Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1950-07-01 / 1-3. szám

TAROGATÖ 7 pefala tenyérnyi kihagyás nélkül tele vöröscsillagokkal, Rákosival s a legdi­csőbb Szovjetunióval. Operációra tol­nak egy beteget, a kórházi folyosó okád­ja a vöröset elgyötört teste és idegei felé. Visszanyargalok a gyárba, ma szemi­nárium van. Hetenként egyszer, köte­lező. Marxizmust-leninizmust adnak elő s mi felelünk. A tanítás színvonalát jó kétszáz esztendővel vetették vissza, mi­kor a tanító* előadta az anyagot s a tanít­vány elfelelte s kész. Egyéni vélemé­nyért kicsapás járt. Itt is. De nem a szemináriumi estéről, abba beleegyezne mindenki. Hanem az állásból. A hét egy másik estéjén sajtónapot kell tartani minden munkahelyen. A soros elmondja a Szabad Népnek azon a héten megjelent főbb cikkeit, ha Rá­kosi beszélt, azt szóról-szóra fel kell ol­vasni, a kisebb bolygókét csak kivona­tolni. Hozzá is kell szólnunk, persze hízelgéstől tekeredő, nyálkás szóhináro­­kat, mást mit is lehetne? Ha valaki soh­­se szól hozzá, az “nem tud beilleszkedni” s állását veszti. Majd minden hétre jut egy kötelező kivonulás. Hol lelkesedni, hol tiltakozni szállítanak bennünket. Ha valamit alá kell írni, meg se nézzük, aláírjuk. A halálos ítéletünket is. Miért ne? Ha ők akarják, úgyis alá kell vetnünk megun­­kat. De ne mondja senki, hogy szórakozni nem megyünk. Azt is legalább heten­ként egyszer. Próbáljam nem megven­ni a nyakamra küldött jegyet. Még el­menni is muszáj. Kikérdezik a darab tartalmát. Irgalmatlanul végig kell unatkozni az összes “szovjet hőstette­ket” s “amerikai aljassákokat”. 8 éves kislányomat is elcipelik. Az iskolai könyvtárakból kiselejtezték a Tamás bátyja kunyhóját, mint ami “káros hatással van az ifjúság lelküle­­tére”. Viszont az Uttörő-szinházban adják darabbá átírva. Teljesen elsik­kasztották Tamás bácsiból a vallásossá­got s életének csak külsőségeit tartották meg. S a végén az erkölcsi tanulság: György és Eliza azért menekültek meg, mert dolgoztak a szabadulásért s Ta­más bácsinak azért lett olyan csúnya vége, mert nem állt ellen. A színdarab­ban tényleg csúnya vége van, mert ke­resztényi lelkületének kioperálása után nem is maradt belőle egyéb, mint hogy agyonverik s nyomorultul elpusztul a szalmán. A müvet megtoldották egy pappal, akinek alakja az emberi aljasság szeméttelepe. A János vitéz is belépett a kommu­nista pártba. A magyar huszárok kozák­táncot ropnak benne s a végén haza­fiasságra tanítják Petőfit: nem marad János vitéz Tündérországban, hanem “hazajön, hogy beálljon egy gyárba”. Mikor az egész ország harsogva nevetett a gyáron, visszaszipkázták s csak a “megmunkálásokra váró földekre” hoz­zák vissza János vitézt, azzal a hátsó gondolattal, hogy majd belép a kolhoz­ba. A francia királyt nevetséges, szá­nalmas figurává sülyesztették. Egy alattvalója azt is mondja neki: “Kuss!” (Hogy fér aztán ezzel össze az a pro­paganda, hogy a királyok zsarnoki mó­don kizsákmányolták a népeiket — en­nyi logikájuk már nincs.) De a Dzsingisz kánról szóló film bez­zeg nem gyalázza a Magyarországot lei­­gázó mongol hordák uralkodóját. Nem az uralkodó ellen van tehát kifogásuk, csak a nemorosz uralkodó ellen. De jól van ez igy. Ép ezzel szolgál­tatják ők maguk legerősebb bizonyíté­kát a természeti törvénynek: a nemzeti érzés a leghatalmasabb minden emberi törekvés között. S épp azért hozhatnak ide bármilyen filmet Dzsingisz kánról s tehetik kötelezővé a megnézését iskolá­nak és üzemnek — a magyarok nem őt fogják tisztelni, hanem IV. Bélát, ki a tatárjárás után újjáépítette az orszá­got. A kötelező Uttörő-szinházba menés pedig igy történik: a tanítónőnek elkül­denek annyi jegyet, ahány gyermek jár az osztályába. S annyi forintot kell visszaküldenie, akár eladta, akár sem. Rá kell hát tukmálni a gye­rekekre s ha nem akarja egész kis fize­tését rááldozni, fogcsikorgatva kell csap­nia a propagandát az Ízléstelen léle­­krombolásnak. Én meg az állásommal játszanék, ha nem küldeném a gyereket. De nehogy valaki azt higyje, hogy ha nincs állásban, megmenekül a moziba­­menéstől. Vagy legalább is az anyagi támogatásától. Feleségem gyógykeze­lésre jár és várja, hogy a fürdősnő iszap­ba göngyölje. Jön is — de jegyet kínál eladásra. Ha nem vesz, várhat a göngyö-

Next

/
Thumbnails
Contents