén, mint a földesurakén. De hát ha ez igaz, akkor ki érzi meg jobban, ha az állatállomány elpusztul ? Milyen jajgatást vitt véghez az én özvegy szomszédasszonyom, akinek két disznaja s egy tehene van, mikor hallotta, hogy kiütött a falu csordájában a száj- és körömbetegség. Alig bírtam megvigasztalni, úgy kétségbe volt esve, hogy elpusztul a tehene. Már pedig tisztelt kisgazdatársaim, akárki akármit is beszél, a szerb marhával az állatbetegségek is itt lesznek, ezt a járási állatorvos úrtól tudom, aki elég becsületes ember. A száj- és körömfájás pedig nemcsak a nagybirtokos gulyáját keresi meg, hanem a faluét is s ép ugv pusztul a kisgazda tehene, mint a nagybirtokos marhája. A kettőnek a. bánata között az a különbség, hogy mig a nagy- birtokosnak van pénze azért, amiből ujjat vesz, de a kisgazdápak nincs s még a biztositó szövetkezettől sem kap, mert járvány idején az se fizet. Ismerem én már azokat az újságokat, meg azokat a városi urakat, akik mindig a nagybirtokosokkal állanak elő, ha arról van szó, hogy valami készül a gazdák ellen. A múltkor épen a mi falunkból irt egyik kisgazdatársam a Népszavának, mikor meg azt hajtogatták, hogy a búza ára csak a nagy- birtokosnak jó, — hogy jó bizony az a kisgazdának is. Ugyan mi jó hát a kisgazdának, ha se a marhának az ára. se a gabona ára nem ér neki semmit se. Nagyon is kilóg itt a lóláb tisztelt gazdatársaim, ezek az urak összeakarnak veszíteni bennünket a nagyobb gazdákkal, hogy aztán könnyebben elbánjanak velünk s mikor aztán az argentinai hústól kezdve mindent a nyakunkra hoztak, a markukba nevetnek. Bizony én azt mondom, hogy össze kell itt fogni minden magyar gazdának s igaza van az én Török Vince barátomnak, aki a múltkor olyan jó cikket irt ebbe a lapba, álljon talpra minden gazdakör, szövetkezet, község, olvasókör s tiltakozzék azonnal a kisgazdákat leginkább fenyegető veszedelem, az argentinai hús és a szerb marha behozatala ellen! Ellenünk vétkezik az a falu, amely nem vesz részt a küzdelemben! • Csontos Péter, kisgazda,
