Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-12-12 / 7. szám
4 TÉLI ESTÉK És újra leereszti a horgot. Várja-várja a rán- gatást... — Megvan! Felhúzza nagy bizakodva. Se csalét, se hal. Most már reményvesztés borul lelkére. Mi leszen? Körösztölő lesz a leánya tűzhelyén. Hogy a leikéhez tapadt a vágyakozás, hogy ne múljon el ez a körösztölés — hal nélkül. Biró uram is ott lesz. Mint körösztapa. Türelem a halász erénye. De még milyen kegyetlen türelem! Csalódás után újra kezdi. Újra tűr, újra remél... Hiszen vándorutja végét járja. Csak még egyszer. Utoljára! így töpreng az öreg halász. A múlandóság fájó érzése fogja el. A pipájából elszáll a füst, mint életéből az utolsó remények. — Csak még egyszer! Az utolsó halfogás! Halászember ne búcsúzzék csalódással ez árnyékvilágból. Alig múlik pár pillanat az öreg magasra emeli fejét: — Megvan! — suttogja. — Most már megvan. Érzem. Valójában Tisza vizének egy szép hala akadt a horogra. Kividül az öreg Szerencsés arca, mint a derült, tiszta ég, hosszas borulat után. Egész teste, mintha kiegyenesednék. Szinte megifjodik. ...Az öreg indul hazafelé. Sebesebben, mint kora engedi. És már a pitvarban gyermekies örömmel dicsekszik: — Itt van ! Megvan! Mintha bizonyítani akarná, hogy neki is van még ünnepe — a világon. Öröm költözik a kis halászházba. Még a kis újszülött is mosolyog. Mintha érezné, hogy olyan gyermekké lett a nagyapó, mint valóban — a gyermekek. A körösztölőn meg regét regére beszél az öreg azokból a régi jó időkből! — Mikor — még nem is oly régen — sok-sok hal volt a magyar Tisza vizében. Bodnár Gáspár. A lefözött ügyvéd. A párizsi törvényszék egyik tárgyaló termében pár nap előtt jól mulatott a közönség egy ügyvéd rovására. Valami jelentékenyebb összegről szóló polgári per volt napirenden és a tanuk közül elöszólitottak egy munkást. A perelt fél ügyvédje fontoskodó, képpel kérdi tóle: — Ugy-e, maga volt már börtönben ? A tanú minden zavar nélkül, nyugodtan azt felelte, hogy igen. Erre az ügyvéd a bírák felé fordult és nagy pát- hosszal folytatta : — Nos, láthatja a tekintetes törvényszék, hogy minő tanukat vonultat fel ellenünk a felperes 1 Az elnök, folytatja a munkás kihallgatását, tovább kérdez. — Mondja el, miért volt börtönben ? — Azért, — felelte a tanú — mert dolgom volt ottan. — Dolga volt “? Micsoda dolga ? — Ki kellett festenem egy cellát, amelybe aztán egy ügyvéd került, aki megcsalta a klienseit. A vallomás persze harsogó derültséget keltett úgy az alperesek, mint a közönség közt. Még a bírák se tudták megállni nevetés nélkül, sót együtt nevetett velük végre a lefőzött ügyvéd is. GAZDÁK VILÁGA. A vetés kipállásáról. Sokszor megesik a gazdálkodó emberen, hogy szép zöld vetésére esik a hó, midőn pedig elolvad, annak a szép zöld vetésnek hire sincs. A vetés kipállott ! Sok embernek a reményét megsemmisíti ez a kipállás, pedig hát legtöbbször elejét lehet venni, csak érteni kell a dolog bibijét s egy kis fáradságot nem szabad sajnálni. Elmondjuk, amit e dologról tudunk, előbb azonban egy-két szóval megmagyarázzuk, hogy mitől származik a kipállás. Tehát a növény télen is él s folyvást melegséget fejleszt ki magából. Már most, ha hó nem fedi a vetést, akkor ez a melegség természetesen elosz- lik a levegőben, még pedig nagy hideg esetén any- nyira, hogy a növényzet ki is fagy. Ha azonban hó borítja a vetést, akkor a melegség nagyobb része megmarad, mert a hó mintegy bunda gyanánt szolgál a növénynek. Természetesen mentői vastagabb a fedő hóréteg, annál kevesebb melegség szabadulhat ki, sőt ha túlságos vastag a hó, akkor megesik, hogy a növényeknek nagyon melegük lesz s a vastag takaró alatt mintegy megfőnek, vagyis, amint mondani szokták: kipállanak. De mondhatni, hogy századik eset az, midőn a hó vastagsága volna a kipállás oka, hiszen sokszor jó vastag hótakaró alatt gyönyörűen kitelel a vetés, mig máskor felényi vastagságú alatt teljesen kipállik, semmivé lesz. Mi hát a kipállás leggyakoribb oka ? Az, hogy sokszor, midőn már hó fedi a vetést, egyszer csak meglágyul az idő, a hó felszíne megolvad, azután megint hideg következik s a megolvadt hó felszíne hirtelen megfagy, midőn is vékony jégréteg képződik, amely aztán a növényekből fejlődő melegséget át nem ereszti, minélfogva a növényzet a túlságos melegben megfüled, kipállik. Ha ezt tudjuk, akkor sokszor megakadátyoz- hatjuk a kipállást. Olyan időjárás után ugyanis, midőn gondoljuk, hogy jégkéreg képződött vetésünk felett: megtöretjük ezt a jégkérget s ezáltal ismét szabad utat nyitunk a levegő és melegség mozgásának s a kipállás veszedelmétől megszabadítjuk ma gunkat. Ezt pedig tehetjük úgy, ha vagy jószágot haj- kászunk át a havon, vagy pedig fogással végig töretjük a jégkérget. Fáradság nem sok, mégis sokszor igy megmegmenthetjük évi termésünket. * Káposzta kiteleltetése. A közönséges fejes káposztát vöröskáposztát, valamint a kelt ellehet tartani úgy, ha a kifejlődött egészséges fejeket torzsáikról levágva s külső zöld leveleitől megtisztogatva, fejjel lefelé pincében elrakjuk, vagy ugyancsak fejjel lefelé valamely fagymentes, de nem túl száraz helyiségben felaggatjuk, mindkét esetben az esetleg rothadni penészedni kezdő leveleket időnként eltá- volitván. Ha azonban egész télen át elakarjuk az emli-
