Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-11-21 / 4. szám
2 TÉLI ESTÉK szádból, a panaszkodásból eleget hallott, megteremtette Magyarországon is a háziipari foglalkozás sok sok ágát. Ma már tízezer ember tanulja meg éven- kint a háziipari foglalkozás valamely nemét, ami kezdetnek elég biztató. Mindenütt, ahol a nap a maga sorsával törődve, a háziipari foglalkozás valamely ágát eltanulta, ott a község kezd vagyonosodni s a legtöbbjében a nép megélegedett. Csak egyet említsünk, Kisrákócot. Ez az öklöm község szegén}7, elhagyatott falucska volt. De csak volt. Ma már a községben nem panaszkodnak, a népnek jó keresete, biztos megélhetése van. A községben derűsek az arcok. Megcselekszi pedig az egészet a nyirfaseprő, amelynek elkészítését pár év előtt a földmivelésügyi miniszter kiküldött tanítómesterétől sajátították el a lakosok és most már oly nagy arányokban folyik a munka, hogy té- lente egy millión felül szállítanak el a kis faluból. Ugyanezt megteheti akármilyen község, mert nem kell azt hinni, hogy csak Budapest vásárol évenkint 90.000 korona értékű nyirseprőt. A szabadkai kosáripar részvénytársaság kecskeméti raktára tudja fényesen bizonyítani, ahol millió gyümölcsszállitó kosarat vásároltak, ami pedig meg se kottyan, mert évről-évre mindig több és több a szükséglet. Ha háromezer család foglalkozik Magyarországon, még mindig bőséges keresetet nyújt a háziipari foglalkozás. Akkor lesz itt igazi jólét, ha megszűnik a külföldről, főleg Galíciából, Bukovinából a gyümölcsszállitó kosarak szállítása. De ahol ez nem fizetné ki magát, amit nehezen hiszen el bárki, mert a jó portékának megvan a piaca, ott olyan háziipari ágat kell meghonosítani, amelyet sikerrel lehet űzni. Egyes vidékek faanyagot adnak, mások nyír- vagy fűzfaágat. Ahol megterem a fűz, a nyír, mondjuk, a hová nem kell szállítani, mert ott van helyben, ott kétszeres a haszon, mert a szállítási költség is megmarad, anyag is van bőségesen, ami a munkát nem hátráltatja. A panaszkodások megszűnnek mindenütt, ha a magunk lábára állunk s a képviselőtestületeket a tanítómesterek kiküldése dolgában, a miniszterhez intézendő kérés beadására, szorgalmazzuk. Mutatja az a harmincezer ember példája, akik 10 esztendő leforgása alatt csinos vagyonokat szereztek maguknak, megtanítva sokakat arra, ami bőséges jövedelmüket szolgáltatja: a háziiparra, de meg arra is, hogy a könnyű munkán is áldás, szerencse virul, mig az italozó, kártyázó telelő községek hajlékaiban bizony nagy a nyomorúság télen. Gondolkodjunk tehát. Elég legyen a sok hiába szóból, panaszkodásból, mert a sopánkodásból nem élünk meg. Mentői tovább huzzuk, halasszuk a tanulást, annál inkább adósságba merit a nyomorúság és tavasz közeledtével már az újra, a bizonytalanra veszünk fel busás kamatra. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Fogja meg hát mindenki azt a szerszámot, hogy a szerencséjét jól kikovácsolhassa s a szerencsét üstökön ragadhassa. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Egyetértés és jóakarat azonban sokat változtat a dolgon. Mentői több község készít kapa- kaszanyelet, annál vigabb napokra virrad az ország népe. Könnyebben kikerül akkor az élelmezés, a ruházat költsége, meg a családi élet egyetértése és boldogsága is állandóbb lesz. Ez olyan egyszerű és megcáfolhatatlan igazság, hogy nem is kell valami sok szót reá vesztegetni, megérti mindenki apróra egyszerre. A tetszés legjobb kifejezése: a hallgatás. * Nincs édesebb a szerelemben, mint a megbocsátás. Az uj házasok tapasztalják is ezt — mindjárt az első perpatvarnál. Tövisek és virágok. Sok anya csak azért kényezteti leányát, hogy majd a családi tűzhelyen a tövisek annál érzékenyebb sebeket okozzanak. Persze ezt a szerető anya csak akkor veszi észre, mikor látva látja hogy az a menyasszonyi koszorú, az ő elkényezteti leányának menyasszonyi koszorúja — töviskoszoruvá változott. * * * Sok leány patyolat fehértóit párnát visz az uj tűzhelyre és egyszer csak veszi észre, hogy az ő párnájából eltűnik a lágy, bársony puha tollú és helyébe szűrő tövisek kerültek. És azon kell éjszakáit átsirnia. * * * " I Az a leány van legjobban nevelve, aki már otthon, a szülei háznál egyaránt élvezett tiszta, csendes örömöket és szenvedet szüleivel egyetemben szivet edző fájdalmakat. Ne takarjátok a leány előtt a család buját, gondját. Hadd vegye ő is részét ki abból. Hadd sírjon örüljön, veletek együtt. Hiszen a nagy fák ölén növekvő cserjék is egyaránt viselik az idők viszontagságait. Vihart, esőt, meleget, hideget. Úgy edződnek az életre. Egy kis leányka a szekrényen álló cukor tartó után sóvárog. Körül néz. Egyedül van a szobában. Odahuzza tehát a széket a szekrényhez. Felkapaszkodik. S már már eléri vágyát, mikor zupp! leesik. Vele hull ä cukortartó is. A leányka megüti kis tagjait, de nem sir. Halálsápadtan kúszik az asztal alá és ott szótlanul húzódik meg és csöndesen guggol. Ládd-e, a lelkismeret első, legeslegelső ébredése. Ezt a nagy kincset, a jövő életnek ezt a legdrágább szálát fogjátok meg s belőle kössétek meg a nő és ember jellemének legszebb, gyémántos foglalóját. Fulank. Hol van a legjobb viz? Kutat fúrtak a faluban két gazdánál. Nagy volt az öröm és büszkeség tehát. Elannyira, hogy nagy áldomást csaptak az atyafiak. — És rettenetes vitatkozás támadt köztük arra való nézve, hogy hát melyik gazdánál van a legjobb viz ? Oly keményen ment már az argumen- tálás, hogy szinte félös volt. Végre egy öreg parasztot hívtak be, hogy döntsön, hol van hát a legjobb viz. — Hol, okoskodik az öreg bátyó. Én azt hiszem, hogy a korcsmárosnál. Mert abban egy kevés bor is van.
