Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1909-10-31 / 1. szám

TÉLI ESTÉK

7

zet reményei, bimbóban letört ereje és szépsége vész el.

Azért mi e télen azon fogunk törekedni, hogy a gyermekek megmentését szolgáljuk a gyermek- betegségek ismertetésével és különösen azon megelőző preventív intézkedések leírásával, mely a családban egyedüli mentsvár a gyermekek védelmére.

Dr.

Erős csuklás. Erős csuklás alkalmával borecetbe mártott cukrot veszünk a szánkba, ami legtöbbször sikerrel jár.

A NAGY VILÁGBÓL.

A Föld északi sarkáig.

Irta : Pataki Lajos.

1. Hol és merre van ?

— Hallja csak, Péter bácsi, milyen ritka hirt ád ez az újság. Felfedezték a Föld északi sarkát. Két úri ember, külön-külön, mondhatatlan fáradságok között eljutott odáig. Ott jártak, ahol eddig még senki sem volt.

így szólt Péter bácsihoz, egy öreg gazdához, Gábor, fiatal iparósmester, az olvasókörben.

Szép vasárnap délután volt. Úgy a délesti isteniszolgálat végeztével, a heti munkára bizony jól esett egy kis pihenés, egy kis vidám terécselés, egy kis kuglizás az olvasókör árnyékos kertjében.

— Mi az? mi az? Gábor öcsém, — kérdezte Péter bá’ és hozzátette:

— De talán csak nem lógatták ki azok az urak a tengelyvégszeget ott a föld sarkánál ? Hogy egyszer csak kifordulnánk a kerékvágásból és lezuhannánk valami feneketlen ürességbe!

— Igen, Péter bácsi, ha a Földnek is csapágya volna, mint a masina kerekének vagy tengelyének.

Péter gazda nyilván tréfálkozott a tengelyvég- szeggel. De valljuk meg az igazat, ő régen, még a múlt század közepe táján járt iskolába. Vagyis inkább az iskola körül.

Mert bizony akkor még nem is volt az a ke- ménységes iskolatörvény. A ki nem akart, hát nem is járt iskolába.

Dicséretére legyen mondva azonban, Péter bá mégis megtanult valahogy Írni, olvasni és egy keveset számolni a két esztendő alatt.

Igaz, Péter gazda tréfált egy kicsit az elébb. De mindamellett sehogy sem tudta elgondolni, hogy voltaképpen mi az a föld sarka és merre van az, mikor a fiatal iparos azt említette a körben.

Gábor mester pedig nagyon jól tudta, miről van szó. Ö hat esztendeig a mindennapi iskolába járt és utána még három esztendeig az ismétlőbe. Szívesen járt iskolába és szorgalmasan tanult és azután is mindig olvasgatott egy-egy keveset üres óráiban.

Éppen kérdezősködni akart tovább Péter bá. De már megelőzte a szándékát a készséges fiatalember, mert igy folytatta a beszélgetést:

— Ugy-e, Péter bácsi, még a kis bojtárfiuja is tudja, hogy merre van napkelet és napnyugat?

— Már hogyne tudná! Hiszen ha kél a nap, éppen látni az egyik ablakomból. Délután pedig a házam ellenkező falát süti nyugat felől, mig egészen le nem szállt.

— Csakhogy, Péter bácsi, mi forgunk ám a Föld hátával a Nap felé és mi fordulunk el tőle éjszakára. A Nap nem kél keletről és nem száll nyugatra.

így szólott Gábor mester, és nagy világosság támadt Péter gazda fejében. Mindjárt is szavába is esett a fiatal embernek:

— Hiszen én azt tudom, szép öcsém, hogy nekünk a Nap áll. Még a kis bibliában tanultuk, hogy Józsue megállította a Napot, de úgy is hagyta, nem indította meg újra.

— No lássa, Péter bácsi. Itt ez a játékgolyó a kezemben. Ilyen gömbölyű a mi Földünk is. Persze, hogy közel tizenháromezer kilométer vastag ugv keresztülmérve. Odatartom a napvilágnak ezt a golyót és forgatom. Egyik fele mindig napfényes, mig a másik oldalán árnyékos. Éppen igy kerülünk-fordulunk mink is a Föld hátán majd a Nap iránt, majd pediglen Naptól el.

— No lám, az ember nem is gondolná hamarjában, hogy honnan kerül nekünk a nappal és ugyanakkor másoknak az ő éjszakájuk.

— Jól mondja, Péter bácsi. Nézzük csak, itt van e golyónak a fényesebb oldala. Ez mutatja, hogyan állunk mi most a Nappal szemben. De vájjon a golyó másik fele is napos?

— Nem biz’ az, öcsém. Ott árnyék van.

— No hát, Péter bácsi, a miképpen e golyón itt, a mi rengeteg Földünk golyója túlsó hátán is fekete árnyék van. Ott most még csillagok ragyognak és az okos emberek alusznak, nyújtózkodnak a meddig a takaró ér. De talán azt is észrevette, Péter bácsi, hogyan görbül, hajlik le a Föld háta messze-messsze a sik látóhatár alján, mint ennek a golyónak áz oldala?

— Most nem régen is észrevettem, mondja Péter gazda. Mihály-vásárkor jártam Gereblakon. Derék pár hajtás odáig. Innen Cakófalváról nem is látszik.

— Pedig ugy-e, Péter bácsi, hegy sincs, erdő sincs közben odafelé ?

— De nincs ám, öcsém. Hiszen olyan sima, szép egyenes, lapos a föld, mintha csak ledöngették volna. Tudod, öcsém, mikor aztán közeledünk Ge- reblakhoz, messziről először csak a templom tetejét látjuk és lassanként a tornyot és a községet magát. Mintha egy domb túloldaláról bujt volna elő templom is, község is.

— De aztán nézett-e, Péter bácsi, visszafelé? És látta-e Cakófalvát?

— Éppen mondani akarom, öcsém, hogy Cakófalva meg letűnt valahová. Mintha csak egy domb takarta volna el a szemem elől.

— Egészen úgy van, Péter bácsi. És a Föld hátának ez a görbülése tovább is úgy tart. Napkelet felé hetedhét országon keresztül, tengereken át és napnyugat felől vissza egész a mi községünkig.

Péter gazda elgondolkodott. Nehezére esett követni a fiatalember eszének sebes járását. Gábor